Idézetek: Balla D. Károly gondolata barátságról, életről és halálról - aforizmák
Balla D. Károly:
Életrajz, elérhetőség, könyvek
Nem készültem írónak: gyerekként és ifjúkoromban a természettudományok érdekeltek, egyetemi tanulmányaimat is ez irányban kezdtem, mert a családi példa inkább taszított, mint vonzott, és 22 éves koromig ki is tartottam a fizikusi pálya mellett. Az irodalom gravitációja azonban erősebbnek bizonyult, s mára kitölti-meghatározza életemet.
Azzal hízelgek magamnak, hogy író vagyok, ezen minden jelző (határon túli, kisebbségi, kárpátaljai) csak szűkítene, rontana. Szeretném hinni, hogy amit csinálok, az nem szorul semmilyen eredetigazolásra
|
seo programok Terasz - Télikert
A viktoriánus korban a télikerteket csak a gazdag emberek engedhették meg maguknak. Az idők folyamán közösségi térré formálódva a télikert fajták a budapesti terasz bépítéssel a pihenést és a kellemes időtöltést szolgálják, zöld energiát, napfényt varázsolva az üveg házakba Magyarországon. >> üvegterasz és erkélybeépítés >> szamizdat, laptop szerviz |
SEO-munka |
Laptop szerviz Bp. - Dell akku, Asus töltő
Alkatrész áruház, javítás: Notebook szerviz Budapest: akku töltő Asus és Dell laptophoz gyári raktár készletből garanciával. Asus akkumulátor vásárlás online
Laptop kijelzők javítása - szervíz
Laptop kijelző javítás, csere, képernyők
bármilyen laptopon, munkadíj nélkül. Azonnal, megvárható - munkadíj a gyári ár alatt, ha az Apple laptop kijelzőjét ki kell cserélni, mert a Lenovo esetében lényegesen kevesebbe kerül a hibák javítása, mint ha vásárlásra kerül sor. Az Asus és Dell noteszgépnek ez a legdrágább hardver alkatrésze és a beszerelés minden esetben ingyenes a budapesti szervizben:
Notebook képernyő javítás, szerelés Tablet képernyő hiba javítás - GPU grafikai processzor és hang, törött betört LCD csere, olcsó kijelző javítás Budapest. Ingyenes és megvárható laptop kijelző csere, notebook kijelző javítás - https://www.laptophardware.hu/laptop-kijelzo.html
Mobil monitor
Üzenetkampány: online Sms-marketing interakció: mobiltelrfonra tömeges sms küldése számítógépről azonnali kézbesítéssel
|
Magyar nemzeti limerik
Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.
Az Ung-parti bulváron
Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron.
Husztnak romvára alatt
Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély,
csak puszta lak.
Kínálat és lehetőség
Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.
Egy ifjú szakinak
Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.
>>több limkerik
|
Szamizdat
könyv, folyóirat, újság
Dokumentum: Független sajtó a rendszerváltás előtt Magyarországon - könyvek, kiadók, tüntetések - Beszélő, Bizottság, Tekintet, Áramlat |
Ez a weboldal keresőmarketing kísérlet is: az ungbereg/manz URL alatt megóróbálok mind egy htm, mind egy php index fájlt futtatni azzal a céllal, hogy eggyel több oldalam legyen 4-es GooglePageRank értékkel. Az ilyen trükközést a nagy keresőmogul nem szereti, de volt már úgy, hogy más egyebet se szeretett, de mégis túljártam az eszén. Lássuk, ezúttal is sikerül-e - avagy mindkét oldal kiesik az indexből. Ez is megtörténhet... |
Google keresőszempontú honlapo ptimalizálás, SEO
Googleoptimalizálás
|
honlapoptimalizálási mester a google első helyre kerül |
|
|
• |
Google linképítés honlap keresőoptimalizálás |
• |
seo / Weboldal-optimalizálás - Google |
• |
budapest marketing cégek - számítástechnika |
• |
budapest marketing: télikert építés és gyártás |
• |
|
Terasz beépítés
Kerti és emeleti teraszok beépítése, beüvegezése.
Erkélybeépítés - üvegterasz
Növények eléhelyezése a télikertben és beépített teraszon - üveg tető, ajtó-ablak gyártás Bp.
Blogarcívum - BDK
Ungparty Manzárd
SEO: honlapoptimalizálás, laptopszerviz és karibi télikert építés. Balla D. Károly: webarchívum és aktuális tartalom ajánló honlap terasz beépítés és Apple notebook javítás témában. Könyv, magyar irodalom.
Honlapoptimalizálás
Google top 10 helyezés elérése ilyen kulcsszavakkal: télikert építés és üvegterasz beépítés, Dell és HP laptop akkumulátor szerviz - Apple márkaszerviz - notebook képernyő javítás, szerelés Budapesten és vidéken erkélybeépítés - növéányek elhelyezése az üvegházhatás következtében kedvező klímájú üvegterasz kupolája alatt
<meta name="keywords" content="Balla D. Károly, irodalom, blog, Kárpátalja, Ungvár, honlap, google, seo, weboldal, optimalizálás, legszebb télikertek Magyarországon, akkutöltő, tartalommarketing, linképítés, laptopkijelző csere azonnal
|
UngParty Manzárd
|
|
|
Google első - prémium linképítés
Minden website beágyazódik az internet globális hálózatába, de nem mindegy, milyen mértékben. Az előresorolásA weboldalak Google előresorolásának záloga a prémium linképítés.
blogARCHÍVUM: naplóm, 1997-ig visszamenően: |
|
A fenti menű segítségével 1997-ig visszamenően blog-archívumom böngészhető. Alább pedig a frissek és az átlépések: |
Lokálpolita és kozmopatrióta vagyok |
Határon túli magyarok szavazati joga
Bár a határon túli magyarookszámára a szavazati jog megadása vagy meg nem adása számos problémás elemet tartalmaz, önmagában nem az ördögtől való, és még ha az elvek szintjén akár igaza is lehet a Demokratikus Koalíciónak, abban egészen biztos vagyok, hogy szavazatszerző kampányuk káros és romboló hatású volt, az eddiginél is jobban megosztotta a magyarságot, és formailag is, tartalmilag is nagyon hasonlított a magyar kormány menekültellenes kampányára.
Erről sajnos érdemben szinte lehetetlen volt bárkivel is vitatkozni, a DK akcióját támogatók és elfogadók minden erejükkel a határon túliak szavazati jogának igazságtalanságát, tarthatatlanságát hangsújozták, és nem értették, hogy nem ezzel az elvvel, hanem az indulatokat szító kampánnyal van baj. Az elveknek a gyakorlatban törvényi úton lehetne érvényt szerezni, nem pedig a lakosság hergelésével.
De ugyanígy nem lehetett értelmes vitát fojtatni a határon túliak többségével sem, mert ők meg csakis ellenük szervezett otromba, aljas támadásnak látták a kérdés puszta felvetését is, és a szavazati jog igazságosságát még akkor sem kérdőjelezték meg, ha tudható, hogy például ezt Kárpátalja vonatkozásában visszaélések, jogosulatlan igénylések, hamis lakcímbejelentések tömegesen kísérték. A kampányt uszító jellegűnek tartottam, egyes tényfeltáró tévériportokban éreztem a tendenciózusságot, de emellett úgy tartom,
hibásan cselekednek azok a határon túli magyarok, akik a megkapott állampolgárság és az ezzel járó előnyök okán hálából szavaznak a Fideszre, mert ezzel megerősítik, hogy voltaképp szavazatvásárlás történt,
akik pedig partnerek törvénytelen ügyletekben, tömeges betelepítésekben, azok nyerészkedők, csalók, részesei a hivatali korrupciónak, és leleplezésük nem a határon túli magyarság, hanem a becstelenség és törvénytelenség ellen irányul.
|
A magyar ügyek felvállalása és képviselése Kárpátalján nem más, mint a magyarságból való megélés fedőtevékenysége.
Részletesebben: azok a magyarságszervezetek és magyar intézmények, illetve leginkább ezek családi-baráti klánként működő vezetői nem elhivatottságból folytatják áldásos tevékenységüket, hanem mert ebből tudnak a legjobban megélni, olykor meg is gazdagodni (ha nem is olyan mértékben, mint akiknek a klientúráját képezik).
Konkrétabban: a KMKSZ, a KMPSZ és a beregszászi magyar főiskola voltaképp egymással összefonódott olyan fedőszervezetek, amelyek tényleges céljuk elérése érdekében kénytelenek a magyarságszolgálatot ellátni. A Szövetség tehát nem azért képvisel magyar ügyeket, mert ez a hivatása, hanem azért, mert ezzel tudja pénzbegyűjtő tevékenységét legalizálni, a Pedagógusszervezet nem azért védi a pedagógus érdekeit, mert aggódik értük, hanem mert ezzel legitimálja saját kifizetődő létezését, a Főiskola nem ezért oktat, mert ez a krédója, hanem mert az oktatási gyakorlat fenntartása révén tud jelentős támogatásokat elnyerni.
A szervezetek persze kénytelenek az elnyert támogatásoknak egy részét a fedőtevékenység folytatására és a fedőintézmények fenntartására fordítani, ám az ebben végzett munkájuk anyagilag busásan megtérül (arról most ne essen szó, ez milyen mértékben történik legálisan és a valóban elvégzett munkával arányosan; amikor mind a helyszínül szolgáló Ukrajna, mind a támogató Magyarország politikai és hivatali köreit velejéig áthatja a korrupció, akkor senki sem gondolhatja, hogy a kárpátaljai magyar terep viszont ezekkel szemben makulátlan).
A fenti felvetést elfogadva érthetőbbé válik, miért olyan elszántak és hangosak ezek a formációk az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének elutasításában: a kárpátaljai anyanyelvű oktatás ügyét mint jó megélhetésük tárgyát védelmezik foggal-körömmel. |
Gondolatok a könyvtáron kívül
Öncáfoló digitális jegyzet három befejezéssel
a Kárpátaljai Megyei Könyvtár magyar osztályának szíves felkérésére
A könyvtár hangulata. A könyv illata. Perszepersze, tudom. Ismerem. Az érveket is. Hogy szeretjük, hogy ragaszkodunk hozzá. Hogy ez a digitális világ olyan izé. Regényt monitorról, ugyan, kérem!
Ismerem tehát az érveket, a szokásokat és nincs kétségem afelől, hogy a könyv presztizse az olvasóközönség számára nem sokat csökkent azóta, hogy a szűkössé vált Gutenberg-galaxist elkezdte magába kebelezni a végtelennek látszó Neumann-univerzum. Mégis azt gondolom, hogy alapjában
a könyvtár egy elavult, funkcióját vesztett intézmény és maga a könyv az információ megjelenésének és tárolásának egy idejétmúlt eszköze.
Ami persze nem jelenti azt, hogy >> tovább Gondolatok a könyvtáron kívül << keress a címre a Googleban, megtalálod a cikket blogomban
|
Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarság
Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kik (szakadárok, felkelők, oroszok, zsoldosok, csecsenek, terroristák, szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán alakulatok közt, sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság.
Nyilván: sokféle módon. Aki azt várná tőlem, hogy erről én áttekintést tudok adni: ki kell ábrándítanom. Hát hiszen még arról sem adhatok számot, hogy én hogyan viszonyulok ehhez az egészhez. Merthogy tele van az én finoman érzékeny lelkem és felettébb bölcs tudatom súlyos ellentmondásokkal, amelyeket még magam sem tudtam felfejteni. Főként, hogy nemcsak az érzékeny lelkületemen és okos tudatomon belül vannak ellentmondások, hanem pszichémnek ez a két összetevője is ellenkezőleg viszonyul sok mindenhez. Amit zsigerileg elutasítok, azt esetleg belátó elmém elfogadja, amit meg tudatilag utasítok el, azt esetleg érzelmileg nem tartom idegennek. És mindenbe belekever az idő is: ami tegnap elképzelhetetlen volt és mélységesen felháborított, afölött ma már esetleg elsiklom – hogy egy új esemény miatt holnap ugyanez borítson ki.
Szinte csak egyetlen dolog van, amiben stabilan biztos vagyok, s amiben ösztöneim és gondolataim közös nevezőre jutottak: ez pedig az, hogy >> keress a címre a Googleban, megtalálod a cikket blogomban
|
Tereskova és az Orbán-tapéták, Viktor-lepedők
Tereskova Orbár-portréinak recepciójának amúgy is ellentmondásos voltán nagyot csavart az is, hogy a kormányfő holdudvara sem a várt módon reagált. Elutasítás, szidalom, kiátkozás lett volna a pöffeszkedő hatalom természetes reakciója. Ehhez képest Orbán Viktor felesége odament a kiállításra és képet vásárolt a maga és anyósa számára. Példáját mások is követték: vettek képet baloldaliak is, de leginkább a másik oldalon állók vásárolták fel mohón istenként tisztelt vezérük gúnyképeit, abszurd társadalmi jelenséggé fokozva ezzel egy kortárs művészeti eseményt. Tereskova több mint hatmillió forintot kasszírozott sorozatgyártott képei eladásából és ezzel kiszabadult szorongatott anyagi helyzetéből, amiért kétség kívül hálás lehet ihletadójának. Akiből gúnyt űzött, megmentette.
Ezek után ember legyen a talpán, aki aki képes megmondani, a művésznő szavaiban hol húzódik a határvonal az elvetemülten cinikus irónia és a behódolás naivitása között.
...
Aztán az amúgy is csavaros történet újabb fordulatot vett. Tereskovát igen erős, személyeskedő bírálat érte - meglepő módon nem egy jobboldali esztétától, hanem egy liberálisan gondolkodó alkotó, Tóth Krisztina költő részéről. Az intellektuális szellemességgel, de az aljasságig vitriolosan megfogalmazott gúnyiratra a képzőművész, énekes és performer Tereskova egy pszeudó-dalszöveggel válaszolt a maga alpári - mondhatni vérbunkó - stílusában. A két Kriszta összecsapását felkapta és agyoncsócsálta a sajtó.
Magam ambivalens érzésekkel figyeltem mind a kiállítást és nem várt sikerét, mind a későbbi csetepatét. Finnyás közéleti ízlésem ugyan elutasította Tereskova útszéli beszólását, de ez ellen a finnyásság ellen fellépő antisznob énem afelé a vélemény felé húzott, hogy Tereskova szereplését ebben az egész történetben szerepnek, pörformansznak gondolom, amely ráadásul az utóbbi évek talán legnagyobb hatású közéleti és művészeti akciója onnan kezdve folytatólagosan, hogy "Orbán-képeket kell festeni". Aki a művészetek szent oszlopán állva próbálja kifinomult aljassággal ezt a nagy hatású performert fehérneműjéből kirázni, az valószínűleg egy kukkot sem értett meg ennek a művészi akciónak a tényleges értelméből. Ezzel az utóakcióval ugyanis Tereskovának sokkal többet sikerült tennie, mint amire számíthatott: nemcsak az eredeti ötlettel rántotta le a miniszterelnököt a piedesztálról, hanem elérte, hogy az utólagos nagy trágyadobálós "libacsatában" a makulátlannak mutatott arcél is szépen, esztétikusan összekenődjön kevéske bűzlő mocsokkal. Nem mondhatok mást: bravo, Kriszta. >> Tereskova: Orbán portrék
|
Eredményhirdetés – Asszociálj 50
2014 februárjában indult ötven fordulós feladványsorozatom, amely főblogomban zajlott, ahol most az eredményhirdetésre is sor került. A dolog érdekessége, hogy a jáéték egy kedves személyes epozóddal is kiegészült: a játékosok összeszervezkedtek és ajándékkal leptek meg. Azzel a munkámat és nem az én díjaimat viszonozták. Én a 10 legeredményesebb megfejtő számára közel 30 jutalomkönyvet szerveztem és ajánlottam fel. - A győzteseket joggal nevezhetjük a játék legjobb, legeredményesebb versenyzőinek – ezúton is őszintén gratulálok kiemelkedő teljesítményükhöz. De ugyanígy gratulálok a többi részvevőnek is – és nagyon köszönöm a játékot! Megjegyzendő, hogy néhányan bizonyosan az élbolyba kerültek volna – ám később kapcsolódtak a játékba, így hátrányukat már nem tudhatták ledolgozni. Főblogomban olvasható a teljes lista és visszakereshetők a feladványok is, legcélszerűbb talán a címkelinkre kattintani: asszociációs játék
|
Fotók százait, de inkább ezreit találhatja meg és nézheti végig, aki a Kijevben élő fotós, Ruszlan Lobanov nevére rákeres. Persze a nevét ajánlatos inkább ukrán verzióban - Руслан Лобанов - vagy angol helyesírással - Ruslan Lobanov - beütni a Google képkeresőjébe - akkor viszont ömlenek a pucér nők minden mennyiségben. Művészfotók – vágnám rá az egyszerűség kedvéért...
Akt, aktabb, legaktabb
Százszámra találhat aktfotókat az, aki a harmincas éveit taposó kijevi fotós, Ruszlan Lobanov nevére rákeres az interneten. Nevét persze inkább ukrán verzióban, cirill betűkkel – Руслан Лобанов – vagy angolos átírásban (Ruslan Lobanov) tanácsos beütni a Google képkeresőjébe – akkor viszont ömlenek a meztelen nők minden mennyiségben. Többségük gondosan kivitelezett, igényes beállítású munka. Művészfotók – vágnám rá az egyszerűség kedvéért a legjobbakra. De azért még ezeknél is pici lábjegyzet kívánkozik arról, hogy a kimódolt, teátrális beállítások legalább annyit rontanak a fotók értékén, mint amennyit a részletgazdagság és igényes helyszínválasztás hozzáad. A második lábjegyzet óhatatlanul a női bájakról szólna: itt kérem olykor a tetten érhető öncélúság esete forog fenn. A keblek és szeméremtestek nem mindig esnek át esztétikai transzformáción, hanem azon pőreségükben hirdetik az erotikus tartalmat. Ami persze nem baj, csak ez így mégis inkább kommersz, mint művészi. |
Talán még akadnak a verseimért és más írásaimért odaadóan rajongó nyájas olvasóim között, akik nem tudják rólam, hogy évek óta mániákus honlapoptimalizátor vagyok. Hogy ez pontosan milyen tevékenységet jelent, azt itt most nem adom elő: számos olyan weboldalt és blogot készítettem, ahol ennek a furmányos mesterségnek a csínjait és bínjait taglalom nagy odaadással: aki a szóba jöhető kulcsszavak valamelyikével (honlap-seo, weboldal optimalizálás, goole helyezés javítás), rákeres erre a spéciségre, nagy valószínűséggel éppen az én webhelyeim egyikére bukkan reá. Merthogy éppen az a dolog csíziója: egyes kulcsszavakkal elsőnek lenni a Google-találatok között! Nem ecsetelném itt azt sem, hogy ez miért annyira fontos, de talán belátható, hogy aki például >> az írás folytatása: Honlapoptimalizálás - Google pozíció javítás
|
Ungvárról az első írásos említés a Gesta Hungarorumban található. Anonymus szerint a Vereckei-hágón átkelt magyar seregek 894-ben hódították el Ungvárt a nagymorvai Laborc fejedelemtől. A krónika arról számol be, hogy Álmos Ungváron adta át fiának, Árpádnak a fővezérséget. Ha ezt elfogadjuk és az említett évszámtól eredeztetjük Ungvár létezését, akkor 2014-ben Ungvár 1120 éves. Ámde Anonymus közlésének a hitelessége kétségbevonható, sokkal valószínűbb hogy a városalapítás a honfoglalás utánra, valamikor a X.–XI. század fordulója körüli évekre tehető. Bizonyos, hogy a Szent István által alapított várispánságok egyike Ungvár volt, amelyhez 18 község tartozott. Ám ebben az időben városról még nem, inkább csak a vár létezéséről beszélhetünk. Ungvárt a XIV. századtól kezdték városnak nevezni. Így Kárpátalja jelenlegi központját vára alapján tekinthetjük nagyvonalúan kb. ezer évesnek és kissé szigorúbban 700-800 évesnek is. Az 1120 esztendős múlt inkább csak legendának tekinthető. |
A magyar őstörténet-kutatók számára alighanem elmét ráző megdöbbenéssel járt bombasztikus bejelentésem, hogy nemrégiben elkezdtem áldásos tevékenységemet az Arvisura területén. Aki nem eléggé tájékozott a nevezett fogalom mibenlétét illetően, izgalmas dolgokat tudhat meg honlapjaim révén. Ehelyt most ezek közül ajánlok egy roppant nagy horderővel rendelkezőt, amely igazolja mindazok elmerengését, akik eddig fontos eredeteket és származásokat másként tudtak. A Kárpáti Arvisura lélegzetelállítóan izgalmas (és titkos) történetének egy kis epizódját teszem közkinccsé abban a reményben, hogy megdöbbenést keltően járulhatok hozzá múltunk tisztázásához: Kárpátalja őslakosainak Arvisura-származása |
Minden ellenkező híresztelés és jól kimutatható piréz mivoltom ellenére én mégiscsak lokálpatrióta lennék, még ha ez nálam egészen mást is jelent, mint azoknál, akik az anyaföld előtti megrendült leborulásban, szepegő Trianon-nosztalgiában, gyakran rossz helyesírású, de elszánt és permanens nyelvvédő harcban, továbbá pedig az identitást igen hatékonyan erősítő hátrafelé nyilazásban látják a kárpátaljaiság legfőbb attribútumait. ...Új oldalam: Kárpátalja történelme, földrajza, elhelyezkedése < ez nem az eredeti link, azóta egy jobb weboldalt indítottam ebben a témában - de onnan persze át lehet lépni a régebbi szájtra is. |
Hosszú kutatómunka eredményeként sikerült kiderítenem, hogy a mostanában Kárpátalján egyre több riadalmat keltő titokzatos lény eredetileg az ókori pirézek totemállata volt. Szentségként tisztelték és eredetmítoszaikban mint a piréz mivolt attribútuma jelenik meg. Később neve tabuvá vált, évszázadokon át sem nevét kimondani, sem gondolni rá nem volt szabad. Ennek ellenére a pirézek megőrizték kollektív tudatukban a csupakabrát, amelynek neve az ópiréz nyelvből inka közvetítéssel került az amerikai spanyolba, ahol más szavakkal való hasonlósága alapján a kecskeszívó jelentést kapta, nem alaptalanul: az amerikai kontinensen a chupacabra nagyobb háziállatok vérével táplálkozott, csupán európai és főleg ukrajnai mutációja satnyult el annyira, hogy beéri tyúkokkal és nyulakkal. Bővebben: Csupakabra Kárpátalján.
|
|
|
Egyes fontos web oldalaim |
|
Pánikbetegség - Agorafóbia. / Szerver hoszting, virtuális szerver bérlés, VPS |
- online terápiával a pánikbetegség tüneteinek kezelése - honlapoptimalizálás és weboldal készítés -bpszicho Kultblog
- budapest szerver - hosting, bérlés, elit vps
- hirdetés: budapesti szolgáltató cégek online
- vps szerverbérlés budapest - server hosting
- agoraphobia és pánikbetegség leküzdése
- asus akkumulátor és dell laptop töltő
- panikbetegseg.org/online-terapia
|
nagyon új
|
Beüvegezett terasz építéséhez előregyártott műanyag elemeket használnak, az így kialakított télikertek kellemes pihenést biztosítanak az ötödik évszakban: télikert: beüvegezett teraszok téli szigetelése - képek |
|
Piréz vagyok:
|
|
Verecke áldozata
Agyonnyomta az összedőlő vereckei emlékmű a tövében fohászkodó költőt. Balla D. Károly ismert ungvári alkotó szokásos évi zarándoklata során éppen a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékmű előtt tette tiszteletét, amikor a kőkolosszus váratlanul megingott, és dörgő hangot adott. A költő ijedtében az emlékmű oltárkövéhez térdelt, és mondott egy gyors imát a magyarok istenéhez, ám ez nem segített rajta: az összerogyó monumentum maga alá temette. A szerencsétlenül járt író utolsó gondolata az volt, talán mégis inkább a Veres Kocsma felé kellett volna fordulnia Munkácsnál.
válogatott halálaim
|
|
Íróság
(az írói oldal rovatai) |
Könyveim - lista + antológiapublikációk
|
/ Vers / Esszé, közírás, jegyzet |
Optima alrendszerek |
bdk.hhrf.org/seo
ungparty/seo: laptopok, télikertek
- csoport-terápia Pszichodráma
- optimalizálás - Google keresés
ungbereg/seo
|
SEO - terasz unet |
-
Casino Budapest, online Kaszinó
-
Pszichodráma csoportok - pánik
-
Agykontroll gyakorlat - pánikbeteg gyógyító kognitív önismeret
-
|
|
Arvisura linképítés |
A linképítő Arvisura-projekt a tartalmi alapú keresőoptimalizálás szempontjainak megfelelő, saját webrendszerre épülő, egyénileg kidolgozott eljárás 2013 őszén kezdett munkamenete, amely mindenekelőtt a budapesti autókölcsönzés fellendítését és a műanyag ablak árak pozícionálását tűzte ki céljául, továbbá a betonvágás és falfúrás, illetve az ipari gyűjtőkéményen és más nyílászáró szerkezeten végrehajtandó zárcsere lehetőségeit veszi számba.
blog.hu
- bdk arvisura linképítés - seo
- Linképítés - Honlapoptimalizálás
- Linképítés Kárpátalja. seo-Google
- linképítés, seo nyílászáró autó
- első oldal keresőoptimalizálás
blogger
balládium
- linképítés keresőoptimalizálás
- SEO-HONLAP linképítés, arvisura
|
Üvegterasz
Erkélybeépítés laptopszerviznek a 13. kerületben. |
|
|
Balla D. Károly. Blogarchívum
BDK: Web-blog archívum, Manzárd
A kárpátaljai ungváron élő Balla D. Károly weboldalainak és blogjainak elérhetősége + aktuális ajánló. Könyv, irodalom, Kárpátalja témákban és a Seo Google Honlap optimalizálás területéről. Aktuális keresőmarketing kulcsszavak: télikert építés, tömeges sms küldés, honlapoptimalizálás, google első helyre kerülés , illetve az adott weboldal longtail keywords content tartalma. Balla D. Károly piréz író, kárpátaljai magyar irodalom, ungvári manzárd blog archívum, Kárpátalja, Ungvár, honlap optimalizáció, google kereső optimalizálás, weboldal, magyar arvisura optimalizálás, notebok kijelző javítás - télikert és terasz beépítés - marketing, link építés
Teasz és télikert - Apple és Dell laptop szerviz
UngParty Manzárd. Balla D. Károly oldala: webarchívum + a legfontosabb oldalak linkjei. Kreatív Seo Google Honlapoptimalizálás - Weboldal Linképítés és kereső optimalizálás az arvisura metódusa szerint. irodalom, blog, manzárd, Kárpátalja, Ungvár, honlapoptimalizálás, google, keresőoptimalizálás, seo, weboldal, linképítés, arvisura, optimalizálás, weblap, kárpátaljai magyar irodalom
|
|
első GOOGLE TALÁLAT OPTIMALIZÁLÁS - kedvező áron |
|
keresőoptimalizálás-honlapoptimalizálás - seo, google első helyezés |
|
|