<<előzmény
Kedves
A.Sz.! Először is köszönöm, hogy karcsizásomról lemondtál, cserébe
én sem szólítalak mondjuk, hogy ne a valódi nevedet mondjam,
Alekszandr Sztyepanovicsnak.* "Bizony
rég volt." Valóban!
Engedelmeddel,
téged idézve sorra venném észrevételeid közül azokat, amelyekre
a reagálást szükségesnek érzem.
"Annak
külön örülök, hogy nem sértődtél meg kemény szavaimon, utólag
már kicsit bántam, túl őszinte voltam tán."
Kemény
és őszinte szavakon ilyekszem nem megsértődni, a rosszindulat
és az őszintétlenség, a kötözködés és a csúsztatás az, ami zavarni
szokott, de amíg a hangnem elfogadható és a vádak nem méltatlanok,
amíg nem az indulatok, hanem az érvek dominálnak, addig az ilyesmin
is túlteszem magam. Bizom abban, hogy ez a párbeszéd mindkettőnk
részéről belül marad az ésszerű kereteken; és külön köszönöm,
hogy vállaltad a nyilvánosságot, még ha részleges inkognitóban
is.
"...azt
látom, egyre kevésbé hatolsz be a dolgok lényegébe, tények helyett
a saját érzületeidre hagyatkozol, sokszor felületességeken alapul
a véleményed. Illetve, ami ennél rosszabb, részjelenségeknek
tulajdonítsz általános érvényt."
Bár
én kértem, hogy vonatkoztass el az első leveledben céltáblává
tett írásomtól, ez az általánosításod most mégis a semiben függ,
így arra kell kérjelek, konkrétumokkal támaszd alá a mondottakat,
mert így én is joggal mondhatom, hogy "tények
helyett a saját érzületeidre hagyatkozol".
"Vannak
vesszőparipáid, évekkel ezelőtt lecsapatott rezüméid, ezeket
köhögöd fel újra és újra, általában anélkül, hogy új aspektusokkal
gazdagítanád őket (az irodalom közösségi szerepének a megkérdőjelezése;
a nemzeti hagyományok lebecsülése, a nemzeti értékek relativizálása,
a kárpátaljai magyar közösség válsága és demoralizációja, a
támogatási rendszer elhibázottsága, stb.). Sommás véleményeket
ismételgetsz, szinte sulykolsz, nem árnyalod a képet, elutasítod
az ellenkező megközelítés lehetségességét."
Lásssuk
csak. Először is az adott témakörök (ha nem is úgy,
ahogy te beállítod) valóban évtizedek óta és folyamatosan foglalkoztatnak,
mivel bennük élek, naponta szembesülök velük. De nem vesszőparipák,
mert azon lovagolni szoktak, én azonban szerintem nem ezt teszem,
hanem igyekszem megérteni, más és más összefüggésbe helyezni,
elemzeni őket. Másodszor itt is konkrét példákat kellene
felhoznod bizonyításul. Harmadszor: a megfogalmazásaid
szerintem pontatlanok, úgy érzem, szándékosan csúsztatsz.
Páldául:
"az
irodalom közösségi szerepének a megkérdőjelezése". Aligha
írtam olyasmit, ami erre utalna! Mindig is azt hangsúlyoztam,
hogy természetesen van létjogosultsága annak az alkotói
szemléletnek, amely a közösségi elkötelezettségre, a kollektív
tudatra, a művészet társadalmi szerepébe vetett hitre alapul.
Baj akkor van, ha mindez sekélyes művekben ismerszik meg. A
kérdőjelek arra vonatkozhatnak: helyes-e, ha a társadalmi elkötelezettség
egyfelől (időnként kiüresedő) szereppé válik, másfelől
érvként hozható fel az irodalmi értékek megítélésében
(az esztétikum rovására). Adhat-e egy vers poétikai hitványságára
felmentést azt, hogy szót emel a közösség igazáért? Az ilyesmit
valóban megkérdőjelezem. De a tagadásig is eljutok abban az
esetben, ha azt tapasztalom, hogy a közösségi szerep hangsúlyozói
a maguk alkotói szemléletét tartják egyedül érvényesnek és azt
mondják, hogy az individualista hozzáállás téves, a l'art pour
l'art értéktelen műveket eredményez, a ismusok károsak, a kísérletezés
veszélyes, az irodalom nem játék, hanem permanens harc. Nem
én, hanem éppen hogy az ilyen nézeteket vallók kérdőjelezik
meg alapjában az övékétől eltérő művészet-felfogás
létjogosultságát.
Vagy:
"a nemzeti hagyományok lebecsülése".
Ugyan! Lebecsülném a nyelvi hagyományokat? Vagy talán az irodalmiakat??
Rosszul idéztem valaha is Balassit vagy Csokonait? Ne szeretném
és használnám örömmel a népi bölcsességeket, szólásainkat és
közmondásainkat? Lebecsülném Széchenyi gondolatait? Csontváry
képeit? Bartók zenéjét? Mire célzol? Hogy nem boldogasszonyanyázok
és szentistvánozok? Hogy nem járok bocskaiban és nem fűzök nemzetiszín
szalagot a gatyámba? Hogy a Trianon szó hallatán nem kezd vérben
forogni a szemem? Hogy nem szeretem a visongatós népdalokat
és a borocskázás melletti hangos danászást? Hogy nincsen féltéglám,
amellyen magyar keblemet megdöngetném? Ez lenne a nemzeti hagyomány?
Azt sem értem, mit értesz "a
nemzeti értékek relativizálása" kitételen.
Azt, hogy nemzeti értékeinknél semmivel sem tartom kevesebbre
a másokéit? Vagy hogy ami érték, azt még nem tekintem azonnal
sérthetetlen szentségnek? Hogy nem csüggök vallásos áhítattal
valamin csak azért, mert nemzeti szumbólumnak kikiáltatott?
Hogy a nagyszerűnek ismerem a gyarló oldalát? Hogy nem vagyok
vakhitű nemzeti fundamentalista?
Mi
is a bűnöm még? Hogy, mivel naponta rámköszön, látom, mennyire
súlyos "a
kárpátaljai magyar közösség válsága és demoralizációja"?
S mivel évekig benne voltam, most meg kívülről figyelem ugyancsak
hosszú évek óta, tudni vélem, hogy milyen károkat okoz "
a támogatási rendszer elhibázottsága"?
Be kellene csuknom a szememet vagy fel
kellene tennem a rózsaszín szemüveget? Netán hallgatnom kellene?
Dehogy: inkább dicsérnem! Ódát zengenem a kárpátaljai magyarság
kitartásáról és egyenes gerincéről! Nagyszerűen működő szervezeteiről!
Gáncstalan politikusairól!
Ilyesmit
várnál tőlem? Ezzel kiérdemelném dicséretedet? Ez tényszerű
lenne?
"Mindezt
azzal tetézed, hogy nem mutatsz rá semmilyen megoldási lehetőségre,
nincsenek pozitív javaslataid, a bajra, a rosszra, a hibákra
koncentrálsz, az eredményeket elmosod, a kivezető útra pedig
akkor sem mutatsz rá, ha már készen áll, lehetne haladni rajta.
Akár neked is."
Nem
kell ahhoz főszakácsnak lenni, hogy megmondhassam, ha a leves
el van sózva, és azért még nem fogom elhallgatni, hogy megzápult
a tojás, amiért magam nem tudok frisset tojni. Hogy semmilyen
megoldási lehetőségre nem mutatnék rá, arra van picike halovány
cáfolatom: a magam szerény példája. Én ugyanis - bár elismerem,
ehhez speciális lehetőségek is szükségeltettek, de: - mégiscsak
kiehúztam magamat a saját hajamnál fogva ebből az egész kárpátaljai
katyvaszból. Van tehát kivezető út, valamicskét talán előre
is haladtam rajta. Mások azonban nem igazán akarnak a függetlenség
és elkötelezetlenség, a szabad vizsgálódás útjára rálépni, ígyhát
inkább fordítva áll a dolog, nem úgy, mint te állítod.
"Azt
gondolom, ezzel gátolod azok munkáját, akik évtizedek óta szorgosan
tevékenykednek azokban a kisebb-nagyobb ügyekben, amelyek jó
célt szolgának, előbbre viszik a közösséget."
Gátolni az képes, akinek hatalma van hozzá. Nekem nincsen. Nem
én ülök a megyei és helyi tanácsokban, alapítványi kuratóriumokban,
döntést hozó bizottságokban, nem én igazgatom az intézményeket,
nem én szerkesztem a lapokat és nem én vezetem a kiadókat, nincs
mögöttem semmilyen érdekcsoport (ellenemben annál több). Hatalom
nélküli véleménynyilvánító magánember vagyok, aki semmit és
senkit sem tud meggátolni semmiben, legfeljebb elmondja, mi
a bibi a "kisebb-nagyobb ügyek"-kel és a "jó
célok" szolgálatával. Meg persze a közösség "előbbre"
vitelével.
Negatív álláspontod végső soron visszahat rád, az általad elutasított
ügyek és személyek viszontelutasítanak téged, így válsz egyre
elszigeteltebbé, kiközösítetté. Alig hiszem, ne értenéd ezt
a folyamatot.
Jól
hiszed: értem. És most már hosszabb ideje tudatosan vállalom,
mint a jelen helyzetben számomra egyedül elfogadhatót.
"Van
ennél nagyobb hibád is: harcos elkötelezettséged a magyarországi
belpolitikában. Nem vagy magyar állampolgár, nem laksz ebben
az országban, mégis jogot formálsz arra, hogy a minden mocsokra
vevő liberális sajtó és a korlátozatlan internet révén befolyásold
az ország közvéleményét. Ezt a roppant visszatetsző tevékenységedet
csak azért folytathatod, mert ezzel olyan pártérdekeket szolgálsz,
amelyek mentén véleményedet felhasználhatják saját céljaikra,
a másik fél lejáratására, lehetlenné tételére."
Na
álljon meg a lakodalmas menet, mert töke van a menyasszonynak!
Először: melyik oldal is szokta a tizenötmillió magyart emlegetni?
Melyik oldal kínálta rám a státustörvényt és a magyarigazolványt?
Melyik oldalon találták ki minden magyarok Honlevelét? Melyik
oldal is szeretett volna nekem magyar állampolgárságot adni?
Most meg már ne szóljak bele, mert nem vagyok magyar állampolgár?
Hát akkor ennyire kell komolyan venni a Szabó Dezső-idézet oly
gyakori emlegetését: minden magyar felelős minden magyarért?
Másodszor:
milyen lapokban, milyen kontextusban is szokott Tőkés és Duray
megszólalni? Talán a "minden mocsokra vevő liberális sajtó"
adja alájuk a lovat? És ők talán magyar állampolgárok? Az én
határon túlim jó magyar, de a te határon túlid nem?
Harmadszor:
szerencsére nem vagyok "az ország közvéleményét" befolyásoló
tényező. Amit én írok és mondok, az bolhaköhögés, és ezt a pártérdekek
képviselői is nagyon jól tudják, épp ezért hálistennek még soha
nem kerestek meg (és én sem kerestem soha őket). Mit nekik egy
írócska, az ő szekerüket a határon túlról pártelnökök és polgármesterek,
szervezeti vezetők, püspökök és igazgatók tolják, akik nem a
maguk nevében, hanem tömegszervezetekkel és intézményekkel a
hátuk mögött nyilatkozhatnak. Én szerencsére nem kellek nekik.
Végül:
az én "harcos" "elkötelezettségemnek" mind
a két eleme erős túlzás, pláne pártértelemben. Harcolás helyett
a higgadt érvelést és a csendes iróniát részesítem előnyben,
az összes lehetséges párttól távol tartom magam. Vannak azonban
olyan eszmerendszerek, irányzatok, stílusok, melyek elfogadhatók
számomra és olyanok, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem. A
legtöbb dologban liberális eszméket vallok, de számos vonatkozásban
elég konzervatívak a nézeteim, inkább vagyok baloldali, mint
jobb - ám mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennék
kellően kritikus azokkal a mai magyar pártokkal szemben, amelyek
a hozzám közel álló elveket jól (de inkább rosszul) képviselik.
Ugyanakkor a vonzalmaimnál sokkal erősebbek az elutasításaim,
s ha felemelem a szavamat, akkor általában valami ellen,
nem pedig valami mellett. Ha pedig valakikkel történetesen ugyanannak
vagyunk ellene, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy én általában
is velük lennék. Ha nemcsak egyes írásaimat olvasod el, hanem
működésem egészére figyelsz, ennek számos bizonyítékát fellelheted.
"Mint
írtam, most is tanítok, és semmiképpen nem szeretném, ha veled
folytatott polémiám visszaszüremkedne tanári munkámba. Így kérlek,
nevemet se írd le."
Ezt
egyfelől tiszteletben tartom, másfelől azért meg kell jegyeznem,
hogy ez némileg egyenlőtlenné teszi nyilvános vitánkat. Én teljes
valómmal veszek részt benne, te csak személyiségednek egy szeletét
mutatod meg. Előző levelemben azt írtam, ellentmodást látok
abban, hogy az én nagy nyilvánosságnak szánt írásaimat
te magánlevélben bírálod, vigyük a te véleményedet
is az olvasó elé - örülök, hogy ezt beláttad és hozzájárultál
szöveged közléséhez. Hasonlóan gondolkodom arról, hogy én mindehhez
vállalom az arcomat, te pedig nem - de mondom, ezt elfogadom.
Lenne
azonban egy ajánlatom. Az is eléggé furcsa, hogy a te leveleidet
én közlöm saját naplómban. Nem lenne kedved saját blogot nyitni?
Pár perc az egész, s a szöveg publikálása is alig nagyobb wasistdas,
mint egy levél elküldése.
"...
rég elhagytam az iskolát és Kárpátalját is. Ami nem jelenti
azt, hogy ne éreznék érte felelősséget. Azt kell hinnem, alkalmasint
többet, mint te ottlakóként."
Nekem
azzal nincs semmi bajom, ha valaki elhagyja szülőföldjét. Akkor
kapom fel a fejem, ha az itteni sikeres és megbecsült, esetleg
kifejezetten a hatalom bizalmát élvező emberből hirtelen üldözött,
de legalábbis ellenálló lesz, illetve azt sem tartom természetesnek,
ha az önként távozó az itteni dolgokban okosabb akar lenni az
itthon maradóknál. A felelősségérzet és a végleges távozás nálam
nehezen egyeztethető össze. Ez nagyjából olyasmi, mintha azt
mondaná valaki, hogy ő ugyan áttért a magyarról egy másik nyelvre,
de továbbá is felelősséget érez iránta,
"alkalmasint többet", mint
akik még beszélik.
Üdvözöllek:
-bdk
---------------
*
Ez kamu név, de minden tanárunkat hasonlóan,
magyarul is orosz minta szerint szólítottuk, erre ők maguk szólítottak
fel minket, igaz, felső utasításra.
Új: