frissek>

bevezető  |  1-100  | 101-200 | 201-300  | a legújabbak

A művészetben csak az számíthat formának és eszköznek, ami helyett választhatnánk mást is. Ha valami másnak a választása magát a művet is megváltoztatná, azaz, ha az adott mű létrehozásához az adott eszköz és adott forma elengedhetetlenül szükséges, akkor az már nem eszköz és nem forma, hanem a tartalom nélkülözhetetlen, integráns eleme.

Számomra az irodalom a szabadság dimenziója: révén lettem szabadulóművész.

A földön kívüli értelmes lények látogatásainak a kutatása abból az alaptételből indul ki, hogy mégsem értelmesek, sőt, mondhatni szellemi fogyatékosok, mert ha valóban értelmesek lennének, akkor nem titokzatos ábrákkal és gabonakörökkel üzengetnének és nem suta csészealjak röptetésével vagy emberrablással hívnák fel magukra a figyelmet, hanem már rég indítottak volna egy kereskedelmi tévécsatornát.

Azt hiszem, írónak nem vagyok eléggé jó. A konstruktőri (vagy inkább: barkácsoló), szerkesztői hajlamom az erősebb, így saját gyönge nyersanyagaimat addig szerkesztgetem szét és egybe, amíg elfogadható irodalmi szövegekké nem válnak.

Igen szoros kapcsolatban állok a természettel. Naponta egyszer kinézek az ablakon.

Rám ellenkezőleg hat a tömegvonzás: taszítanak azok a helyek, ahol sok ember van egyszerre.

Az vagy, amit a Világvége előtt öt perccel cselekednél. (Norman Károly)

A felolvasóesteken egyes költők elveszítik az időmértéküket.

Az első szerelem saját elsőségében egyben utolsó is.

A "sors" voltaképp egy univerzális helyettesítő fogalom, jelentős mértékben egybevág a szintén mindent megmagyarázó "izé"-vel. De hasonlít a geometriai feladatok megoldásánál alkalmazott segédvonalhoz is. Ahogy a segédvonal eredetileg hiányzik az ábráról, ugyanúgy a sors is hiányzik a valóságból, de alkalmazásával igazolhatók lehetnek történések, helyzetek. Kicsit tudákosan mondhatnám úgy is, a Létből a sors felrajzolása révén fejthető ki az emberélet.

A posztmodern életeszmény nem a biztos alapra helyezett, egyszer s mindenkorra rögzült identitást jelenti, hanem ellenkezőleg, azt, hogy identitásunk rögződését és megmerevedését mindenáron elkerüljük.

Minden létező valós és képzetes összetevőből áll; ezek együttesen alkotják a létezés komplex teljességet. Az egymástól nem függetleníthető és egymást nélkülözni nem tudó összetevők egyetlen egészet alkotnak. A két összetevőnek az egészben való részvételét saját mértékük és intenzitásuk határozza meg. Megfelelően nagy mérték és erős intenzitás dominánssá teheti az összetevők valamelyikét, így egyes létezők inkább valóságosaknak, míg mások inkább képzetesnek mutatják magukat. Mint ahogy az összetevők között az egészben, úgy az összetevőkön belül a mérték és az intenzitás között egyszerre van egyensúly és mozgás; ezért a létező egyfelől bizonyos állandóságot mutat saját valóságosságát és képzetességét illetően, másfelől időben változónak bizonyul. Ily módon minden létező nem csupán egyszerre valós és imaginárius, hanem ezen kettősségében egyszerre statikus és dinamikus, és magában foglalja a harmóniát csakúgy, mint a diszharmóniát. Mindezeket dologegészként és immanensen tartalmazza, tehát nem külön mint valóságos, és nem külön mint képzetes, hanem együtt, mint komplex módon létező.

„Csak nem kívánjátok tőlem, hogy megfogalmazzam nemzeti, felekezeti és faji hovatartozásomat? Csak nem kívánjátok tőlem, hogy – identitásom legyen? Elárulom hát nektek: egyetlen identitásom van, az írásbeli identitás.” (Kertész Imre: Valaki más)

bevezető  |  1-100  | 101-200 | 201-300  | a legújabbak

linkfelhő + 3 aforizma minden újratöltésre

olvasás

általános hozzám szólások a Fórumban