Már
másodszor látogatott meg minket a denevérünk. Szándékosan
írom így, mert szerintem ugyanarról a példányról van szó, amelyik
néhány nappal ezelőtt tette tiszteletét, és szeretném, ha törzsvendégünkké
válna.
Kamasz
koromban már volt állandó denevérem. Akkoriban az egyik kis
alsó szobácskánkban laktam, 4,5 méter hosszú, de csak 1,60 széles,
szinte folyosószerű (most apu használja irattárnak). Akkoriban
tavasztól őszig nyitva tartottam az ablakot, se háló, se függöny
(ilyesmit most is nehezen tűrök), teljes akadálymentesítés bőregereknek.
Villanyoltás
után röppent be, amikor már ágyban voltam. 10-szer, 15-ször
végigrepülte a szoba hosszát, hol alacsonyabban, hol magasabban,
hol menetközben szintet és irányt váltogatva, cikázva. Bár egy
pillanatra megrémültem, de természettudományokban jártas ifjúként
azonnal úrrá lettem ijedelmemem. A denevér vaksötétben is kitűnően
tájékozódik, remek "lokátorja" van, ultrahangot bocsát
ki és a visszaverődésekből elemzi ki környezetét. Soha nem megy
neki semminek, gond nélkül átrepül a szűkebb helyeken, kikerüli
a kifeszített vékony huzalt is. Röptében csípi el a szúnyogokat,
bogarakat. Ostoba babona azt hinni, hogy emberre támad és beleragad
a hajába. Legfeljebb arról lehet szó, hogy ha menekülnie kell
(pl. a padlásról, pincéből, ahol álmából felriasztják), és nem
tud elég gyorsan reagálni az ember hirtelen mozdulataira, pánikhelyzetben
akaratlanul neki ütközik.
Így
hát már első alkalommal kidugtam a fejem a paplan alól és percekig
dermedten figyeltem, ahogy a denevér jellegzetes surrogó hang
kíséretében repdes a szobámban. Gondolom, hozzám is szúnyogászni
jött, és mivel bőséges zsákmányt találhatott, másnap is betért,
aztán kihagyott egy napot, majd újra jelentkezett. És így egy
nyáron át... Örültem neki, már vártam minden este, csak hadd
fogdossa össze a kis vérszívókat.
Ennek
vagy 30 éve. És most megismétlődött a dolog. Első éjszaka csak
futó látogatást tett bőregerünk, de másodjára vagy 20 percen
át portyázott az emeleten: a háló részünkből átcsapott a nappaliba,
majd ki a halba, még Csöngénél is tett két tiszteletkört. Leányom
persze halálra válva bújt a paplan alá, de másnap megkapta tőlem
az okítást.
Remélem,
visszatérő vendég lesz, és ha rendesen fog vadászgatni, talán
a szúnyogriasztót sem kell esténként bekapcsolni.
Megjelent
két újabb szonettem a Pilinszky-projektum darabjaiból. Erről
külön is írtam ITT.
Még
csütörtökön látogattak meg nyíregyházi barátaink. Voltaképp
áfonyát akartak venni (hogy majd otthon lekvárt főznek belőle);
persze épp aznap egy szem sem akadt az egész piacon, pedig éppen
szezonja van, csak valami görkat ünnep esett arra a napra, amikor
is a ruszinok nem dolgoznak. Maradt hát a barátkozás, a nagy
összcsaládi beszélgetés és hosszú ebéd - áfonya nélkül.
Ma
reggeli meghökkenésem Blogtéri kiváltója: Bakura
bocsánatkérése. »...
bocsánatot szeretnék kérni BéDéKától. A legutóbbi bejegyzésemben
ugyanis rosszallásomat fejeztem ki, hogy az ő blogja bekerült
a GoldenBlog közéleti kategóriájában a továbbjutók közé, az
enyém viszont nem. Idézek: „… Máshogy elég nehéz magyarázni,
hogy BéDéKá ott van a közéleti(!) kategóriában, az én politikaim
nincs…”. ... Ez a mondat részemről meglehetősen aljas és durván
személyeskedő. Noha véleményem nem változott, de azt meg kellett
volna tartanom magamnak. Tehát elnézést kérek tőle. Sőt felhívom
mindenki figyelmét, hogy akinek tetszik az a blog, szavazzon
rá.«
Nos,
ezt a szöveget, amiért most elnézést kér, nem olvastam, és őszintén
szólva egyáltalán nem gondolom durván személyeskedőnek, de hát
ő tudja. Mindenesetre én egy ideje már vártam, hogy Bakura blogszomszéd
mikor és miért köt belém. Az történt, hogy előbb arra célozgatott
bejegyzéseiben, miért nem kommentálom az ő posztjait, holott
az enyéimmel ő ezt megteszi, aztán meg ki
akarta provokálni, hogy nem kívánatos személynek nevezzem
és eltanácsoljam blogomtól (vagy ellenkezőleg, forró szeretetemről
biztosítsam és hívjam kommentálni). Én ezekre nem reagáltam.
Elküldeni, kitiltani nem volt semmi okom (bár volt úgy, hogy
fontoskodását fölöslegesnek éreztem, de ez bőven belefért a
játékba), hűségnyilatkozatot pedig még kevésbé sem kívántam
tenni. Úgy tűnt, tartózkodásomból megértette, hogy tőle is hasonló
távolságtartást remélek. De jegyzeteiből már ismertem annyira
a természetét, hogy tudjam: a bögyében vagyok és adandó alkalommal
belém fog kötni. Ezt nemrégiben a fentinél szerintem sokkal
igaztalanabbul megtette (akkor nem kért bocsánatot!),
azt hittem, ezzel le van tudva a dolog. Hogy érthetőbb legyen:
amikor a Blogtér új szövegszerkesztője miatt füstölögtem, ezt
írta egy "blogszemléjében":
»Kiderült
viszont, hogy BéDéKának KONCEPCIÓJA van! Kéretik nem (túl hangosan)
nevetni! Ez kb abból áll, hogy a bevezetést nem kívánja megjelentettni
a szövegben...«
Mondjuk
ez eléggé rosszindulatú észrevétel, hiszen ha olvassa a blogomat,
láthatta, hogy a koncepciómnak ez csak egy eleme. Erre finoman
reagáltam, sajnálva, hogy nála csak ennyi jött le a probléma
egészéből. Gondoltam: ennyi.
Most
meg ez az újabb akció, ami fölött el is siklottam volna, ha
nem csinálja ezt a felhajtást a bocsánatkéréssel. Legutóbb Kósza
nevű blogszomszéd szentelt nekem több külön névre szóló sértegetős
posztot (azóta törölte), most meg ez a nyilvános és teljesen
szükségtelen ingszaggatás... Ezzel akarja a Bakura elérni, hogy
végre figyeljek rá? De hát figyelek én, istenbizony, épp csak
érdekelni nem tud annyira, mint amennyire szeretné.
Tegnap
az m1 Kultúrház c. adását nézve szinte at volt az érzésem, hogy
a szerkesztők az én honlapomról merítettek ötletet. Az műsor
első része Moholy Nagy Lászlóról szólt és Galamb pontosan azzal
a Juhász Gyula-idézettel indított, amivel én is kezdtem néhány
napja a posztomat: LÁSD.
Ezen kívül az aprópó, mint esetemben is, egy Berlinben nyílt
kiállítás (bár egy másik, de ugyanannak a sorozatnak a része).
Azt nem merném állítani, hogy a felvezető szövegben más hasonlóságokat
is észrevettem volna, de egy ideig azért furcsállkodtam picit.
Aztán meg inkább örültem, hogy a magyar királyi televízió is
megpróbálja belopni a köztudatba Moholy-Nagyot.
Mindenesetre
Galambnak arra a kérdésére, hogy miért nem ismerik Magyarországon
(eléggé) a mester nevét és miért nem láthatók egyetlen budapesti
múzeumban sem a munkái, a néző nem kapott érdemi választ.