Nem
mondhatnám, hogy unatkozom, mióta visszatértem gyakorolni
egyetemista létemet. Ebben a kollégiumban amúgy is lehetetlen
az ilyesmi. Mármint nem az egyetemistaság (bár akad, akinél
ez is kétséges), hanem a nincsmitcsinálnom probléma. Alig
négy hete, hogy beköltöztem, hogy anyuval és Vittel, valamint
két segítőkész sráccal felcipeltük a tengernyi cuccomat. És
még nincs egy hete, hogy újabb kamionnyi holmit rendeltem
otthoról, többek között színesceruzát és konzervnyitót. Nem
telt el sok idő, de már szeretek itt lakni. Nem luxusszálló,
helyenként pattogzik a tapéta, ereszt a lefolyó és csöpög
a hűtő, esténként nincs mindig meleg víz, ellenben düc-düc-zene
szolgáltatás annál inkább van. De, ami sokkal fontosabb, barátságosak,
mosolygósak, sokfélék az itt lakók, aranyosak a szobatársaim,
jókat lehet velük beszélgetni. Hangulatos ez a hely, és csodás
az ablakunkból a naplemente. Ja, az autópálya zúgása extra
tényező.
Főzőcskézni is szoktam, Julival ellentétben sikerült feljebb
kerülnöm a teakészítés szintjénél. Ja és nagyon mutatós a
gólyatáborból csent olimpijszka miskás plakátom színes, krepp-papír
virágokkal körülvéve a falamon!
A gólyatábort mellesleg borzasztóan élveztem, mind a programokat,
mind azt, hogy végre megismertem közelebbről a szaktársaim
egy részét, és sok-sok új embert. 70-es évek volt a kerettörténet,
és én a Vietnám csoport vezetője voltam Andrissal.
A koliban amúgy különböző programokat szervező 5 klub is működik,
ahová le lehet járni és összeismerkedni néhánnyal az ezerakárhány
ittlakó közül. Én a Bolyaiba szoktam, utóbbi időben egyre
többször lenézni. Már első alkalommal jó hatással volt rám
az ottani irdatlan rendetlenség. Több szobából áll, az egyik
falára halak, elsüllyedt hajók, búvár, meg Barátság-vezeték
van festve, az az akvárium. Tök jópofa. Van még lovagterem,
sügér, kocka stb. No, meg az odajáró népek is érdekesek.
Múlt héten elég nagy haccacáré kerekedett odalenn. Eljött
hozzánk a washingtoni magyar nagykövet!
Mindez
az új híd miatt történt, aminek a nevéről szavazást indítottak
a neten és egy Colbert nevezetű amerikai komikus nyerte meg,
nézőinek köszönhetően. Természetesen róla nem nevezhették
el, nem magyar és nem halott. Szegény. Így Toti kitalálta,
hogy elnevezhetnénk a mellettünk lévő felüljárót Colbert-hídnak,
és ezt megírta emailben a nagykövet úrnak. Aki díjazta. Sőt,
el szeretett volna jönni ide! No, nagy lett az izgalom, Toti
pedig egész nap vigyorgott. Lepedő, festékszóró, estebéd,
mindent hamarjában kellett intézni, én sajnos nem tudtam segíteni,
egész nap egyetemeztem. Péntek 5 órára ott lobogott a felüljárón
a hatalmas COLBERT felirat, valamint a Bolyai címere. Rendkívül
mókás volt, a nagykövet lelkesen tapsolt, kezet fogott, interjút
adott, mi integettünk, vidultunk a háttérben. Videózták az
egészet. Másnap már Colbert felé repült Simonyi úr a cd-vel.
Elvileg benne leszünk/voltunk a tévében!
És még színházban is voltam! Lőkös Ildi révén kaptunk jegyet
a Phaedra nyilvános főpróbájára, az Új Színházba. Mivel a
színpadon ültünk és a színészek is a színpadon játszottak,
sajnos nem láttam semmit, ami deréktól lefelé történt... Nem
velem, velük. Ezt leszámítva felemelő érzés volt (már csak
a nyaknyújtogatások miatt is), gyakrabban kéne színházaznom.
Ja, és már fényképezőm is van, Krisztián segített a megvásárlásában!
Csak még nem volt időm kipróbálni. Azért nincs itt egy fotó
sem rólam.