>>előzmény<<
| Úti beszámoló, 4. rész. - 06. aug. 28. |
|
Kijev mindig rendkívül távoli világnak tűnt számomra. Képet, fotót, freskót, barlangrajzot és egyéb illusztrációkat nem sokat láttam róla, de mégis elképzeltem, úgy élt bennem, mint fogalom, hangulat. Valószínűleg azért alakult ez így, mert szüleimmel Kárpátalján kívül soha nem utazgattunk Ukrajnában, Magyarországot ellenben keresztbe-kasul bejártam velük. A suliban meg rengeteget tanultam, hallottam hatalmasnak, csodálatosnak, gazdagnak (nono…) deklarált országunkról. Így annak ellenére, hogy itt lakom benne, úgy raktároztam el magamban, mint pl. Franciaországot, vagy más messzi, elérhetetlen vidékeket. Ezért hihetetlen, hogy vonatunk útja olyan városokat keresztezett, mint Vinnyica, Dnyipropetrovszk, Alexandria, Herszon… Nekem ezek a helyek eddig csak térképpöttyként léteztek, tudtam, hogy vízerőmű meg dinnye, de hogy tényleg átvonatoztam rajtuk? Höhö, na, persze! Olyan ez, mint amikor netes ismerősökkel személyesen is találkozunk. Egy ideig képtelen vagyok őket elhinni, egyeztetni a húsvér embert azzal a valakivel, aki mondjuk gumimaci néven fut; azzal a hangulattal, amit a neten tapasztaltam vele kapcsolatban.
Ha most megkérdeznék tőlem, voltam-e már Kijevben, képes lennék rávágni, hogy dehogy.
Pedig IGEN!
A nagyszerű ötlet Vittől származik. Kizárt, hogy máskor csak úgy elruccannánk Kijevbe, ki kell használni, hogy útba esik, arra megy a vonatom. Ő szervezi, ezt kapom szülinapi ajándékként. Váuuuu, isteni:)
Nagyjából egyszerre indulunk, ő Ungvárról, én pedig Szimferopolból. Középen, Bila Cerkvában találka. Apu szerint, mint két légy az univerzumban. Akár. Elzümmögünk a nem túl bazinak, forgalmasnak, szépnek, de szürkének, lerobbantnak és hát olyan ukránosnak képzelt fővárosba.
Csak ennyi cuccod van? (Bila Cerkva)
Óriási csalódás. Kellemes!
Először felhőkarcolók tűnnek fel. De nem ám afféle magas hruscsovkák! Dizájnos, új, szikrázó példányok. Bezony. Több is. Ilyet még nem pipáltam, csak a tévében, máris el vagyok kábítva, persze nem esztétikai értékük miatt. Bár kétségtelenül érdekesek.
Azokat a fehéreket karcolja, ott fent!
Lakhelyünk környékén is van egy halom, a Leszja Ukrainka bulvár mellett, közel a központhoz. Miután kipucoválom a táskámba ömlött joghurtot, be is lovagolunk gyorsan szétnézni. Illetve metrózunk. A metró? Hmmm, ejha… Fantasztikus a legtöbb megálló, a pesti utol sem érheti. 
Tényleg. Kicsit puccos, de bejön a magas, csarnokos kialakítás, a csillárok, az egyszerre kastélyra és borospincére emlékeztető, tiszta, rendezett, kicsit dohos és hideg peron. Ráadásul szokatlanul mély, kb. 3x hosszabb mozgólépcsők is vannak, mint a Moszkva téren. Ja, és nagyságrenddel praktikusabb a jegykezelés, mint Budapesten. Merthogy nincsenek jegyek. Minden megállónál forgókarok működnek, csak akkor lehet áthaladni rajtuk, és lemenni a metróba, ha egy 50 kopekbe kerülő (nagyon olcsó, nagyjából 22 forint) zsetont beledob az ember, vagy áthúzza rajta a bérletként szolgáló kártyáját. Azt pedig természetesen figyelik a csúnya nénikbácsik, hogy ne a kijárat felől közelítsék meg a lejáratot.
A vonat persze ugyanaz, orosz gyártmány. Csak az emberek másak benne, meg a megállót jelző monitor. Elképzelem, hogy Pesten vagyok, nehezen sikerül, ott nincsenek pongyolás bábuskák…
Az Aranykapunál szállunk le. Egy régi, árnyékos, macskaköves utcán találjuk magunkat. Mmm, nagyon kellemes. Szinte észrevehetetlen a metróállomás. Körbesétáljuk Kijev egykori bejáratát, termetes darab.
Veszünk egy angol nyelvű turista-térképet és elindulunk a Szófia székesegyház felé. A torony nem rossz, de a halomnyi aranykupola… vááá, nem tetszenek. Másnap megnézzük belülről is. 
Még megcsodáljuk az ukrán nemzeti hős, Bohdan Hmelnickij lovas szobrát, majd a Majdan felé vesszük az irányt, leereszkedünk a Szofijszka utcán. Csendes ez is, egy-egy troli gurul le mellettünk. Elérjük a jókora főteret. Húha! Tele néppel, színnel, szökőkutak, szobrocskák, monstrum oszlop, kék-sárga sztrájkolók, földalatti pláza üvegkupolával és fallal, na jó, ez nekem kissé túlságos. De egyre izgatottabb vagyok, szeretném felfalni a várost. Már a Krescsatyikon sétálunk. Ez kielégít, érzem már a nagyvárosi szagokat, tarka boltok, méghozzá a menőbbek közül, cifra éttermek, elnyűtt, de boldog utcazenészek, hétvége lévén lezárva az úttest, pörögnek is rajta a breakes srácok, sok a zöld, érdekesek a házak. Később megtudom aputól, hogy szovjet tervek alapján épült az egész Krescsatyik, és nemrég még nagyon nyomasztóan hatott az emberre. Jókor jöttünk, az utóbbi 2-3 évben szedték rendbe. Furcsa. Ha ilyen házikókat is képesek voltak emelni, miért tákoltak a legtöbb helyen olyan borzasztóakat? De annak örülök, hogy Kijev így kikupálódott, kimondhatatlanul élvezem az egészet!
 |
Lenin, a pingvin |
A Besszaráb térnél ráfordulunk a Tarasz Sevcsenko bulvárra. Az elején szobor, kijelentem, biztos Sevcsenko, no nem a focista, hanem a híres-neves ukrán nemzeti költő. Ahh, nem talált, Lenin az. Elég ronda forma. Ez még többször megismétlődik, legalább 4-5 emlékműre azt hiszem, Sevcsenko az, olyan egyformák. Ennyit az ukrán szobrászatról. Élvezzük a hosszú jegenyés sétányt, igaz nem sokat látunk belőle, mert pont szemben a nap. 
Egy nagy parkban, amely sakkozgató bácsik napközi otthonául szolgál, megtaláljuk végre a költő saját szobrát, meg a nevét viselő piros egyetemet. Szegényeknek alig van kiről elnevezniük az intézményeiket. Sevcsenko, Franko, a drága Leszja Ukrainka, Hmelnickij, Hrusevszkij és meg is vagyunk. No lááám, ott az opera. Messziről ki lehet szúrni rendeltetését, közeli rokona az odesszainak, a lemberginek meg a pestinek. Kicsit távolodunk az egyébként roppant tiszta, rendezett központtól, lesétálunk a Győzelem térig, magas oszlopon ötágú csillag, már kevésbé vonzó a környék, a vonatállomástól visszametrózunk a Krescsatyikhoz vacsizni. A már Lembergből ismert gyorskajáldába megyünk. Varenyiki- és borscspusztítás közben vesszük észre, elhagytam a térképet. Brühühűűű, jellemző, utálom, hogy ilyen szétszórt vagyok.
Szerencsére így is hazatalálunk. Fél tizenegy környékén hiányzik valami az életemből. A tengeren ilyenkor dugtam ki a fejemet az ablakon, hogy a minaret felé füleljek, és meghallgassam az imádkozó müezzin énekét. Kijevben magamnak kell énekeljek. Vit nem túl nagy örömére.
Csilivili Majdan
Sztrájkolók meg minden
A Krescsatyik húzza a csíkot
Besszarab tér, a másikat pedig mindenki találja ki előzetes ismeretei alapján :)
Sevcsenko bulvár háttal a napnak és szökőkút-pitypang hülyegyerekkel
Bugyirózsaszínű egyetem és egy kellemesebb színű látkép
Lábaink légvonalban 624 km-re Ungvártól
Saját fotózású képeslap az esti Majdanról.
>>folytatás
