Balla D. Károly

AZ ÉLTED VOLT REGÉNYE könyv alkotója ugyanis valóban megpróbálta elérni, hogy szövegei valamely véletlen-generátor meghatározta szabályok szerint alakuljanak, de, mint már annyiszor, a szerkesztettség túltáplált igénye és a struktúra iránti már-már beteges vonzalma ebben megakadályozta. Pontos szabályokat alkotott arra vonatkozólag, hogyan idézendők elő a spontán szakadások, melyek legyenek elhelyezkedéséinek törvényszerűségei. S hiába képezte az így felépült rendszer alapját valamely véletlenszerűen bekövetkező esemény, mert a kiinduló mozzanatra ránehezedett a megalkotottság roppant gépezete, s így az egész rendszer sokkal inkább matematikai algoritmusra kezdett hasonlítani, semmint az akaratlanság naiv bájával kecsegtető írásműre.

Ám mégis: az esetlegességgel, még ha nagyon eltervezetten is, de azért alaposan beoltott regény a kifundáltság ellenére megpróbálja eljátszani a spontaneitást.

Ahhoz hasonlatosan (és olyan kétes eredménnyel), mint ahogy egy felnőtt színész szeretné elhitetni nézőivel: most született erre a számára ismerelen világra. Ami persze lehetetlen, mert miköz-ben – tegyük fel: igen tehetségesen – csecsemőszerepét játssza, aközben nem tud teljesen elfeled-kezni arról, hogy ő valójában kicsoda, és kicsoda nem. Bőszen igyekszik oázni és gügyögni, de felnőtt fejjel mégsem képes a pelenkába pisilni.

z önkéntelenségnek, véletlenszerűségnek, spontaneitásnak, esetlegességnek, akaratlanság-nak megvannak tehát az írás aktusa által kijelölt, s épp ezért az megírási folyamat – mint akaratlagos tevékenység – közben áthághatatlan határai. E korlátokat csupán az írói működést megkerülő mód-szerekkel lehetne leküzdeni, például azzal, ha a szerző ollóval felszabdalná kéziratát (a dadaisták egyik kedvenc fogása volt) vagy a számítógép képernyőjén „fogd és vidd” szerkesztéssel (mondjuk: behunyt szemmel) jól összekuszálná szövegét. Ám ezek írás-idegen beavatkozások s ezért méltatla-nok a regényelmélet fogalmainak kitágítására és újraértelmezésére törekvő alkotóhoz.

Egy regény mondatai ugyanis vagy magukban hordják a teljes mű szerkezetének a kódját (mint DNS-molekula a szervezetét), s ez esetben ki is fejthető belőlük, vagy nem, s akkor hiába is rak-nánk őket bármilyen sorrendben egymás mellé: képtelenek arra, hogy szöveget alkossanak.

Így hát, akár tetszik nekünk, akár nem, be kell látnunk, hogy a regényírás a legtudatosabban művelt emberi tevékenységek egyike. A legtöbb, ami elérhető: azt a látszatot kelteni, mintha nem len-ne az.
Kérem, legyenek hát elnézőek – regénnyel és alkotójával szemben egyaránt.