Elhunyt Tóth Lajos festőművész - Kárpátalja
Faludy,
Sütő András... És kis külön gyász idehaza is: Tóth
Lajos halála. Nem találkoztunk az utóbbi években,
nem tudtam, hogy ennyire súlyos az állapota. Annak idején,
a "hőskorban" sokat voltunk együtt, festőként is
beletartozott abba a szűk kis író-újságíró csoportba, amely
a 80-as évek végén, 90-esek elején túlnyüzsögte magát Kárpátalján.
Még közös vállalatot is alapítottunk, ezt kiszínezve így
írtam meg, Lajost "a legagilisabb művész"-ként
említem benne (az írásban szereplő kalapos nőt nem ő, hanem
a két éve meghalt Szemán Ferenc festette).
Leginkább
hosszú közös utazásink során ismertem meg. Az említett hőskorban
- a hosszú elzártság után - még ritkaság számba ment, ha három-négy
kárpátaljai művészember felkerekedett és eleget tett valamilyen
meghívásnak. Azt hiszem, 1988-ban jártunk így először Szlovákiában
(Dupka-Horváth S.-Kovács E.-Tóth L. és jómagam), ez nagyon
emlékezetes utazás volt, 8 nap alatt 10 helyen tartottunk
előadást Királyhelmectől Pozsonyig. Aztán kétszer vagy háromszor
együtt voltunk a kilencvenes évek elején a Berzsenyi Társaság
összejövetelén Keszthelyen és Kaposváron. Utoljára pedig nem
is olyan régen, 1999-ben Varsóban.
Lajos
nagyon kellemes, szórakoztató partner volt minden alkalommal.
Szellemes beköpéseit, fapofával előadott történeteit azóta
is sokan emlegetik, én legalábbis bizonyosan. Az egyiket,
a Balaton partján történtet, ugyancsak kiszínezve itt írtam meg. De olyan pikáns adoma is akadt a repertoárjában,
amelyen egy autóbusznyi utas hahotázott Ungvártól Varsóig,
és időnként még hazafelé tartva is fel-felidézte valaki gurgulázva. (Hlopci, jebite mene krepko i dovho, bo ja iz Huszta)
Utolsó
éveinek gyötrődéseit nem ismertem, de átérzem a tragikumát
annak, ahogy az önpusztítás csapdájából nem tudott kiszabadulni.
Mégis inkább derűsen emlékszem rá. Bennem így marad meg Tóth
Lajos: szakálla mögé rejtett csendes, de vérbő humorával.
És persze érzékeny grafikáival és festményeivel.
Elhunyt Tóth Lajos - Kárpátalja