szabad fórum  |  hozzászólás

Érdekes, az Árgus honlapját viszonylag rendszeresen látogatom, mégis csak most fedeztem fel Kovács Imre Attila tavalyelőtti írását: A kisebbségi író mint antropológus. Az esszé voltaképp nem egyéb, mint az én 1999-es "úti novellám" elemzése. KIA a tőle megszokott körültekintéssel és alapossággal filozófiai és irodalomelméleti kontextusba helyezi Az utolsó híd c. írásomat, számomra nem mindig teljesen követhető módon (ennek oka bizonyosan nem az ő kritikusi kvalitásaiban, hanem az én megfelelő ismereteim és tájékozottságom hiányában keresendő). Annak persze örülök, hogy pl. a híd-szimbolikát nemcsak felfedezte, hanem fizikai és lelki oldalát is feltárta, az esszé lényegét képező következtetést azonban kis kétellyel fogadtam. Ezt írja:

"Balla D. kvázi-antropológusként viselkedik Olaszországban: a maga kisebbségi kultúráját képviseli és tolmácsolja az anyaországba visszatérő emigránsoknak, illetve a nyugati kulturális idiómát alakítja át magyar "frázisokká". Az utolsó híd megírásával pedig valódi "antropológiai tettet" hajt végre, amennyiben a kultúrák közti közvetítés alkalmas eszközeként egy (irodalmi) etnográfikus szöveget hoz létre.
Az az elgondolás sem áll távol tőlem, hogy a kisebbségi magyar irodalomhoz tartozó munkákat sajátos etnográfiai szövegeknek tekintsem, amelyekben a többségi kultúrát megfigyelő "bennszülött etnográfus" fordít le azok számára, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ő."

Hát nem is tudom, mindenesetre érdekes gondolat. Én mégis inkább Jean-Marie Domenach megállapítására hajlok, miszerint "soha nem lehetünk saját törzsünk etnográfusai".

Esszéjét egyébként azzal indítja, hogy a hátrányos (fizikai) helyzetből fakadó körülményeket vizsgálja. Azt hiszem, mindabban, amit ezzel kapcsolatban leír, van egy kis belemagyarázás. Annak azonban örülök, hogy egy azóta pontosabban is megfogalmazott tételemet ebből a novellámból is kiolvasta:

"A sorozatos hendikep - sugallja - valami fordított értelmű, ezáltal a tótágast álló világban pont így valóságossá váló helyzeti előnyt eredményez."

Jóval később ezt valahogy így formáltam azóta untig ismételt aforizmává: "Annyi hendikepet szereztem magamnak, hogy ma már páholyból nézhetem a világot."

*

Kiszálltam a Kultúrház című blogajánló kollektív blogból. Először is úgy látszott, van egy kis pangás a szájton (a résztvevők közül többen erős passzivitást mutattak - van, aki még egy bejegyzést sem tett -, én meg nem akartam túltengeni), csütörtöktől négy napon át egyetlen ajánlat sem került fel az oldalra. "Ennek annyi", gondoltam először. Aztán kedden reggel a blogalapító ezzel az ajánlattal indított:

"Az A38 hajóról ma 23 órától élőben jelentkező Kultúrház c. műsorban két szelebritibloggert láthattok: a hivatásos anyává előlépett valamikori pornósztár Michelle Wild-ot, akit barátai csak vad misinek hívnak és a valóságshowk királynőjét, a párkeresés nemhivatalos világcsúcstartóját, Anikót, akit a barátai csak Anikónak hívnak."

Jesszus, hogy kerülök én ide? Illedelmes magam-elbocsátó, szép üzenetet írtam (úgy, hogy csak a szerkesztők lássák):

kiszállok
Kedves Kollégák,
bár magam jelentkeztem ebbe a kollektív blogba, azt hiszem, részemről befejeztem.
Valahogy semmi gusztusom irodalmi blogokat ajánlani ott, ahol Michelle Wilde és Anikó sztárolása folyik, még ám közszolgálatilag.
Jó munkát mindnyájatoknak."

Aztán napközben csak odanéztem, hátha akadtak olvasói reakciók is. Bizony akadtak, és többen is eléggé felháborodottan reagáltak a dologra. No, erre betűztem ide is a véleményemet. Az egyik bloggazda reagált rá, mondván, neki is megfordult a fejében, hogy kiszáll. Majd hozzátette: "De azért mert Anikó beszél a blogjáról, nem kellett volna feladni a kulturkampfot. Így Anikó nyert." No, erre aztán eléggé hosszan válaszoltam (lásd az ehhez a bejegyzéshez fűzött hozzászólásokat (az enyéim ballantine aláírással szerepelnek), amire aztán még rövid viszontreagálás is született. Utoljára azt jegyeztem be, hogy a közmédia prostituálódását inkább passzívan szeretném szemlélni.

*

Előbb Péter, aztán Kati látogatása. A barátom szokás szerint az iskolai bajait panaszolta el. Hatóságilag kikapcsolták a villanyukat, mert a tanügy nem utalta át a villányszámla ellenértékét az áramszolgáltatónak. És más rémtörténetek; hallgatni is rossz. Katival mindig vidámabb a csevej, most is olyan jó sztorikat mesélt, hogy gurultunk a nevetéstől. A főnökével tett legutóbbi magyarországi utazásuk során pl. betértek egy kínai étterembe. Ki volt téve a kínálatba három beazonsíthatatlan étel, Kati megkérdezte, melyik micsoda. A felszolgáló pedig nagyon pontos információval szolgált: "Ez szecsuáni csirke sertésből, ez szecsuáni csirke marhából, ez pedig szecsuáni csirke csirkéből."

Aki esetleg szavazna erre a blogra:

Naplóm Ketten Klub néven bekerült a HVG indította verseny első fordulójában a 100 legjobb magyar blog közé. Aki esetleg szavazna rá a július 19-ig zajló második fordulóban, >EZEN AZ OLDALON< teheti meg. (Az én-blogok közül kell kiválasztani a Ketten Klub nevet!) Előre is köszönöm!