Az első körben külföldi filmek slágereit énekelték a versenyzők. Az ötből három számomra teljesen, egy pedig félig élvezhetetlennek bizonyult. Ricky Martintól felhógyagzik a bőröm, nem is értettem, a remek rocker Kontor Tamás hogy tudott ilyen rémséget választani. Varga Ferenc jó is lehetett volna, de torokfájása miatt közdelemmé vált egy könnyű szving. Számomra ez a műfaj nem arról szól, hogy mit tud egy énekesből kihozni a hangszálgyulladás; sajnálom. Nem mondhatnám, hogy tetszett Póka Magdolna Angéla: száma nekem gyengécskének tűnt, előadása rutinos, letudós, helyenként modoros. Valamivel kellemesebbnek éreztem Rúzsa Magdolnát, aki a nyers blúz és a túláradó érzelgés közt egyensúlyozott nem sok meggyőző erővel. Szépen énekelt, de semmilyen plusz élményt nem nyújtott. Akit viszont maradéktalanul élvezni tudtam, az Szabó Eszter: a kemény és a karakteres előadást nagyon szépen felépítette, voltak benne finomságok, nagy dinamikai váltások. És mint legutóbb is, előjött belőle a rocklady: kevés előadótól láttam szebben összeegyeztetni az eleganciát, méltóságot az elemi, állati erővel. Az üvöltő rockerek gyakran megjelenésükben, szellemiségükben is lemennek kutyába, ha pedig úriemberek/asszonyok akarnak maradni, akkor nem jön át az a tomboló szabadságvágy és elengedhetetlen társadalmi deviancia, ami a műfaj lényege. Eszter valami született intelligenciával oldja meg ezt a problémát, úgy ordítja ki a lelkét, hogy közben az angol királyi családnak megfelelő hölgy maradjon.

Varga Ferenc a torokgyulladása miatt itt is küszködött és szenvedett, mivel énekelni nem nagyon tudott. Hősiessége értékelhető, a zenei élmény annál kevésbé. (Érdekes, hogy a Nagy utazásról azt gondolnám, nem is kell hozzá énekhang, hiszen az eredetit előadó Pressernek se igazán van. Úgy látszik, mégis.)

Kontor Tamás elemében volt, szellemesen, igazi clownként oldotta meg az általam leginkább Darvas Ivántól megszeretett és a Kispál és a Borztól leporolt Kicsit szomorkás a hangulatom máma című örökbecsűt. Át is vette a Lovasi András-féle iróniát – meg nem is, el is vett belőle – meg hozzá is tett. Nagyon jópofa két percet rittyentett belőle, annyi bizonyos.

Szabó Eszter itt is elég különös dolgot művelt. Nem gondoltam, hogy egy 2006-od dalversenyen a Köszönöm, hogy imádott című csacskaságot el lehet komolyan énekelni. Ennek a dalnak egyetlen mentsége, hogy sláger és nagy nevek köthetők hozzá, egyébként (szerintem) sem a zenéje, sem (és pláne) a szövege nem sokat ér. Ennek ellenéreBényei Tamás remek bendzsókísérete mellett Eszter empátiája, őszintesége, meggyőző odaadása élvezhetővé és hitelessé tette: lám csak, így fest a giccsbe hajló bugyutaság. Lám csak: ilyen az én nagyanyám kedvenc nótája. Ebben is volt valami nagyvonalú elegancia. (Másik produkcióját is ide véve ebben a döntőben nálam ő kapta a legtöbb pontot.)

Azt két produkciót hagytam a végére, amelyek egyszerre voltak zavarba ejtők és a legmélyebb érzelmeket kiváltók.

Póka Angéla... Én, bevallom, Seress Rezsőtől nem vagyok oda, sőt. Tudom, hogy a maga módján zseni volt, még ha nem ismerte a kottát és csak egy kézzel zongorázott is. Én mégis legszívesebben kiugranék az ablakon, ha valahol megszólal a Szeressük egymást, gyerekek. Meg azt is tudom, hogy ne tudnám, hogy a Szomorú vasárnap az egyetlen magyar világsláger, amely még öngyilkossági sorozat kiváltására is alkalmasnak bizonyult. Nem állítom, hogy ne bírnám Luis Armstrong előadásában meghallgatni, ha éppen ezt adja a rádió, de az is biztos, ha meglenne CD-n, soha nem jutna eszembe feltenni. A dallama számomra komikus, inkább zenei paródiának gondolnám, a magyar szövege meg… Hogy lehet röhögés nélkül megállni ezt a négy sort?:

Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával.
Álmokat kergető vasárnap délelőtt,
Bánatom hintaja nélküled visszajött.

Ha nekem ilyen szöveget mutat egy kezdő költő, azt ajánlom neki, vagy dugja el az asztalfiókba, vagy ha már nagyon buzog benne a megmutathatnék, akkor értelmileg enyhén retardált szűzlányok vendégkönyve írja bele. Még hogy világsláger!…

És erre jön Angéla és megpróbál valami egészen merészet: fuvolakísérettel elénekelni úgy, hogy hol virágéneknek hasson, hol Kurt Weill-i antisanzonnak, hol meg egy ripacs legócskább szenvelgő magatevésének.  

Ez egy ilyen dolog volt. Jó, hogy megtörténhet ilyesmi velünk egy popzenei énekversenyen.

Hasonlóan problémásnak gondolom Rúzsa Magdolna szereplését. Először is: a második körben magyar filmdalokat kellett választani. A Cigányok ideje azonban angol-olasz-jugoszláv. Sajnos nem láttam Kusturicának ezt a munkáját, így nem tudom, hogy eredetiben vajon Gorán Bregovic Ederlezi c. dalát egy magyar felütéssel kezdik-e. Nagyon csodálkoznék, ha igen. (Kérem, aki látta és emlékszik rá, segítsen ebben.)  Ha azonban sem a film, sem a dal nem magyar, mit keresett ebben a fordulóban? Nem mintha ez Magdi előadásának az értékéből bármit is levonna, csak éppen, ahogy mondani szoktam: engem a diszkrimináció akkor is sért, ha én vagyok a kedvezményezett.

A másik probléma műfaji: jellegénél fogva ez a dal se illeszkedett a popba, a válogatáson nem egy versenyzőt épp azért szórtak ki, mert mást énekelt (például autentikus roma népdalt), és a Póka Angélának most fuvolázó Hornai Anitát is éppen azért tanácsolták el egy különdíjjal, mert népdalt énekelt (ugye jól emlékszem?!). Nos, csak azért, mert valakik elhatározták, hogy itten most büdös nagy népszomszédsági gesztusok lesznek megtéve, azért még nem kell, nem illik felrúgni a másokkal szemben maradéktalanul betartott szabályokat.

Illetve hát… Ha csak a produkciót nézzük, akkor félre a szabályokkal! Magdi ugyanis megrendítő hitelességgel énekelte az önmagában is megható dalt. Ezt is lehetett lélegzetvisszafojtva hallgatni, ez is okozhatott katarzist, és senkinek sem kellett szégyellnie, ha kibuggyant a könnye. Egyszerűen szép volt, velőig hatolóan tiszta, hiteles.

Utána azonban megint nagyon nem tetszett az, ami következett. Hiába mondta el a lényeget a kisfilmben, élőben is megismételtették Magdival, miért énekelt szerbül. (Majdnem olyan volt, mint amikor Pokorni Zoltán felszólította Egerszegi Krisztinát négy éve a nagygyűlésen, hogy olvassa fel a neki írt levelet.) Aki nem hülye, hajszál pontosan megértette elsőre, miért kell ezt is túllihegni? Minderre a zsűri is rátett néhány lapáttal, a végén már olyan gyomorforgató volt az egész, hogy szépen elszállt a zene kiváltotta öröm. Szegény Magdika meg alighanem elhitte a sok butaságot és egyre jobban meghatódott magától… Én pedig ledermedtem, mert ki nem állhatom, ha esztétikum helyett az üzenetről, tehetség helyett az isteni kiválasztottságról, a művészet csodája helyett egy dal vagy egy dalválasztás ideológia hátteréről beszélnek.

Ettől eltekintve második meghallgatásra a szám közel ugyanakkora örömöt szerzet, mint elsőre, és talán csak a tizenötödik után kezdeném kicsit unni. De persze csak akkor hallgatnám tucadszorra is szívesen, ha a zene végén időben lestoppolnám a videót, még mielőtt bárki prózában megszólalna.

És akkor még pár szót a párbajról. Egyszerre volt megható és mulatságos a két fiú duettje. Kontor újra bebizonyította, hogy nemcsak jópofa és kedves fiú, hanem nagyvonalú és végtelenül jóindulatú. Nem akarta beteg partnerét leénekelni, pedig tudta, hogy ezzel a kiesést kockáztatja. És bár ezen a napon sokkal jobb volt, mint a torokfájós Ferenc, a közönség meglepő bölcsességgel (és remélhetőleg nem szánalomból) Vargát juttatta tovább. Teljesen jogosan: ő az érettebb, izgalmasabb, átütőbb tehetségű előadó. Kontor Tomi mégis hiányozni fog. Most hogy kiesett, már Ricky Martint is megbocsátottam neki.

-----------
Minden döntős fordulóról írtam: MEGASZTÁR

-----------------

Update 18-án, 18:50-kor. Balsejtelmem beigazolódott. Nem lett volna szabad Póka Angélát harmadszor is meghallgatni. Ráadásul nem videóról, ahol azért a látvány felidézi az eredeti hangulatot és érzést, hanem csak a hangot erről az mp3-ról, amelyet egyik hozzászólóm töltött fel és linkelt be. Bizony az újbóli meghallgatás után ezt kellett bejegyeznem: "Hát híveim, bizony az a nagy büdös helyzet, hogy ez a pókás Szomorú vasárnap utólag meghallgatva úgy szar, ahogy van. Ha az ember friss füllel és látvány meg versenyhangulat meg minden körítés nélkül meghallgatja így kedd délután, akkor bűnrossznak találja. Nagy kedvencünk igencsak affektál, szenveleg - az egész egy kapitális giccs. Brrrr."

No, ez van. Az a zavartsággal teli katarzis közeli élmény arra az estére volt érvényes. Környezetéből kiszakított zenei teljesítményként sajnos számomra inkább taszítóvá vált. Az őszinteségem megköveteli, hogy most ezt is leírjam.