Balla D. Károly: Négy különvélemény az új ukrán oktatási törvényről

A rörvény 2017 szemtember 28-i hatályba lépése után kiléptünk Évával az Ukrán Írószövetségből. Naplómban így indokoltam:

Semmilyen szinten nem szeretnénk annak a politikai erőnek az értelmiségi holdudvarához tartozni, amelynek hatalmi törekvéseit nacionalista indulatok támogatják. Már csak azért sem, mert ha ma kimondhatja egy törvény, hogy az oktatás nyelve az államnyelv, akkor holnap olyan törvényt hozhatnak, amely szerint az irodalom nyelve az államnyelv, netán az ukrán állampolgárok érintkezésének a nyelve az államnyelv. Aztán kereshetjük a cikkelyben a kiskapukat, hogy az EU hivatalos nyelveinek egyikén vajon írhatunk-e, beszélhetünk-e.

Döntésünk után négy élesen fogalmazott bejegyzésben igyekeztem kifogásaimat és ellenvéleményemet megfogalmazni mind a törvénnyel, mind annak fogadtatásával kapcsolatban:

1. Ukrajna. Az oktatási törvény és az érdekérvényesítő kárpátaljai magyarok

Ukrajna fő politikai ereje a kárpátaljai magyarok által is felhatalmazva hozza döntéseit. Most éppen ezt. A siránkozásnak tehát nincsen helye, már csak azért sem, mert például a kárpátaljai magyar falvakban a PPB még a megyei átlagnál is jobban szerepelt (köszönhetően a KMKSZ kampányának). Mielőtt telekürtölnénk a sajtót azzal, hogy hátba szúrtak minket, valljuk be, hogy a hátunkat mi magunk fordítottuk oda a késüket annyira soha nem is rejtegetők keze ügyébe.

(a teljes cikkhez katt a címre)

2. Az új oktatási törvény kegyelemdöfés

A kérdést úgy is fel lehet tenni, vajon van-e még kik számára és kik által fenntartani a magyar oktatást Kárpátalján? Az is nyilvánvaló, hogy a rossz gazdasági helyzet, a minden téren eluralkodott és a normális élet lehetőségét kizáró korrupció, a kilátástalanság, a háborús fenyegetettség sokkal nagyobb mértékben számolja fel a kárpátaljai magyarságot, mint az anyanyelven való oktatás lehetőségeinek szűkítése, korlátozása vagy akár teljes megvonása.

Lényegében annyi történik, hogy a menni vagy maradni kérdésében, illetve a magyarnak maradni vagy beolvadni folyamatában az egyik oldalon eggyel több, a másikon eggyel kevesebb lett az érv és a magtartó tényező. Ukrajna nemhogy azért nem tett semmit, hogy nemzeti arculatát megtartva megmaradjon ez a közösség, hanem az ország lakosságát amúgy is sújtó nehézségek számát egy továbbival, személyre szólóval gyarapította. A végét járó, felmorzsolódó, identitását vesztő, demoralizált kárpátaljai magyarságnak megadta a kegyelemdöfést.

(a teljes cikkhez katt a címre)

3. Magyarságszolgálat mint fedőtevékenység

A magyar ügyek felvállalása és képviselése Kárpátalján nem más, mint a magyarságból való megélés fedőtevékenysége.

Részletesebben: azok a magyarságszervezetek és magyar intézmények, illetve leginkább ezek családi-baráti klánként működő vezetői nem elhivatottságból folytatják áldásos tevékenységüket, hanem mert ebből tudnak a legjobban megélni, olykor meg is gazdagodni (ha nem is olyan mértékben, mint akiknek a klientúráját képezik).

Konkrétabban: a KMKSZ, a KMPSZ és a beregszászi magyar főiskola voltaképp egymással összefonódott olyan fedőszervezetek, amelyek tényleges céljuk elérése érdekében kénytelenek a magyarságszolgálatot ellátni. A Szövetség tehát nem azért képvisel magyar ügyeket, mert ez a hivatása, hanem azért, mert ezzel tudja pénzbegyűjtő tevékenységét legalizálni, a Pedagógusszervezet nem azért védi a pedagógus érdekeit, mert aggódik értük, hanem mert ezzel legitimálja saját kifizetődő létezését, a Főiskola nem ezért oktat, mert ez a krédója, hanem mert az oktatási gyakorlat fenntartása révén tud jelentős támogatásokat elnyerni.

(a teljes cikkhez katt a címre)

4. Az ostoba Ukrajna

Hosszú lenne akár csak futólag felsorolni, mi hogyan történt az elmúlt évtizedekben. Az ukrán-tanítást illetően hadd jöjjek újra személyes példával. Gyerekeink a színvonalasnak számító ungvári magyar iskolába jártak, Kolos még az oroszt kezdte tanulni, aztán kellett ukránra átváltani a tanintézménynek, Csönge már ukránnal indult. De nem volt sem rendes tankönyvük, sem szöveggyűjteményük, sem szótáruk. Ebből adódhatna, hogy a beszélt nyelvet kezdték gyakorolni, szavakat tanulni. De nem. Úgy kezdték az ukránt tanítani gyerekeinknek, mintha ők hazulról hozták volna és már beszélnék ezt a nyelvet. Hogy az ukránt mint idegen nyelvet tanítsák nekik, fel sem merült. Ezen a téren sok minden változott, de áttörés azóta sem történt. Minden olyan szakember, aki nem utasításra vagy ideológiai megfontolásból formál véleményt, határozottan állítja: a kárpátaljai magyar iskolákban azért olyan rossz hatékonyságú az ukránnyelv-tanítás, mert rossz a módszertan, mert nem idegen nyelvként tanítják, holott a magyar gyerekek, különösen faluhelyen, az iskolában találkoznak vele először.

Az orosz helyett kötelezővé tett ukrán-oktatás kezdeti szakaszán gyerekeink alighogy megtanulták az abécét, máris klasszikus ukrán költők verseit kapták bebiflázásra, mi több, hosszú prózarészleteket adtak fel nekik azzal, hogy fordítsák le ezeket és készítsenek belőlük tartalmi összefoglalót. Az semmi, hogy ők egyetlen megveszekedett szót nem értettek belőlük, még az se nagy szám, hogy mi, a szülei se boldogultunk ezekkel a textusokkal, holott a beszélt nyelvet jól bírtuk. Hanem hogy az ukrán irodalmi nyelvet anyanyelvi szinten beszélő nagyapjuk is vért izzadt az archaikus szövegekkel, az már rávilágított a helyzet abszurditására. Nem hogy nekünk nem volt, hanem nem létezett olyan ukrán-magyar szótár, amelyben a Kotljarevszkij, Kocjubinszkij, Franko használta szavak előfordultak volna. Sokukhoz apám a nagy, 6 kötetes akadémiai ukrán-orosz/orosz-ukrán szótárt hívta segítségül, hogy dupla fordítással a magyar értelmezésig eljusson. (Itt hosszú kitérőt tehetnék arról, hogy az ukrán irodalmi nyelv egységesülése elég későn indult meg és talán teljes egészében a mai napig nem zárult le, a nyelv első nagy alkotói saját nyelvjárásuk alapján munkálták ki saját irodalmi nyelvüket – így megértésük a mai ukrán anyanyelvű olvasó számára is nehézségeket okoz. Őrült ötlet ilyen szövegekkel terhelni a nyelvvel most ismerkedő kisiskolásokat.)

Tudni kell, hogy gyerekeink szorgalmas, jófejű, jeles tanulók voltak, és persze mi is ambicionáltuk, hogy az ukrán nyelv elsajátításában is szépen teljesítsenek. De az iskolai módszertannal szemben tehetetlenek voltunk. Ad abszurdum előfordult, hogy amikor a már felsős Csöngének egy idősebb ukrán srác próbált udvarolni, akkor angolul beszélgettek randevúikon. Az angolt döntő mértékben kisebb óraszám keretében ugyanis minden külső segítség nélkül egészen jól megtanulta, az ukránt viszont minden itthoni segítség ellenére sem volt képes.

Pedig bennünk nemhogy előítélet nem volt az ukrán nyelvvel szemben, hanem kifejezetten pozitívan álltunk hozzá: apám száznál több ukrán szerző műveit fordította magyarra, perfekt volt a helyesírása, az orosznál sokkal szívesebben használta az ukránt (az írószövetségben úgy tartották, szebben beszéli a nyelvet néhány született ukrán kollégánál, akik szavai közé gyakran keveredtek russzicizmusok); bár alacsonyabb szinten, hasonlóan viszonyultam ehhez én is, fordítgattam ezt-azt klasszikusoktól és kortársaktól, és ukrán közegben igyekeztem a jól beszélt orosz helyett a lassan megtanult ukránra áttérni.

De lehet-e csodálkozni azon, ha a kárpátaljai magyarok sokaságában a szimpátia helyett ellenérzések alakultak ki? Ha kiderül, hogy Ukrajnában nemcsak a megélhetés válik időről időre lehetetlenné, nemcsak a szociális biztonság hiányzik, nemcsak a korrupció ölt sosem látott mértéket, hanem a nacionalizmus is egyre gyakrabban kap lábra, ha az ukránosítás a hatalmon lévők politikai akaratává válik, ha kiderül, hogy az ukrán nyelvet ugyan erőltetik, de évtizedek óta nem teremtenek az elsajátításához megfelelő körülményeket, majd a kisebbségieket vádolják azzal, hogy nem akarják az államnyelvet megtanulni; ha az ukrán parlamentben a honatyák óriási többsége megszavazza, majd Ukrajna elnöke nagy megelégedéssel aláírja a törvényt, amely kimondja: „Az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv” – akkor mégis, mire számítsunk?

A mi családunkban szerencsére kettévált Ukrajna egyfelől és az ukrán nyelv másfelől. Előbbit igazságtalan, komisz országnak tartom, az utóbbit változatlanul kedvelem, ahogy az ukránul beszélők közösségével szemben is megmaradt a vonzalmam (ebből persze azért vegyük ki a politikusokat, a korrupt hatalom képviselőit, a bűnözőket, a radikális nacionalistákat…). Felteszem, ezzel a vonzalmammal nem állok egyedül. Ám azt gondolom, újabb intézkedésével ez a hazává nem szerethető ország mindent megtesz azért, hogy az államnyelvet gyűlöletessé tegye a kárpátaljai magyarok számára. Ezzel (mint a többi kisebbségellenes intézkedéssel is) nagy-nagy ostobaságot követ el. Csak a nacionalizmusban elvakultak gondolhatják, hogy Ukrajna erősebb, jobb, szebb, gazdagabb lesz, ha bármilyen téren kedvezőtlen helyzetbe hozza nemzeti kisebbségeit. Ellenkezőleg fog történni: az ország gyengébb, rosszabb, szürkébb és szegényebb lesz, ha a magyarság végképp hátat fordít neki. Minden nyelv, minden kulturális hagyomány érték – akik a hordozóit, a nemzeti kisebbségi közösségek tagjait elüldözik, felmorzsolják, asszimilálják, azok az országnak tesznek rosszat. Nyilvánvaló, hogy a nacionalista követeléseknek nemcsak engedő, hanem részben azok élére álló vezető ukrán politikai erők ezt soha nem fogják belátni. Kérdés, jobb-e nekünk, ha nem ostobának, hanem eszes ravaszoknak gondolják magukat.

(a teljes cikkhez katt a címre)

Tiltakozásul kiléptünk az ukrán írószövetségből

Ukrajna új oktatási törvénye

Az oktatási törvény kisebbségellenes (így magyarellenes) 7. cikkelye a javaslatok és viták ellenére benne maradt a törvényben. Így hangzik:

Hatályba lépett 2017. szeptember 28-án. Részlet: a hetedik cikkely

7. cikkely. Az oktatás nyelve

1. Az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az állam-nyelv.

Az állam Ukrajna minden állampolgára számára garantálja a formális oktatás elérését az államnyelven az oktatás minden szintjén (iskola előtti nevelés, általános középiskolai, szakképzés (szakmunkás-képzés), felsőfokú szakképzés és felsőoktatás), valamint az iskolán kívüli és a diploma utáni képzési szinten az állami és önkormányzati oktatási intézményekben.

Az Ukrajna nemzeti kisebbségeihez tartozó személyeknek az önkormányzati oktatási intézményekben garantált a jog az államnyelv mellett az adott nemzeti kisebbség nyelvén folyó oktatáshoz az iskola előtti és az elemi iskolai szinteken. Ez a jog az államnyelv mellett az adott nemzeti kisebbség nyelvén oktató külön osztályok (csoportok) révén valósul meg, amelyek a törvényeknek megfelelően jönnek létre, és nem terjed ki az ukrán nyelven oktató osztályokra (csoportokra).

Az Ukrajna őshonos népeihez tartozó személyeknek az önkormányzati oktatási intézményekben garantált a jog az államnyelv mellett az adott őshonos nép nyelvén folyó oktatáshoz az iskola előtti és az általános középiskolai szinteken. Ez a jog az államnyelv mellett az adott őshonos nép nyelvén oktató külön osztályok (csoportok) révén realizálódik, amelyek a törvényeknek megfelelően jönnek létre, és nem terjed ki az ukrán nyelven oktató osztályokra (csoportokra).

Az Ukrajna őshonos népeihez, nemzeti kisebbségeihez tartozó személyek számára garantált a jog az adott őshonos nép vagy nemzeti kisebbség nyelvének tanulásához az önkormányzati általános középfokú oktatási intézményekben vagy a nemzeti kulturális szövetsége-ken keresztül.

A hallássérült személyeknek biztosított a jog a jelnyelven való tanulásra és az ukrán jelnyelv megtanulására.

2. Az oktatási intézmények biztosítják az államnyelv kötelező oktatását, különösen a szakképző (szakmunkásképző), felsőfokú szakképző és felsőoktatási intézményekben, olyan mértékben, amely lehetővé teszi a szakmai tevékenység folytatását a választott szakirányban az államnyelv használatával,

Az őshonos népekhez, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, a külföldiek és a hontalanok számára megfelelő feltételeket teremtenek az államnyelv megtanulásához.

3. Az állam elősegíti a nemzetközi érintkezés nyelveinek tanulását, különösen az angol nyelvét, az állami és az önkormányzati oktatási intézményekben.

4. Az oktatási intézményekben az oktatási programnak megfelelően egy vagy néhány tantárgy két vagy több nyelven is oktatható – államnyelven, angol nyelven, az Európai Unió más hivatalos nyelvein.

5. A hallgatók kívánsága szerint a szakképző és felsőoktatási intézmények megteremtik számukra a feltételeket az őshonos nép vagy nemzeti kisebbség nyelvének, mint tantárgynak a tanulásához.

6. Az állam elősegíti olyan oktatási intézmények létrehozását és működését külföldön, amelyek ukrán nyelven oktatnak vagy oktatják az ukrán nyelvet.

7. A nyelvek használatának sajátosságait az oktatás különböző területein és szintjein speciális törvények határozzák meg.

Ukrán eredetiből magyarra fordította: Fedinec Csilla és Csernicskó István

Balla D. Károj *

Kedves konzervatív, polgári, keresztény barátaim, ismerőseim!

Ami a mai Magyarországon zajlik, elkeseredéssel és aggodalommal tölt el. A keleti nagyhatalmak érdekeit kiszolgálni látszó manőverek értelmezése meghaladja tudásomat, a gazdaság hejzetének és távlati lehetőségeinek megítéléséhez nem értek, a korrupciós ügyekbe pedig természetesen nem látok bele,  azonban az egyre elképesztőbb tényekről a számomra hiteles forrásokból bőven informálódhatok és a hiteles szakértők, elemzők véleményére is odafigyelek.  Amit a hírekből és elemzésekből-értékelésekből következtetésként levonhatok, az – enyhén szólva – nem vigasztaló és bőven elegendő lenne arra, hogy elkeseredjem és aggódjam – főleg, ha azt is tekintetbe veszem, hogy a hatalom képviselői részéről a kétségeket joggal támasztó ügyek kezelését mennyi cinizmus, mennyi arrogancia, mijen pökhendi gőg, mennyi álszentség és mekkora hazugság övezi. Mégis: optimista emberként egyfelől igyekszem a pozitív fejleményeket is észrevenni és értékelni, nem keresek feltétlenül minden siker és pozitívnak látszó lépés mögött hatalmi önérdeket, szavazatvásárlási szándékot, másfelől azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi ellenzék meghatározó és jelentős támogatással rendelkező erői hatalmi pozícióban nem feltétlenül működnének sokkal jobban, tisztábban, emberibben.

Ami a keleti diktatúrák iránti elköteleződésnél és nemzeti együttműködés rendszerének keresztelt intézményesített korrupciónál érzelmileg sokkal jobban felkavar, az a nyílt gyűlöletkeltés a Fidesz, a magyar kormány és szeméjesen Orbán Viktor részéről. Bár nem éltem meg tragikus korszakokat, olvasmányaim és történelmi ismereteim arra a következtetésre juttattak, no meg szeméjes érzékenységem is most már nem sugallja, hanem üvölti: nagy baj van.

A tudatos és módszeres uszítás évek óta fojik a hatalomgyakorlók és az őket szolgai módon kiszolgálók részéről (nem sorolom el, aki nem vak és süket, látja és hallja, kik és mik ellen sikerült tenyérviszketésnél veszéjesebb indulatokat kelteni). A hatalmi propaganda minden korábbinál jobban megosztotta az országot és a nemzetet, eredményesen tudott éles indulatokat ébreszteni társadalmi rétegek, etnikai-vallási csoportok, más-más világnézetű és identitású emberek között, a másként gondolkodókat és kritikával élőket pedig sikerült a haza ellenségének vagy egyenesen Soros-ügynöknek beállítani és ellenük egy jelentős réteg gyűlöletét a végsőkig felfokozni.  A kormánypropaganda számára a migránsválság alkalmasnak bizonyult a zsigeri idegengyűlölet felkeltésére, de az Európai Unióval (és így az európai értékekkel) szembeni indulatokat is sikerült csúcsra járatni. A keleti despotákkal oj szívesen cimboráló és az illiberális állam eszményét meghirdető magyar miniszterelnök a gyűlölet hazájává változtatta az országot. Azt az országot, amej számomra korábban a virtuális haza szerepét tölthette be, s amejet mára emiatt elvesztettem.

Nálam nagyobb rálátással rendelkező elemzők szerint a feszültség most már kritikus mértékű, a magyar társadalmat ojan mértékben átjárta és megmérgezte a hamis ellenségképekre alapozott gyűlöletpropaganda, hogy ezen a ponton a szavak már tettekbe fordulhatnak át. A Fidesz, a kormány és a miniszterelnök ehhez bátorítást ad részben saját szavaival, részben azzal, hogy nem határolódik el a nyíltan uszítóktól.

Itt kénytelen vagyok azt a tapasztalatomat is megosztani, hogy ebben a játszmában ojkor a másik oldal is partnernek mutatkozik, a nagy különbség az, hogy ez esetben nem kezdeményező, hanem reagáló magatartásról van szó, de a tényen nem változtat, hogy az uszításra rossz válasz a viszontuszítás.

A másik oldal indulatait részben magyarázhatja (de nem mentheti), hogy mindazoknak, akik ellenzéki oldalról rendszerkritikát gyakorolnak, egyre szűkül a mozgásterük, és – valljuk be – nem elég széles azok tábora sem, akik osztják véleményüket.

Ezzel szemben a Fidesz mögött összezáró cirka kétmilliós szavazótábor elkötelezettsége megingathatatlannak látszik, rájuk hivatkozva és támaszkodva tehet meg szinte mindent a jelenlegi hatalom, és ennek a tábornak az aktivitásban tartásához van szűkség az ellenségképre és a gyűlöletre. Nekik gyártja a propagandaanyagot az állami és a megvásárolt média, előlük hallgat el eseményeket, fejleményeket, nekik torzít vagy hamisít hírt, számukra „értelmez” mindent úgy, hogy harci készültségüket ébren tartsa.

Én úgy látom, az ellenzéki erők jelenleg nem képesek a Fidesz diktálta politikai trend megfordítására, mégpedig azért nem, mert

Hogy ezt az elkötelezettséget mi motiválja, nagyjából kitalálható. Nyilván legtöbbekben az önérdek munkál: úgy gondolják, nekik ez a kormány a jó. Itt anyagi és érzelmi megfontolások egyaránt működhetnek, és kívülről nézve akár igaz is lehet az állítás, mert ez a kormány tényleg jó nekik. Pontosabban: megfelel nekik, mert ők ijen országot akarnak.

Elvárható-e tőlük, hogy ellenálljanak a propagandának, a manipulációnak? Meg lehet-e változtatni nézeteiket, ellenségképüket, indulataikat? Pláne: elhivatottságukat, mentalitásukat?

E pillanatban azt gondolom: szinte lehetetlen. Szinte lehetetlen mindaddig, amíg a kormánypropaganda határozza meg gondolkodásukat, s amíg az ellenzéki vélemények vagy legalábbis kritikus vélemények el sem jutnak hozzájuk, vagy leperegnek róluk.

Ám szeretném hinni, hogy itt a kör nem feltétlenül zárul be!

Ugyanis a Fidesz-tábor egyebek mellett azért is tűnik megingathatatlannak, mert

A teljes cikkhez: Némaságotokkal ne legyetek cinkosai Orbán Viktor rendszerének! - Ungvár, 2017. május 20.

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Pirézségem története

A piréz szó értelmezési tartománya eléggé széles. A közbeszédben a leggyakrabban alighanem  egyfajta eufemizmusként használják: ilyenkor a cigány és zsidó helyett szerepel, még ám leginkább elítélő, ironikus felhanggal, és a jelentésébe valamilyen negatív jelző is belesűrösödik, lényegében az értelme ilyesmi: „büdös cigány”, „idegenszívű zsidó”. Előfordulhat enyhébb változat is, amikor tisztán rasszista és antiszemita tartalom nem feltétlenül társul hozzá, inkább csak lekezelés, „jópofizás”, összekacsintás a hallgatósággal/olvasókkal: ugye tudod, kikre gondolok. Létezik az eredeti kontextushoz közelebbi, ugyancsak negatív értelmű használat is, amikor a pirézek „gyanús, idegen népség” jelentésben kerülnek szóba. Nem csodálkoznék, ha akadna, aki 2016-ban a migránsokat nevezné így.

>> Tárki-interjú az első pirézzel

A vízterhes XIX. század közepétől kezdődően cirka másfél évszázadon át főleg klórt - Cl2 - használták a vezetékes ivóvíz fertőtlenítéséhez. Mára túlléptünk ezen, de vízfertőtlenítés célja továbbra is a csírátlanítás, pontosabban a vízben megtelepedő fertőző mikroorganizmusok egyedszámának a kritikus határérték alá történő csökkentése adott térfogategységben - különösen árvíz után. Tehát végül is a fertőtlenítés nem azonos a teljes sterilizálással, mivel nem cél az összes mikroorganizmus végleges elpusztítása, hanem a károsító hatás megszüntetése a medence vizében. A tiszta ivóvíz. Kezelés és fertőtlenítés

• Balla D. Károly: életrajz + elérhetőség

A DK holdudvarához tartozók persze továbbra is lelkesen állnak bele ebbe a kampányba és nem tudják, vagy inkább nem akarják megérteni, hogy miközben az elvek szintjén akár igazuk is lehet ebben a kérdésben, aközben a kampány miért káros és romboló hatású. Az utóbbi napokban arról is meggyőződtem, hogy a DK pártkatonái a neten ugyanolyan agresszívak, mint a fideszesek. Ha érvelsz, érvek helyett személyedet támadják. Undorító, gusztustalan társaság. A Demokratikus Koalíció az utált pártok között megszerezte a harmadik helyet a Fidesz és a Jobbik mögött. Gratulálok a dobogós helyhez.

A rádió honlapján ez a bevezető szerepel:

A magyar kormány menekültellenes kampányára hasonlít formailag is, tartalmilag is az a kampány, amely a Magyarország határain kívül élő, kettős állampolgársággal rendelkezők szavazati jogának megvonásáért folyik – állítja Balla D. Károly író, aki szerint a jelenlegi magyar-magyar viták nem, vagy csak nehezen visszafordítható konfliktusokhoz vezetnek.

Eredeti blogbejegyzésem a fenti címre kattintva érhető el.

így lettem posztumusz író:

> elhunyt Balla D. Károly

Google keresőoptimalizálás

Weboldalak Google első oldalára juttatása white hut online kereső marketing eljárásokkal, egyéni stratégiák szerint. SEO-módszerek, optimalizációs eljrások.

Az első keresőoptimalizáló verseny ("Pillangószív") nyertesének felújított honlapja: Bognár Stúdió:

• Online marketing, SEO, keresőoptimalizálás blog

Az alábbi honlapok a címükkel azonos keresőkifejezéssel a találati lista első helyén szerepelnek, a zárójelben megadott kulcsszóval pedig benne vannak az első 10-ben

• Megbukott Orbán Viktor, lemondott a magyar kormány (lemondott Orbán Viktor - 1. Orbán Viktor 7.)