Magyar vesztesek

Érthető módon mind a fekete, mind a zöld Kárpáti Igaz Szó fontosnak tartotta, hogy mai számuk vezető publicisztikája a kárpátaljai magyar szervezetek választási szereplésével foglalkozzon.  Egyik helyen főszerkesztői, másikon főszerkesztő-helyettesi szinten.

Címében Erdélyi Gáboré fejezi ki pontosabban az igazságot: Vesztes magyarok. Horváth Sándor kérdőjeles címe voltaképp ugyanezt sugallja: Eredmények?

Számomra meglepő módon lényegében a két oldalt képviselő két újságíró elismeri, hogy a kárpátaljai magyarság ezen a választáson teret vesztett, vereséget szenvedett.

Erdélyi a parlamenti mandátum elvesztését értékeli, majd a helyi megmérettetésről így ír: „A magyarok egy jelentős része el sem ment szavazni, másik részük viszont megosztódott az egymással küzdő két magyar párt … között. Kétségtelen tény ugyanis, hogy rivalizálásuk nem csak megosztotta a szavazókat, hanem tovább mélyítette a magyarság között egyre mélyebb szakadékot is.”

A főszerkesztőnek a lényeget illetően persze igaza van, még ha nem is tudja, hogy a mellérendelő mellékmondatokban a „nemcsak… hanem is” szembeállításban a nemcsak kötőszó egy szóba írandó. Képzavar-gyanús „a magyarság között” lévő szakadék, az egyre mélyebb szakadék további mélyítése pedig kicsit tautologikus.

A további bekezdésekben a publicista a KMKSZ kudarcát, kell-e mondanom, nem az elnök arroganciájában vagy a szervezet klánszerű működésében, hanem a magyar kormány és az ellenszervezet ármánykodásában látja.

Sokkal őszintébb Horváth Sándor cikke. Persze az ellenszervezet felé ő is suhint egyet (nem is alaptalanul), majd ezt írja: „Nem lenne korrektebb csak úgy csendesen, legalább magunknak bevallani: valahol, valami nem jól működik, valahol hibát vétettünk?!”

Így igaz, még ha a hibát nem is vétik, hanem ejtik. (Aki elvéti a hibát, az hibátlan!)

Továbbá: a KMKSZ-nek „A tények súlya alatt inkább be kellene vallania (legalább beismernie), csúfos vereséget szenvedett, s ez még nem is lenne baj, a gond ott van, hogy vele együtt mi mindannyian vesztettünk.” … „Talán (sőt biztos) eljött az ideje annak, hogy szembesüljünk a valósággal, és levonjuk a logikus következtetéseket.”

Helyes. A logikus következtetés az, hogy a két elnök mondjon le. De a két párt feloszlatása miatt sem kapnék zokogógörcsöt.

Megasztár - 6, Mikola-effektus

Ha a politikában nem is, de a dalversenyben már megvalósulni látszik Mikola István víziója: az erdélyi sms-ezők beszavazták a jobbak közé Bocskor Bíborkát.

A Megasztár zsűrijének 6 darab döntőre volt ahhoz szüksége, hogy rájöjjön: Bocskor Bíborka 1) nem tud énekelni, 2) teljesen félreérti, elrontja a számokat.

Rá is zúdítottak mindent, amit nem most kellett volna, hanem a válogatásokon. Ha meggondolom, hogy eddig nemcsak nyomták és túldicsérték, hanem zsűri-döntéssel a kieséstől is megmentették…

Nekem eddig sem sikerült meglátnom benne azt az előadói kvalitást, sejtelmességet, amit feltételeztek róla. Végig úgy láttam, hogy az ő félreértéseit csak a zsűri félreértései múlják felül, az ő fals hangjait csak a zsűri fals magatartása tetézi.

A 6. elődöntőn, a korábbiakhoz hasonlóan, botrányosan rossz produkcióval állt ki. Végig hamisan énekelt és kapitális giccset érzelgett össze. Webber Memoryja zenei szempontból számomra amúgy is valamiféle „igényes giccs”, „mívesen komponált gagyi”, amit legfeljebb Barbara Streisandtől hallgatok meg szívesen, Bíborkánk ellenben úgy adta elő – jegyezte meg Éva – mintha egy falusi lakodalomban búcsúztatná a menyasszonyt. Azt is ő jegyezte meg, miután láttuk, hogy csúfos leszereplése után mégsem került a kiesők közé, hogy lám csak, Mikola nem hiába emlegeti a határon túli szavazókat, akik a magyar jobboldalt 20 évre bebetonozhatnák a hatalomba: Bíborkát alighanem az erdélyi sms-ezők szavazták be a jobbak közé. El is gondolkodtam a dolgon: szerintem ebben az sem jelent akadályt, hogy a TV2-t csak a határ közelében lehet fogni, mert elég egy értesítést küldeni székelyföldre: na most szavazzatok a mi lányunkra, ennyi és ennyi a telefonszáma. Ha a mi lányunkról van szó, akkor teljesen mindegy, mit és hogyan énekelt. Mi majd megmutatjuk, mi a székely virtus! Ha már nem adtatok kettős állampolgárságot, akkor beszavazzuk Bíborkát az év hangjának.

No, erre túl sok teret szántam, a többiekről rövidebben, fordított tetszési sorrendben.

Kontor Tamás kétség kívül a mezőny legszimpatikusabb előadója, de sajnos a sármja most is több volt, mint a zenei teljesítménye. Kellemes látni és hallani őt, de olyan, mint egy könnyű előétel, amelyik után hiába várjuk a komolyabb kaját.

Baktai Anikó most feltétlenül a jobbik énjét mutatta. Akkorát énekelt, hogy közben nem maradt ideje szenvelegni, ettől aztán emlékezetes két percet szerzett. Ezzel együtt olyan nagyon nem sajnálom, hogy kiesett, inkább csak azt, hogy másnak kellett volna.

Szabó Eszter és Rúzsa Magdolna között nehéz lenne sorrendet felállítanom. Magdi most nagyon elemében volt, egyik legjobb produkciójának örülhettem, Eszter viszont mintha még mindig keresné magát. Hiába bűvöl el a hangja és a személyisége, nem nyújtja azt, amire szerintem képes lenne.

Ebben a fordulóban feltétlenül az élre tört és nálam a második legjobb lett Varga Ferenc. Ha szigorú mércével mérek, akkor számomra valahol itt kezdődik a művészet. Amikor elfelejtek elemezni, amikor nem hallom külön a hangokat, nem értelmezek felfogást, hanem csak át kell adnom magam annak, amit az előadó nyújt.

Póka Angéla pedig most is azt bizonyította, hogy nem erre a színpadra való: soklemezes ünnepelt sztárnak kellene lennie. Őserő, tehetség, fölényes szakmai tudás, átütő személyiség, hibátlan ízlés, pontosan eltalált arányok – mindez egy remek blúzban. Most még az a csipetnyi feszültség, ami zavarni szokott benne, az is átlényegült művészi átéléssé. Bravó! Bravó! Bravó!