Helyben, háztartásilag nem sok jó történik mostanában nálunk: a házunk külső falán megrongálódott villanyvezeték ügye ma sem oldódott meg, továbbra is egy ideiglenes megoldással, ablakon belógatott kábelen kapott árammal üzemel a ház minden elektromos készüléke. Erre most még rájött az, hogy a vízszivattyú is befuccsolt a pincében, ahhoz is mestert kellett hívni, de idő hiányában csak megnézte azzal, hogy majd jön és szétszereli; nem tudja, mi lehet a hibája. Ha ez így folytatódik, akkor a hűtőszekrény lesz a következő. Önző módon persze azt mondom, amíg internetezni tudok, addig akár rám is dőlhet a ház.

*

Házon kívülről ellenben jó dolgok érkeztek. Megjött az Irodalmi Jelen, benne a jó pár éve írt szonettkoszorúm (a hétvégén felteszem ide is). Nem is tudom, periodikában valaha is megjelent-e ilyen terjedelmes költői anyag tőlem. Ezen kívül tárcanovellát kértek tőlem a megújuló Szép Szóba (a Népszava melléklete). Érdekessége a dolognak, hogy a rovat szerkesztője az Élted volt regénye alapján ismer engem, amelyet Tarján Tamás dedikáltatott velem a részére.

Éppen 10 éve, 1996 márciusában írtam első olyan (később kibővített) esszémet, amelyben őszintén szembenéztem a kárpátaljai irodalom azon problémáival, amelyek korábban vagy nem voltak számomra tisztán, egyértelműen felismerhetők, vagy nagyvonalúan elsiklottam felettük. Önvédelemből-e avagy sorstársaim védelmében? Valószínűleg is-is.

Ám a kis literatúránkban a 90-es évek legelején kibontakozó és az évtized derekára felerősödő folyamatok és kiéleződő ellentétek kikényszerítették belőlem a kritikus hozzáállást. Nem kerülgethettem tovább a forró kását: összefoglaltam a tapasztalataimat, kimondtam, amit gondoltam.

Mindennek sajátos következményei lettek. Éppen azzal, hogy akkor először komolyan foglalkoztam vele, éppen azzal vette kezdetét eltávolodásom tőle. Ez akkor még nem látszott ilyen tisztán, de utólag visszanézve bizonyosnak tűnik, én akkor tettem az első távolodó lépést attól, amit kárpátaljai magyar irodalomnak nevezünk. És nemcsak én mozdultam, mert pontosan ugyanekkor kezdett a nevezett is elhúzódni tőlem. Tíz év alatt fényévnyi lett köztünk a távolság, és mára jószerével az érintkezési pontok is megszüntek. De akkor, 96-ban, még nagyon a magaménak éreztem azt, amit belülről próbáltam láttatni. Mégis innen datálható a nagy szakítás:

Előítéletek és beilleszkedési zavarok

10 év elteltével az esszéhez 30-40 lábjegyzet kívánkozna: részben az elmúlt évtized alatt érvénytelenné vált adatok frissítései, részben a leírtak értékelése az azóta megfigyelt új fejlemények tükrében. Valamelyik jegyzetnek ki kellene például mondania, hogy az a remélt új nemzedék előbb csak eltávozott Kárpátaljáról, utóbb, éppen az idén, folyóiratuk széthullásával végleg meg is szűnt.