Balla D. Károly
Nem kicsit, nagyon!
Hajnali
fél négyig tévéztem teljes döbbenetben, felváltva csóváltam
a fejem értetlenül és bólogattam bölcsességet színlelve, néha
szabályos szívdobodásom lett izgalmamban, izzadtam, égnek állt
a hajam. Talán nem a legjobb pillanatban, de megpróbálom összefoglalni,
amit erről az egészről gondolok.
Gurcsány,
hogy az ő kifinomult
stíljéhez igazodjam, nagy balfasz. Ezen az a nyilvánvaló
tény sem sokat változtat, hogy politikai ellenfele pedig maga
az istenverés, a magyarok ártó szelleme, akinek a hatalomra
kerülésénél minden verzió jobb. Nem sokkal az egész cécó előtt
már belefogtam egy összegzésfélébe, azt ezzel a mondattal kezdtem:
"Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc javára lassan csupán egyetlenegy
politikai érdem írható, az, hogy nem engedte Orbán Viktort hatalomra
jutni." Az elmúlt negyvenvalahány óra eseményeinek a fényében
ez számomra még nyilvánvalóbb: a miniszterelnök már nem ura
az eseményeknek, képtelen úgy kezelni a helyzetet, hogy az ne
az indulatok újabb elszabadulásához vezessen (itt természetesen
megint hozzá kell tenni, hogy Gyurcsány balfékségéhez képest
a Fidesz-vezérek a lehető legtisztességtelenebb játékot játsszák).
Szinte
bizonyos vagyok abban, beszédének a kiszivárogtatásában a miniszterelnök
maga is benne volt. Látva, hogy pártjának és saját magának a
megítélése a lakosság körében mélypontra
jutott, valamit tennie kellett. A szocialisták Demszky mögé
állása tragikus balfogásnak látszik (nekem a Szili-Solyóm helyzetet
juttatja eszembe: az a sztori is az MSZP önveszejtő ostobaságáról
tanúskodott), és nem hozott kellő eredményt az sem a józan elemek
megnyerésében, hogy a kormányfői kampányoló országjárás állomásain
sikerült a szélsőséges jobboldalt jól megfüttyögtetni. A Fidesz
átvenni látszott a kezdeményezést: új és új ötletekkel és sugallatokkal
szolgáltak arra nézvést, hogyan lehetne a hatalmat részben vagy
egészében magukhoz ragadni. Ehhez meg is voltak a reális feltételek:
az ország lakossága nem értette meg és ha meg is értette, egyáltalán
nem tolerálta a bőrére menő intézkedéseket, általánossá vált
a "nem ilyen lovat akartunk" érzése.
A
gazdasági reformcsomagról hozzá nem értőként nem tudok okosakat
mondani, de szerintem itt voltak alaposan elhibázott húzások
mind az egyes intézkedésekben, mind a dolog kommunikálásában.
Nekem úgy tűnt, ügyetlenül, balkezesen fogtak hozzá a dologhoz,
leginkább félmegoldásokra futotta a nagy elhatározásból, aminek
az lett az eredménye, hogy a döntések a súlyos államháztartási
gondokat ugyan csak részben és csak hosszú távon oldják meg
(ha ugyan), ellenben általános felháborodás kiváltására így
is alkalmasaknak bizonyultak. Ez így végül senkinek sem
elég jó, de mindenkinek elég rossz ahhoz, hogy az állampolgárok
részéről szinte teljes legyen az elutasítás.
Ebben
a helyzetben, más eszközei nem lévén, Gyurcsány kockáztatni
volt kénytelen. Magamban hol királycselnek nevezem az ominózus
beszéd kiszivárogtatását, hol azt mondom: a miniszterelnök rezettelni,
egy erős sokkal újraindítani akarta az országot. Ahogy
ő maga is valami tiszta lappal indulást mondott: eddig hazudtunk,
de eztán már nem fogunk, mert már nem is kell: megtartottuk
a hatalmat, és ennek birtokában kihúzzuk az országot a gödörből.
Azonban
a közvélemény számára a gazdasági elemézések, okfejtések nagyrészt
felfoghatatlanok maradtak, és a szociálisták és a liberálisok
magyarázatai, indoklásai, győzködései pedig nem látszottak elég
meggyőzőnek és hitelesnek. Valamit tenni kellett.
Ám
a sokkra a lakosság (éppen a fenti érvelések érthetetlensége
és/vagy gyöngesége miatt) nem volt felkészítve, s talán maga
a beszéd sem volt a célra eléggé megfelelő. Amennyire értékelhető
az őszintesége, annyira elítélhető a hangneme, amennyire szimpatikus
az "itt állok, nem tehetek másként" lutheri helyzetvállalás,
épp annyira érzékelhető a "minden krétai hazudik, mondta
egy krétai" logikai csapdája.
No
persze: a célközönség nem is az ország közvéleménye volt, hanem
a szenzációra mindig éhes sajtó és az öklét rázni mindig kész
jobboldali politikai elit. Ha az ő révükön Gyurcsány a figyelem
epicentrumába kerül, akkor onnan nyilatkozva, onnan irányítva
az eseményeket akár igen jól is kijöhet a dologból, kiválthat
egyfajta katarzist, akár vissza is nyerheti az elvesztett támogatókat,
szimpatizánsokat, szavazótábort, megerősítheti legitimitását.
És
az első órákban a csel eredményesnek látszott: ha Gurcsányék
azt akarták, hogy a sajtó és a politikai jobboldali elit bekapja
a horgot, akkor ez maximálisan sikerült. A miniszterelnök az
összes kamerát magára irányíthatta, minden mikrofon felé fordult,
soron kívüli exkluzív megszólálasai pillanatok alatt eluralták
a magyar médiát.
Ám
sajnos nem beszélt elég okosan. Kezében volt a nagy alakítás
lehetősége, Melinda már alig várta, hogy a bűneit megvalló csábító
ölébe ájuljon, de a kormányfő vagy félreértette a szerepet,
vagy nem tudta eljátszani. Vagy csak egyszerűen elügyetlenkedte.
Egyik sem bocsánatosabb. Semmilyen megbánást és semmilyen szégyenérzetet
nem tanúsítva erősnek akart mutatkozni - és ez lett a gyengéje.
Nem
tudható, de valószínűsíthető, hogy ha elnézést kér mind a négy
évi tétlenségért, mind a másfél éves hazugságokért, mind a túl
sok trágár kifejezésért, akkor nem fajulnak eddig a dolgok.
Nem vagyok a nyelvi finomkodás híve, semmi rosszat nem látok
abban, ha olykor egy-egy erősebb kifejezés elhagyja a beszélők
ajkát; ám azt gondolom, a legfelsőbb országos közszereplők még
szűk - szűk? 190 fő? - körben sem beszélhetnek így. Ez egyszerűen
bunkóság. Söröző kocsmai társaságban, házibuliban, biliárdozás
közben, lóversenyen elmegy, de egy pártrendezvényen már nem.
Illetve ha mégis, akkor utána azonnal illik elnézést kérni például
a jelen lévő hölgyektől. Ám Gyurcsány Ferenctől az országos
nyilvánosság előtt csak annyira futotta, hogy nem büszke a jelzőire.
A többire igen.
Ami
ezután történt, az pedig már nemcsak az ő balfogása. Illetve
hát természetesen felmerül az a lehetőség is, hogy a karhatalom
nem véletlenül volt ennyire béna és teszetosza, hanem valahol
valakik azt akarták, hadd szabaduljon el a pokol, legyen jó
nagy balhé, rá lehessen majd jól pirítani a Fideszre: lám, ehhez
vezet, ha az utcára viszitek a politikát. Ám ez ingatag feltételezés.
Nekem úgy tűnt, egyszerűen csak eluralkodott a másutt is meglévő
nagy magyar szervezési-intézményi kupleráj, a totális fejetlenség.
A rendőrségi és a magasabb szintű illetékesek nyilatkozatai
is erről tanúskodtak, siralmas és komikus egyszerre volt az,
amit és ahogy mondtak. Beleértve a hajnaltájt nyilatkozó Gyurcsányt
is. Nem tudom, ilyen vészhelyzetben milyen erők mozgósíthatók
törvényesen és azt sem, ez pontosan kinek a dolga. De azért
talán jogos a kérdés, hogy amikor az állami televízió székházát
rohamozzák kockakövekkel és botokkal, akkor vajon hol vannak
azok az állig felszerelt szuperzsaru kommandósok, akik maszkjaikban
olyan jól meg tudnak civileket bilincselni, hol vannak a rendőrségi
helikopterek, hol a deszantosok és más elit alakulatok? Valóban
önvédemi sprével kell szórni a gázt? Nem kell bevetni a könnygáz-gránátokat?
Valóban egy árva és rosszul biztosított vízágyúval kell szerencsétlenkedni?
Valóban csak addigra - cirka 4-5 óra elteltével - sikerül a
fővárosban annyi erőt mozgósítani, hogy megtisztítsanak egy
nem is olyan nagy budapesti teret? Valóban nem volt mód arra,
hogy a hatóságok időben megfékezzék az indulatokat és elejét
vegyék a totális rombolásnak? Párszáz felbőszült huligán minden
előkészület nélkül "puszta kézzel" bármikor beveheti
a kiemelten védett Magyar Televíziót? Mi történne egy picit
is szervezett fegyveres támadás esetén?
Következmények?
125 sérült, ebből 102 rendőr. Megdöbbentő. Felelős? Leváltották
a fővárosi rendőrfőkapitányt? Az illetékes minisztert?
Azt
gondolom, az előzményektől tökéletesen függetlenül egy ilyen
horderejű eseményért a politikai felelősség a miniszterelnöké.
Akkor is, ha nincs kiszivárgott beszéd és nincs utána nagyképű
magyarázkodás. Ám ha kampány idején, szűk két héttel a választások
előtt a csőcselék gyakorlatilag minden tényleges ellenállás
nélkül beveszi a közszolgálati televízió székházát, az önmagában
akkora botrány, az államhatalom akkora csődje, hogy a kormány
fejének be kell nyújtania a lemondását.
Ám
Gyurcsány Ferenc ezzel a történettel kapcsolatban valamiért
nem mondja ki, hogy "elkúrtuk". Nem kicsit, hanem
nagyon.
