Emlékeznek még erre a kis logóra? És a kicsit nagyzoló reklámbannerre? Bizony, ezzel kezdődött - épp 8 hónapja...

Búcsú a Kárpáty Nyúztól

A Karpaty News olvasói épp egy hete már azt olvashatják az oldal tetején, hogy:

Ebből most már a kevésbé tájékozottak is tudhatják, hogy a Nyúzt én csináltam, bizony én voltam Kárpáty (Zoltán), én indítottam a magát nagyképűen, de jogosan Kárpátalja első független hírblogjának nevező oldalt.

Hónapokon át nagyon sokakat izgatott a bloger kiléte. A kárpátaljai írástudók (írni tudók) kontingense elég kicsi ahhoz, hogy mindenki mindenkit ne csak ismerjen, hanem azt is tudja valamennyi szóba jöhető kollégájáról, hogy mik az elkötelezettségei, vonzalmai, milyen információkhoz jut vagy nem jut hozzá - és hogyan ír, mennyire alapos, szellemes, vannak-e saját meglátásai stb. Annak feltételezése, hogy szűz kéz írja a Nyúz cikkeit, naivitás lett volna, így pusztán kizárásos alapon is rám lehetett a leginkább gyanakodni, no meg aztán olyan nagyon én sem féltettem az inkognitómat: rendszeresen frissített szakmai életrajzomba például közvetlenül indulása után felvettem a Kárpáty Nyúzt.

Akinek pedig eléggé jó volt a memóriája és 2001-ben már netezett, emlékezhetett rá, hogy első hírrovatomnak éppenséggel ez volt a címe és fejléce:

(Ezt kereszteltem át előbb UngParty NEWSággá, majd UngParty Manzárddá.)

Ennek ellenére elég hosszú ideig folyt a találgatás, sőt, még nyomozás is (erről többször írtam magában a Nyúzban, nem akarom ismételni) kilétem kifürkészésére. Néha játékból én is tettem elterelő hadműveleteket, például előszeretettel írtam BallaDéről ledorongoló cikkeket.

Új írói nevet pedig természetesen nem azért használtam, hogy ne kelljen vállalnom a leírtakat, hanem egyrészt azért, mert az új internetes akciómhoz új virtuális identitást próbáltam kreálni, igazodva ezzel a blogolás általánosan elfogadott gyakorlatához, másrészt éreztem, hogy majd az ismeretlen név külön is felkelti az olvasók figyelmet, harmadrészt pedig úgy terveztem, és ezt be is tartottam, hogy nem személyes blogot írok, nem magamról beszélek benne (ellentétben a Manzárddal), hanem a javarészt bárki által elérhető (sajtóban, interneten olvasható) információkat értékelek, kommentálok (ezeket nagyritkán bennfentességet sejtető értesülésekkel vegyítettem).

Ezzel sikerült is hónapokig tartó értetlenséget kiváltanom. Ám a zavart és mélységes felháborodást lassan, nagyon lassan kezdte felváltani valami normálisabb, egészségesebb hozzáállás. Ami persze továbbra sem zárta ki, hogy a cikkeimhez való hozzászólási lehetőséget többen továbbra is obszcén beszólásokra használják és felváltva hol rólam és családomról, hol a jegyzetekben bírált személyekről, hol egymásról a legotrombább megjegyzéseket tegyék. Én két dologban voltam igen eltökélten következetes: 1) a hozzászólásokat nem cenzúráztam és nem moderáltam, minden pocskondiázást érintetlenül hagytam, de amennyire időm-energiám engedte, minden alkalommal kifejtettem, hogy az efféle bejegyzések kizárólag a bejegyző szellemi szintjét minősítik; 2) minden lehetséges alkalommal leírtam, hogy a cikk tartalmáról kellene itten véleményt kifejteni, nem egymást becsmérelni, továbbá pedig nem kellene a bloger kilétével foglalkozni, nem ez a lényeg, hanem tessék azzal foglalkozni, igaz-e, amit cikkében állít, s ha nem, akkor érvek és nem indulatok révén kellene vele vitába szállni.

Kis nagyképűséggel: népnevelést folytattam, net-etikettre próbáltam rászorítani kárpátaljai olvasóimat.

Akik döntő többségének - ezt bizton állítom - fogalma sem volt arról, mi az a blog, pláne hírblog, s hogy mi a blogolás értelme, lényege, oka és célja (ha van neki...). Ahhoz már valahogy hozzászoktak, hogy egy (sokak szerint sértődött, megkeseredett, rosszindulatú, a közösséggel és kollégáival szembefordult) író a személyes írói honlapján osztja az észt, dohog, megírja a magáét (jellemző, hogy kívülem ezt sem gyakorolja senki Kárpátalján), mert az írói személyes naplómban leginkább magammal, kisebb-nagyobb ügyeimmel foglalkoztam, eléggé belterjesen ahhoz, hogy a kezdeti értetlenségek és felháborodások után ez már senkit (vagy csak nagyon keveseket) zavarjon. Ezzel szemben a Karpaty News a "közmédia" igényével lépett fel, a kárpátaljai közélet, politika, kultúra gyanús ügyeivel, visszásságaival foglalkozott napi szinten, nem szőr mentén, hanem nyíltan, néha provokatív módon kritizált mindent és mindenkit. Ezt Kárpátalján legfeljebb a politikai ellenfelek teszik meg egymással szemben, olyankor azonban pontosan tudni, hogy ki miért támad és fröcsög - no de hogy egy civil, láthatóan minden érdek nélkül hol az egyik, hol a másik oldal visszaéléseit tegye szóvá, sőt nemcsak érveket hoz fel, hanem bizonyítékokat szerez és publikál... Ez egy kicsit sokkolta a máshoz szokott érintetteket.

Valószínűleg legalább ennyire zavart sokakat az is, hogy a cikkekhez mindenki cenzúrázatlanul hozzászólhatott, és bizony "az embereknek" nagyon gyakran volt éles ítéletük a kárpátaljai vezetőkről, elmondták rájuk nézve nem éppen hízelgő tapasztalataikat - ilyesmit is csak az ellenfeleiktől szoktak meg. Hogy a vox populi ilyen módon teret kapjon, az igen csípte a csőrüket (volt, aki ezt személyesen is elmondta nekem, vérig sértődve a "sértegetéseken").

Mindezt én pontosan tudtam. Nem véletlen ugyanis, hogy egyetlen kárpátaljai szervezet honlapjának sincsen fóruma, de nincsen a lapoknak sem (kivéve a Kárpátinfót, de a cikkekhez ott sem lehet közvetlenül hozzászólni, ezen felül a hozzászólás regisztrációhoz és bejelentkezéshez van kötve, maga a fórum pedig moderált). Így aztán a Kárpáty Nyúz nemcsak cikkeivel teremtett szokatlan helyzetet, hanem agóraként, Hyde-parkként is működött.

És bár nem volt olyan hét, hogy valaki ne vádolta volna meg a blogert, hogy ennek vagy annak a tábornak, szervezetnek, személynek a fizetett embere, idővel talán azt is sikerült elhitetni, hogy a politikai-közéleti harcnak nem a blogolás a leghatékonyabb eszköze (pláne Kárpátalján), ha valamelyik fél médiafegyvert kíván magának, akkor lapot, rádiót, tévét alapít vagy foglal, nem pedig blogolásba kezd. És bár azt sem tudtam (nem is akartam) eltitkolni, melyik tábor magatartása elfogadhatatlanabb számomra, talán az is világossá vált, hogy a másik működését is károsnak tartom, így mindkettejük arra érdemes ügyeit kiteregetem, bírálom, kritikusan elemzem.

Mindezzel együtt be kell vallanom, hogy a Karpaty Newsnak mint internetes projektnek a kitalálásában, működtetésében, fejlődésében sokkal több volt a spontaneitás, mint a megtervezettség. A dolgok gyakran csak úgy "jöttek", a lehetőségek "adódtak". Hogy végül is mit és hogyan akarok, hogy az egésznek mi az értelme és a célja, hogy voltaképp a kárpátaljai internetes nyilvánosság (no, hadd legyek szerénytelen:) úttörőjeként a civil kontroll kezdeti fokának a megteremtésén munkálkodom - azt csak menet közben értettem meg. És bár sok időmet vette el, az egészet nagyon élveztem. A többé-kevésbé tudatosult és talán a valós önértékeléstől el nem rugaszkodott szerepértelmezés pedig kifejezetten a kedvemre volt.

A Nyúz olvasottsága a kezdetektől jóval magasabb volt, mint a Manzárdé (átlagban háromszorosa, de ha valami rázósabb témát feszegettem, akkor 5-6-szorosa is), és egy ideig gyorsan ívelt felfelé. Ennek az egyetlen lineárisan-kronologikusan építkező oldalnak a látogatottsága nagyon hamar elérte a teljes, több ezer oldalból álló és bonyolult szerkezetű UngParty-univerzumét. Ez elgondolkoztatott.

A dolgok további alakulásában sok minden közrejátszott. A múlt év őszén létrejött egy vadonatúj blogszolgáltató, a Blogtér. Én addigra már a a blogolásnak mint sajátos civil újságírói tevékenységnek az ízét elég jól megéreztem a Nyúz révén, és magába a műfajba, elméletébe is beleolvastam magamat. Rájöttem, hogy amire ösztönösen ráéreztem, azt komoly hatáselemzők, médiaszociológusok, internetguruk is megerősítik. Így hát gondoltam egyet és megnyitottam a Blogtéren az UngParty Manzárdot. Eleinte tükörblognak szántam és azt a gyakorlatot alakítottam ki, hogy amit megírok vagy megjelentetek a saját fapados webhelyemen, azt kis késéssel a blogtéri Manzárdra is felnyomom.

Igen ám, de azt, amit öt éve bejáratott helyemen ötvenen olvastak el, azt a Blogtéren háromszázan, ötszázan, ezren... Hűha. Hányan fogják itt olvasni a Kárpáty Nyúzt?!

Áthoztam azt is. És kicsit meglepődtem: alig olvasták többen, mint az eredeti helyén. A magyarázat egyszerű: amit a Nyúzban megjelentetek, az általában szűken vett kárpátaljai téma, néhány száz embert érdekel, nem többet. A Manzárdon viszont gyakran sokkal általánosabb témákat érintek, s ha elég eredeti a felvetésem, ha jól ráérzek az embereket éppen érdeklő témára, akkor igen magas olvasottságot érhetek el. Így hát idővel a blogtéri Manzárd is igazi bloggá vált, nem a régi személyes webnaplóm tükrözése, hanem első közlésű médiablog, hírblog, közéleti blog. S ahogy korábban a Kárpáty Nyúzzal teremtettem a régi Manzárd számára nagyon komoly konkurenciát, úgy a Blogtéren idővel a Manzárd nőtt a Nyúz fölé.

A két dolog egy ideig párhuzamosan futott. A Kárpátyba szinte kizárólag csak a kárpátaljai témákat írtam meg, a Manzárdba az általánosabbakat. Igyekeztem a kettő stílusa között is distinkciót tartani.

Hol az egyikkel, hol a másikkal kerültem a legolvasottabb blogok közé (olykor mindkettővel), de címlapra kikerülnöm szinte csak a Manzárd-posztokkal sikerült. A két webhely természetesen külön szerepelt a statisztikákban, így hát ezzel is magamnak teremtettem konkurenciát - és ez rontotta az esélyemet (tudni kell, hogy az olvasók többsége nem szeret keresgélni a sok ezer blog között, ami olvasottsága vagy szerkesztői kiemeltsége révén megjelenik a fő vagy belső címlapon, azt olvassa). Hiába volt mondjuk egy napon a Manzárdnak 500, a Nyúznak pedig 400 olvasója - a tizes listát egy másik blog zárta 600 találattal. Ez felvetette bennem, érdemes-e kétfelé blogolni. Jobb lenne összefésülni a kettőt, összehozzi a két olvasótábort.

No meg azt is érezni kezdtem, hogy miután már szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a Nyúzt én írom, a dolog elvesztette a pikantériáját, izgalmát, kezd megszokottá, sőt talán unalmassá válni ez a szerepjáték.

Aztán két friss fejlemény végképp eldöntette velem, hogy a Nyúzt érdemes felszámolni. Az egyik, hogy ha nem is túl meggyőző szintet mutatva, de fél éves várakozás és több közvetett és közvetlen személyes biztatás után csak feltűntek új kárpátaljai blogerek. A két igen halvány kísérlet után jelentkező Kárpátalja kicsit másképp voltaképp nem is rossz, kinőheti magát. Ha tetszik: a sok hónapos (ez nem panasz!) munka meghozta a gyümölcsét: igény támadt a második nyilvánosságra kis honunkban.

A másik körülmény pedig a következő.

Mint köztudomású, valami újnak az elkezdésénél én egy dolgot szeretek jobban: valamit abbahagyni. Abbahagyni ellenben csak akkor érdemes bármit is, amikor nagyon jól megy. Nos, annak, hogy a Nyúz "jól megy" és hogy anélkül vívta ki a maga társadalmi és szakmai elismertségét, hogy nekem adnom kellett volna hozzá a nevemet, az most bebizonyosodott. Mindkét politikai táborban hivatkozási alappá vált. És nem ám csak szóban, hanem írásban. Előbb az Ukrajnai Magyar Krónika idezte a Karpaty Newst (Sz. K. M. tökön szúrta magát - sőt, ez az UMDSZ honlapjára is átkerült), tegnap pedig a (fekete) Kárpáti Igaz Szó hivatkozott az először a Karpaty Newsban megjelent adatokra (amelyeket egyébként épp az UMDSZ ellen használ fel; így hát 1:1.) Én az utóbbi cikk várható megjelenéséről már korábban tudtam, ezért is döntöttem egy hete úgy, hogy a "csúcson", vagyis most kell abbahagyni.

A Blogtéren megjelenő UngParty Manzárd, amennyire ez lehetséges, a jövőben igyekszik a Karpaty News szerepét is magára vállalni. Azt nem ígérem, hogy témáim között a kárpátaljaiak fognak dominálni, de hogy gyakorta előfordulnak majd "nyúzos" hangulatú írások, az valószínű. Mint ahogy az is szinte bizonyos (már az első héten voltak erre utaló jelek), hogy a "normális" hozzászólások között mind gyakrabban feltűnnek a hamisítatlan hazai bunkóságok, amelyek elég erősen elütnek a blogtéri közönség nagy átlagának magas vitakultúráját és szellemességét bizonyító kommentektől.

Eggyel több ok arra, hogy a kárpátaljai szellemi rezervátum karámjait egy újabb szimbolikus gesztussal ledönteni ismét megkíséreljem.