Pirézségem története

A piréz szó értelmezési tartománya eléggé széles. A közbeszédben a leggyakrabban alighanem  egyfajta eufemizmusként használják: ilyenkor a cigány és zsidó helyett szerepel, még ám leginkább elítélő, ironikus felhanggal, és a jelentésébe valamilyen negatív jelző is belesűrösödik, lényegében az értelme ilyesmi: „büdös cigány”, „idegenszívű zsidó”. Előfordulhat enyhébb változat is, amikor tisztán rasszista és antiszemita tartalom nem feltétlenül társul hozzá, inkább csak lekezelés, „jópofizás”, összekacsintás a hallgatósággal/olvasókkal: ugye tudod, kikre gondolok. Létezik az eredeti kontextushoz közelebbi, ugyancsak negatív értelmű használat is, amikor a pirézek „gyanús, idegen népség” jelentésben kerülnek szóba. Nem csodálkoznék, ha akadna, aki 2016-ban a migránsokat nevezné így.

Azt gondolom, ez a negatív szóhasználat sajnos természetesnek számít egy olyan társadalomban, ahol a liberális is szitokszóvá válhatott. Éppen a szabadelvű gondolkozás, a nyitott világszemlélet, a toleráns és empatikus magatartás visszaszorulásának a következménye az, hogy mindenki gyanússá válik, aki nem egy ideálisnak gondolt, uniformizált többséghez tartozik. Aki tehát nem fér bele a „fehér bőrű”, „keresztény”, „magyar anyanyelvű”, „heteroszexuális”, „nemzeti elkötelezettségű”, „itt lakó” halmazok átfedődési tartományába, azaz nem felel meg egyidejűleg az összes említett címkének, az óhatatlanul pirézzé, valamilyen szinten kirekesztetté, elutasítottá válik.

Ez a jelenség tehát, bár sajnálatos, számomra teljesen érthető, és félő, hogy nem is fog változni mindaddig, amíg egyfelől az állami szintre emelt hatalmi demagógia rájátszik az alantas emberi indulatokra, másfelől a többségi társadalom tagjai vevők erre a hatalmi demagógiára. A jelen időszakban a kereslet és kínálat egyre inkább megfelelni látszik egymásnak, mindenfajta idegent és kisebbséghez tartozót gyanú övez és kirekesztés fenyeget. Ez pedig, jól tudjuk, nem csupán a kirekesztettek számára jelent problémát: a gyűlölködőket erősen frusztrálja (és idővel: mérgezi) az, hogy hergelt állapotukban mégis szembesülniük kell mindenféle pirézekkel, akiknek bőrszíne, vallása, nyelve, lakhelye, szexuális identitása, ne adj isten, mind egyszerre eltér az övékétől. Az elfogadás és befogadás, az együttérzés és együttműködés nemcsak erkölcsileg magasabb rendű a kirekesztésnél, hanem társadalmilag is célszerű és pszichésen is hasznos. A toleráns és empatikus embert nem frusztrálja, nem irritálja saját magatartásának a tárgya, míg a kirekesztőt igen. >> Tárki-interjú az első pirézzel

Az önmagát mintázó torzó

Nyilvános szerepléseim egyik legemlékezetesebbjére 2006. november 7-én került sor Pécsett, a Művészetek Házában, nem túl nagyszámú, de érdeklődő közönség előtt. Az est során kísérletet tettem egy olyanfajta performance bemutatására, amelynek a szöveg áll a középpontjában. Tehát nem a szöveget előadó szerző önmegjelenítő gesztusa képezi a művészeti akció lényegét, hanem az általa létrehozott szövegkorpuszok kerülnek változatos bemutatásra. Eközben persze a magam és a helyszín technikai korlátjaihoz kellett igazodnom, így nem mutathattam be szavakból szerkesztett kinetikus szobrokat, nem jelenítettem meg a közönség feje fölött verssorokat sem fényújság, sem szóvillogtató lézer-hologram formájában, nem vette fel lilás füstalakzat legújabb regényhősöm beszélő alakját – és sok egyéb látványos lehetőséggel-lehetetlenséggel sem éltem/élhettem. Rendelkezésemre állt azonban egy projektor, ezen mutathattam be előre elkészített anyagomat, s amit igen részletes szóbeli magyarázatokkal láttam el, az 3 szövegprojektumom volt, éspedig:

Ezek részletezése közben alaposan körbejártam a valóság ábrázolása és az ábrázolás valósága, valamint a művészileg megszerkesztett Semmi problémakörét. Fontos kapcsolódási szál, hogy minderre az éppen az előző évben Pécsett kiadott Szembesülés okán került sor (Pro Pannonia Kiadó, 2005.)

De voltak egyéb szövegpörgető adalékok is, pl. a terembe érkezők mindegyike talált a székén egy cédulát (C-dult), rajta egy aforizmámmal, a rendezvény középső részében nekem feltett moderátori kérdésekre (Balogh Róbert volt a szövegindukátor) pedig úgy adtam feleleteket, hogy válaszaim kulcsszavaiból (melyeket cédulán felmutattam) végül kirakhattam egy újabb aforizmát... >> Szöveg-performance: Az önmagát mintázó torzó

A fenti linken megadott weboldalamon eredetileg az akkori főbb aktualitások, hivatkozások szerepeltek (többek közt egy kapcsolódó rejtvénysorozat feladványai is), aztán pár évvel később bizonyos okokból lemondtam a balla.biz domainról, így a pecs.balla.biz oldal is megszűnt. Tíz évvel később, 2016-ban azonban visszavásároltam ezt a domaint és az adott internetcím alatt összegyűjtöttem a rendezvénnyel kapcsolatos fontosabb anyagokat és még működő linkeket. A nyájas olvasó azokat ott találja a jobb hasábon.

A Hatodik Síp indulása

Az 1944 utáni Kárpátalja első független sajtótermékét, egyben első irodalmi folyóiratát Balla D. Károly hívta életre 1989-ben. A lap budapesti kiadói és ungvári szerkesztőségi háttérrel kezdte működését, terjesztése főleg Kárpátalján történt. A lapbejegyzést és a működés jogi kereteit kezdetben az ipari tevékenységet folytató Mandátum Kft-n belüli, Németh István vezette kiadói műhely, a Mandátum Kiadó biztosította (1989-1990), majd a vállalati egységek szétválásával a Németh István vezette különböző alakulatok: először a Mandátum Könyv Bt (1990-1991), majd az Új Mandátum Könyv Bt. (1992), később az Új Mandátum Kiadó (1992) vette át. A lap mögött kezdettől a Balla D. Károly alapította és Németh István elnöklésével működő Hatodik Síp Alapítvány állt. A Hatodik Síp irodalmi folyóirat impresszumában 1993-ban ez szerepelt: Kiadja a Hatodik Síp Alapítvány az Új Mandátum Könyvkiadó közreműködésével. – Az irodalmi orgánumot alapításától 1993-ig Balla D. Károly jegyezte főszerkesztőként. Miután kivált a csapatból, megszűnéséig a lapot Penckófer János szerkesztette Beregszászban. Az 1999-es évfolyam már nem számonként, hanem egyetlen kötetbe gyűjtve látott napvilágot – egyben ez volt az orgánum utolsó megjelenése.

Más: BDK Beszélő - mi volt a szamizdat a rendszerváltás előtt Magyarországon

A Hatodik Síp Könyvek – az első fecskék

Bármilyen könyv a Szovjetunióban csakis hivatalos, állami könyvkiadónál jelenhetett meg, sem független kiadók létesítésére, sem magánkiadásra nem volt lehetőség még az 1985-öt követő halovány demokratizálódás idején (peresztrojka, glasznoszty) sem. A Hatodik Síp Alapítvány közreműködésével Kárpátalján 1991-ben mégis sikerült  megtörni – vagy legalábbis megkerülni – az állami könyvkiadás monopóliumát azzal, hogy az ungvári szerkesztőség gondozásában, ungvári nyomdai előállítással (!) és kárpátaljai szerkesztésben, majd terjesztésben – ám budapesti kiadói háttérrel! – kezdetét vette a Hatodik Síp Könyvek sorozat első darabjainak a kiadása. Ez óriási lendületet adott nem csupán az itt élő alkotóknak, hanem egyszersmind előkészítette a helyi magánkiadók alakulását. A könyvsorozat induló címei voltak: Nagy Zoltán Mihály: A Sátán fattya (1991), Böszörményi Gyula: Kucó (1991). Finta Éva: A lét dicsérete (1991), Vári Fábián László: Kivont kardok közt (1991), Balla D. Károly: Hóban és homokon (1991), EXTRA HUNGARIAM c. antológia (1992)

Balla D. Károly 1993-as kiválását követően a Hatodik Síp Alapítvány a Németh István vezette budapesti Új Mandátum Könyvkiadóval és a beregszászi bejegyzésű, Penckófer János vezette Mandátum Kiadóval közreműködve több időszaki kiadványt is kiadott (Hatodik Síp, Emberhalász, Kisebbségkutatás), és jelentős könyvkiadóként működött (a szépirodalom mellett különösen a néprajzi-történelmi tárgyú kiadványok megjelentetése terén jeleskedtek). Az együttműködés néhány esztendő múltán megszűnt, az Új Mandátum 1999. után már nem adott ki a kárpátaljai műhellyel közösen sem lapokat, sem könyveket. Független sajtó Kárpátalján »

Vissza a provinciába

Én már múlt időben mondom: Megszűnt a NolBlog, a Népszabadság Online blogszolgáltatása. Pedig még csak 3 hét múlva lesz az első nap, amikor már hiába keresik az oldalainkat: az elbocsájtó szép üzenetben 2016. január 31. a megszűnés napja, így értelemszerűen február 1-jével válik üressé az az internetes hely, amelynek tartalma ugyan sok szempontból vitatható volt, ám annyi bizonyos, hogy változatos témák és vélemények nyertek ezen a webfelületen a nyilvánosságot.

Magam már régóta nem tartozom a törzsközönség soraiba, sem olvasóként, sem bloggerként, de három bloghelyemet mind a mai napig fenntartottam, gondoztam, és ha ritkán is, de egy-egy friss poszt erejéig jelen voltam. Ennek számos oka volt, csak az egyik az, hogy mindig számíthattam az olvasók figyelmére és olykor néhány visszajelzésre is, a mások, hogy ott ajánlhattam egyéb, frissebb, fontosabb webhelyeimet - számítva az átkattintásokra. No és kár lenne eltitkolni: keresőmarketinggel is foglalkozván jól jött nekem az optimalizációs munkámban, hogy veterán blogokból küldhettem kulcsszavas linkeket azokra a honlapokra, amelyeknek Google-helyezéseit javítani igyekeztem. A veterán nem túlzás: az alapjaiban tekintve mégiscsak efemer jellegű internetes világban egy évtizedes állandóság jelentősnek számít. Nos, az én legrégibb nolblogom immáron 12. életévébe lépett (2004-ben nyitottam), de a két fiatalabb is az idén töltené be a 10. esztendejét (2006-os indulásúak).

Ennek ellenére könnyet még virtuális formában sem hullatok: a rendszer talán indulásakor még megfelelt az alapvető technikai elvárásoknak (ugyanaz a motor hajtotta, mint az időközben szintén megszűnt freelog.hu-t), de aztán ripsz-ropsz lekörözte a blogter.hu és a blog.hu szolgáltatása. Előbbi ugyan szintén megszűnt, de utóbbi nemcsak hogy stabil, hanem - ezt tucatnyi ottani rendszerem birtokában határozottan állíthatom - hanem jelenleg messze a legjobb magyar blogszolgáltató. A bloggerek számára olyan kényelmi alkalmazások futnak itt és olyan beállítási lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek leginkább csak fizetett megoldások esetében szokásosak (pl. saját tárhelyen futtatott Wordpress).

Kávé hármasban - a moszkvai előzmény

1980-ban Magyarországra utazni Kárpátaljáról csak úgy lehetetlen volt. Közeli rokontól kellett hatósági meghívót beszerezni, azt benyújtva (és nem ritkán a rokonságot bizonyító okmányokat is mellékelve) lehetett útlevél-igénylő űrlapot igényelni, amelyet elsőre hibátlanul kitölteni és a megfelelő bélyegzőkkel elláttatni csaknem akkora eséllyel sikerülhetett, mint lottón az ötösbe beletrafálni. Bikkfanyelven feltett kérdések, szűk válaszadási hely, radírozni, javítani tilos… Kitölteni viszont széles hengerű írógéppel kellett, olyannal, amelybe a fektetett A4-es űrlapot be lehetett fűzni. Valamit mindig elrontott az ember.

Az óhatatlanul hibássá sikeredő űrlapot háromszor-négyszer is visszalökték. Valami hiba mindig akadt. Hol egy pecsét, hol egy aláírás hiányzott róla, hol csak a megfogalmazás nem felelt meg bizonyos bürokratikus elvárásoknak. Ha a jellemrajz rubrikából például az erkölcsileg feddhetetlen kifejezés mellől hiányzott a politikailag tájékozott és ideológiailag kipróbált (!) frázis, akkor az űrlap hibásnak számított. (Ezt a rubrikát egy hosszabb okiratból készített pár soros kivonat alapján kellett kitölteni, magát a jellemrajzot – magyarul erkölcsi bizonyítványnak mondanánk, oroszul Harakterisztyika  volt a neve – egyébként az utazni vágyó közvetlen főnökének, továbbá a nagyfőnöknek, a párttitkárnak és a szakszervezeti elnöknek kellett aláírnia, akik előzetesen gyakran be is rendelték meghallgatásra a delikvenst.) Ha aztán a sokadik nekifutásra történetesen már minden stempli és kézjegy a helyén volt: lakbizonylattól, a házastárs vagy szülő hozzájárulásától kezdve a rendes évi szabadságra való jogosultság dokumentálásán keresztül annak igazolásáig, hogy az utazni vágyó nem büntetett előéletű és nincs államtitkok birtokában – még akkor is következett egy-két meglepetés. A hivatalnok hosszasan tanulmányozta az anyagot, majd kérdőleg felnézett: „És hol van az arról szóló igazolás, hogy maga a katonakönyvét letétbe helyezte a katonai parancsnokságon?” Ha az ember csodálkozott, kioktatta a hivatalnok: csak nem gondoltam, hogy amíg én külföldön leszek, a katonakönyvem otthon állhat a szekrényben?

Ezek alapján talán érthető, hogy amikor kollégáimmal hírét vettük: Moszkvában megrendezik a Magyar Kultúra Hetét, és ebből az alkalomból a fővárosba érkezik a Vígszínház társulata, akkor hárman összeszövetkezve úgy döntöttünk, rászánjuk magunkat a kétezer kilométeres útra – ez sokkal egyszerűbb volt, mint Budapesten megnézni a Víget. S ha már ott leszünk, nemcsak az előadásokra ülünk be, hanem készítünk egy-két interjút is a társulat tagjaival.

– Szervusz, Kern András! – törtünk rá a félmeztelenül ajtót nyitó kedvencünkre a Rosszija szállóban… De nemcsak

>>tovább

• Balla D. Károly: életrajz + email
• Archívum: Piréz Arvisura Manzárd 2015
• Manzárd infrafűtés - PR-cikk 2021

így lettem posztumusz író:

> elhunyt Balla D. Károly

Google keresőoptimalizálás Bp

Weboldalak Google első oldalára juttatása white hut online kereső marketing eljárásokkal, egyéni stratégiák szerint. SEO-módszerek, optimalizációs eljrások.

Az alábbi optimalizált honlapok a címükkel azonos keresőkifejezéssel a találati lista első helyén szerepelnek, a zárójelben megadott kulcsszóval pedig benne vannak az első 10-ben

• Vesztett, Megbukott Orbán Viktor, lemondott a kormány (lemondott Orbán Viktor - 1. Orbán Viktor 7.)
• borítékcímzés, levélcímzés - infrafűtés - laptop szerviz (levél címzés, boríték címzése)

Infra manzárdfűtés

Manzárdszobák tetőtér-beépítéssel létesíthetők. A tört nyeregtetőt azért tervezik változó dőlésszögű osszetett alakzatúra, hogy könnyebb legyen a tetőtérben szobát, lakást, lakható és fűthető életteret kialakítani. A manzárd tehát olyan lakás, illetve lakrész, amely az ilyen tetőszerkezet alatt a padlástérben helyezkedik el. Infrasugárzó panelek felszerelésével a manzád fűtése télen is megoldható. A gazdaságos manzárdfűtés nem eredményez magas villanyszámlát, ha energiatekarékos üzemű elektromos infrapanelek és mennyezeti infrasugárzók használatával valósul meg. Az infrafűtés energiahatékony, biztonságos teraszon, manzárdon - bel- és kültérben egyaránt.

Gyilkosság a télikertben

Balla D. Károly fiktív regénye, amely üvegházi körülmények között mutat be egy bűntényt. Sem ajtó, sem ablak nem jelez erőszakos behatolást, a szecessziós budaőesti télikert belsejében mégis rettentő merénylet történik, mire városszerte kitör a pánik és egztikus növények népesítik be a kávézók beépített teraszát. A regény építés lehetőségeivel kísérletező szerző szövege ezúttal is bővelkedik hátrahagyott kívánnivalókban.

• A téli kert és az üveg ajtó esete a tömeges sms-sel
• Építés és gyártás - üveg télikertes Bp-i szolgáltató