Egyelőre semmi esély nem mutatkozik arra, hogy naplóoldalaimat a dátumuknak megfelelő időpontban fel tudjam helyezni a hálóra, így valószínűleg csak jó késéssel lesznek olvashatók (ha egyáltalán!) akkor, amikor a napi-kétnapi frissítésekhez szoktatott látogatók visszakereső érdeklődése minden bizonnyal teljesen hiányozni fog, így itt és most kibeszélek egy pár olyan titkot, amelyeket kevéske leleményességgel és némi kitartással eddig is felfedhetett bárki. Ezek némelyikének a leleplezésében magam is kezére játszottam a kíváncsiaknak, más esetekben azonban nem láttam elérkezettnek az időt az önkéntes feltárulkozáshoz. Internetnélkülésigem három bő hete betelvén és 49. születésnapom elérkezvén azonban úgy döntöttem, hogy kibeszélek ezt-azt. Akik tehát veszik a fáradságot, hogy visszanézzék a januári jegyzetek közül éppen a 17-eit, azok most beavatódhatnak virtuális életem eleddig nyíltan közzé nem tett bizonyos műhelytitkaiba.

Úgy fest, hogy a külső körülmények vagy egy évvel előbbre igyekeznek átdátumozni, vagy el kívánják odázni előre eltökélt végzetemet. 2-3 éve tervezgetem ugyanis (egy tavalyelőtti interjúban már szóba is hoztam), hogy belátható időn belül virtuális öngyilkosságot fogok elkövetni. Az időpontot sokáig nem tűztem ki, de ahogy betöltöttem a 47-et, majd 48-at, és ahogy közeledett a 49., úgy határoztam, az 50. születésnapom lesz erre a legméltóbb. Elképzelésemben az utolsó esztendőmet úgy alakítottam volna, hogy odaadással elvégezzem, aminek az elvégzését szükségesnek gondoltam.

A virtuális öngyilkosság fogalmát és körülményeit még nem dolgoztam ki véglegesen, mert úgy véltem, erre is marad az utolsó esztendőben bőven időm. Mint ahogy arra is, hogy mindent lezárandót lezárjak, minden le nem zárandót pedig felpörgessek, csúcsra járassak. Hiszen a virtuális öngyilkosságnak - mint akciónak - a súlyát és jelentőségét csak az adhatja meg, ha egy felfokozott tevékenységnek vet véget. Ha lassú elcsendesülés, fokozatos visszavonulás után következik be, akkor alig kelt figyelmet. Ha azonban egy maximális intenzitású jelenlét után következik be, akkor hatása jól érezhető. Ugyanilyen fontos, hogy a virtuális öngyilkosság bejelentése a legmegfelelőbb pillanatban és a lehetséges legnagyobb nyilvánosság előtt történjen.

Mivel azonban a való élet sűrűjéből az elmúlt bő évtized során fokozatosan és előre megfontolt szándékkal kivontam magamat, ezt a nyilvánosságot természetesen a virtuális térben kívántam a magam számára megteremteni, mégpedig éppen azzal, hogy a jelenlétemet minél intenzívebbé teszem, a tőlem telhető legmagasabb fokozatra állítom. Ezt a munkát voltaképp már évekkel ezelőtt elkezdtem, mégpedig azzal, hogy egyfelől szerzői énemet igyekeztem megsokszorozni, létrehoztam önmagam egyéni és kollektív alteregóit. Ezeknek a nem saját nevem alatt indított projekteknek a mindegyikét ugyan nem tudtam kellő mértékben felfuttatni (idő, energia és ötlet hiányában; vagy csak azért, mert meguntam őket és másba kezdtem), de hatásukat, figyelemfelkeltő voltukat tesztelhettem és kiválaszthattam közülük azokat, amelyek a legalkalmasabbak a figyelem felkeltésére. Másfelől a saját nevem alatt gyakorolt szerzőségemet is igyekeztem mind szerteágazóbbá tenni a virtuális térben. Az eredményeimmel voltaképp elégedett lehetek: jóval nagyobbak, mint amennyi munkát és időt rájuk fordítottam. Ezt így is reméltem, idejekorán felismertem ugyanis, hogy a virtuális térben a folyamatok képesek önmagukat gerjeszteni. A sikeres indítás hullámokat kelt, reakciót provokál, rokonfolyamatokat generál, és nem ritkán önszaporító módon akkor is fennmarad, ha újabb energiát nem vagy alig fektetünk bele. Ha egyidejűleg vagy egymáshoz közel eső időpontokban sok ilyen folyamatot sikerül elindítani, akkor viszonylag szerény erőfeszítés árán is biztosítható a látványos jelenlét.

Néhány konkrét péda. A jobbára a magam szórakoztatására kreált virtuális személyiségek közül az egyik ma már nélkülem él másvalaki tollán. Míg én csak hevenyészett életrajzát alkottam meg és csak néhány verset írtam a nevében (ezek a főszerkesztő élénk tetszését felkeltve meg is jelentek egy dunántúli irodalmi folyóiratban), addig másvalaki nemcsak fiktív naplósorozatot ajándékozott neki, hanem készülő regénye központi alakjává tette, olyan figurává, aki köré egy egész írói világot felépíthetett. Egy másik alteregóm rangos irodalmi lapokba dolgozta be magát azzal, hogy egy könyvemről igényes recenziókat írt. Kiadóm legutóbb mint szakmai tekintélyre hivatkozott rá. Ugyanez a fiktív személy a vezéralakja annak a kisebb csapatnak, amely önálló folyóirat alapításával hívta fel magára a figyelmet, s amely csapat további tagjainak a többsége ugyancsak az én kreatúrám. Teremtettem fiktív szerzőket azáltal is, hogy saját nevem alatt recenziót írtam és tettem közzé nem létező könyveikről (ezek egyike például feltűnést keltett felvidéki szakmai körökben). Létrehoztam továbbá két Kárpátaljáról elszármazott virtuális személyt, egyikük sokat polemizált velem naplójegyzeteiben, és bizony gyakran előfordult, hogy olvasóim neki, és nem nekem adtak igazat. Egyik törzslátogatóm már találkozni is akart volna vele, szívesen meglátogatta volna műhelyében, hogy festményeit megismerje. A másikuk rejtőjenői figura, kalandos életút után állapodott meg és idősödő fejjel kezdett írni, prózái a legnagyobb példányszámú magyar irodalmi orgánumban is megjelentek. Nem hagyhatom említés nélkül szerény, de talán nem érdemtelen hozzájárulásomat Tsúszó Sándor életművének a gazdagításához, mint ahogy elhagyott ungvári felesége fogadott nővérének a hagyatékát is felkutattam és abból néhány darabot egy terjengős tanulmány kíséretében ugyancsak közreadtam. És ezzel még korán sincs vége a sornak, hiszen legújabb kis kedvencem ruszin eredetmítoszokat kutat és avantgard női verseket ír; egy már ezekből is megjelent.

Az elmúlt esztendőben, valamelyest a nem létező csapat nevében indított irodalmi folyóiratat létrehozó projektumhoz hasonlóan, két másik prodzsektet is indítottam álnéven, jobbára ezeket is a magam szórakoztatására. Az egyik nagyjából befulladt, talán nem volt eléggé jó az ötlet vagy túl kevés munkával akartam nagy eredményt elérni, a másik ellenben nem vártan gyors sikert hozott, túlnőtt egy kis magánjátszódás keretein azzal, hogy feltűnően rövid idő alatt közbeszéd tárgya lett, kisebb botrányok is kialakultak körülötte. Igen, a Karpaty News nevű interakciómról van szó. Hogy én készítem ezt a szájtot, azt ma már túl sokan tudják ahhoz, hogy titkolni akarnám, így több helyen fel is fedtem szerzőségemet, de a "játékot" meghagytam, azaz a hírblog posztjait továbbra is az a bizonyos, már egyáltalán nem rejtélyes Kárpáty jegyzi.

A saját nevemen szereplő alkotó virtuális személyisége számos úton-módon kapott kiterjesztéseket. Például hosszabb ideje folytatom azt a gyakorlatot, hogy bármely orgánumban megjelent írásomat közzéteteszem honlapom is. Mivel pedig publikációim száma éves szinten nem csekély, így az UngPartyn elérhető opuszaim ezen a réven is gyarapodnak. De persze van külön oldala a megjelent könyveimnek is, elérhetőek a velem az utóbbi években készített interjúk, stb. Tipikusan webes megjelenés a naplóm, az UngParty Manzárd, amelynek az most már sok évre visszamenő kronologikus vonulatán kívül elágazásai és mutációi is vannak, ezek egyike például a Hónapló-sorozat a Mozgó Világban, de ezt az ágazatot erősíti a Népszabadságban és a Blogtárben létrehozott tükörblog is, illetve az is, hogy a naplóim előbb-utóbb talán könyvben is megjelenhetnek.

A Blogtér egyébként külön misét is megér. E körül a webhely körül egy nagy számú és sok szempontból igen jelentős virtuális közösség alakult ki, amelynek én is "oszlopos tagja" lehettem azzal, hogy a Manzárddal sokáig a legjobbnak ítélt blogok között szerepeltem, a Nyúsággal pedig nem egyszer kerültem a legolvasottabbak közé. Friss bejegyzéseim többségét a szerkesztők érdemesnek tartották arra, hogy néhány napig a címlapon szerepeltessék. Mindezzel olvasóim száma december hónap folyamán megtöbbszörőződött és virtuális jelenlétem nem várt intenzitást ért el. A blogtéri oldalaimon elhelyezett linkek révén az UngParty látogatottsága is ugrásszerűen megnőtt, és nemcsak teljesebb személyes naplómat kezdték egyre többen olvasni (amelyben egyébként új rovatokat indítottam), hanem egyéb oldalaimat is, így péládul elég sokan követték figyelemmel a Pánsíp keretében folyó szépirodalmi interakcióimat.

Nem ritkán naponta 2-3 cikket, jegyzetet is megírtam különböző webhelyeimre, a friss publikációk és felelevenített régebbi anyagok révén naponta 4-5 addig nem látott friss oldalt vagy anyagot is találhattak olvasóim virtuális univerzumom előtérbe tolt helyein és/vagy háttérben hagyott zugaiban. Minderre rásegített az is, hogy a marginálisabb irodalmi orgánumokon kívül igen olvasott nagy példányszámú (és remek online-változattal is rendelkező) lapokban is megszaporodtak az év utolsó hónapjaiban a publikációim.

A legjobb úton voltam affelé, hogy terveimnek megfelelően 2006-ban valóban csúcsra járassam virtuális önmagamat. Úgy számítottam, három-négy területen is fokozni tudom jelenlétemet. Egyrészt megtartom és erősítem az összes jól futó folyamatot, másrészt felélénkítem, felújítom néhány lefulladt vagy elhagyott akciómat, harmadrészt a fejemben már készen volt két-három újabb projekt, feltételezésem szerint ezekkel is felhívtam volna magamra a figyelmet. Negyedrészt új területeket is megcéloztam volna: ezek között lett volna néhány minden nehézség nélkül bevehető, például egy-egy arra érdemes fórum (ezt a lehetőséget korábbi kísérleteim igazolták: egy vitafórumban például tavaly alig néhány bejegyzéssemmel is jókora feltűnést keltettem), lett volna olyan is, ahová szerzőként bekerülni hosszabb ideje van ambícióm, ám eddig hiányzott hozzá az elszántságom; lett volna 2 olyan új hely is, ahonnan már megvolt a felkérésem a működtető-szerkesztő részéről, csak arra vártam, hogy beinduljanak ezek a portálok; végül voltak olyan kiszemelt helyeim is, ahová leginkább csak a hecc kedvéért juttattam volna el saját vagy álnéven létrehozott anyagaimat.

Mindez elég nagy koncentrálságot igényelt volna tőlem, de, ahogy eddig is, igaz örömöm telt volna benne, és feltehető, hogy eddigi eredményeimre alapozva valóban elérhettem volna bizonyos felívelést. És az általam elérhető legmagasabb csúcson bejelentettem volna virtuális öngyilkosságomat, és összes internetes tevékenységemet egyik napról a másikra beszüntettem volna. (Mint erről többször írtam: valamit abbahagyni sokkal jobban szeretek, mint valamit kezdeni.) Ezzel a teátrális gesztussal megszüntettem volna tényleges virtuális életemet, de úgy számítottam, hogy ekkor kezdődő virtuális utóéletem egy ideig szintén igen intenzív lehetett volna: ha az ember megfelelő dramaturgiával követ el öngyilkosságot, azzal minden korábbinál jobban felhívja munkásságára a figyelmet. Amely persze idővel alább hagy, de a kezdeti felhajtó energiát felszabadítani igen kedvemre való mulatság lett volna.

Jó úton voltam tehát mindennek a zökkenőmentes megvalósítása felé, ám itt léptek közbe azok a fránya körülmények. Mint arról az előzőekben részletesen beszámoltam, netösszeköttetés nélkül maradtam, és megfelelő kapcsolatra január közepéig nem is sikerült szert tennem (egy nagyon lassú és roppant költséges mobiltelefonos kommunikációival legalább a leveleimhez sikerült hozzájutni és a fontosabbakra válaszolni, de böngészésről vagy pláne oldalak feltöltéséről szó sem lehet). Félő, hogy hetekig, rosszabb esetben hónapokig nem sikerül ebből a helyzetből kikecmeregnem.

Namármost. Pár hetes kiesés a neten óriási lemaradást jelent. Aki hosszú időn át megbízható rendszerességgel naponta jelentkezik friss jegyzetekkel, arra rászoknak olvasói, és elvárják, hogy a megszokott gyakorisággal "szórakoztassa" őket. A friss anyagok elmaradására eleinte azzal reagálnak, hogy még fokozottabban figyelik az oldalt (a Nyúz látogatottsága pl. maximumra hágott), majd fokozatosan elmaradoznak. Továbbá: a jó hatásfokú virtuális jelenlét nemcsak írást és az írások megjelentetését feltételezi, hanam igen széles körű tájékozódást is, fontos források állandó figyelését, az internetezéssel és webezéssel kapcsolatos hírekben való naprakész jártasságot, a mások írásaira és kezdeményezéseire való gyors reagálásokat, akciókban, vitákban való résztvételt stb. Ha valaki mindebből kiesik, elég hosszú időre és jelentős erőfeszítésre van szüksége előbb arra, hogy lemaradását behozza, aztán arra, hogy korábbi pozíciójába visszatornázza magát - és csak azután próbálkozhat meg a feljebb íveléssel, annak a szintnek az elérésével, amelyet már elért volna, ha nincs a kiesés.

A jelenléti fokozat puszta megtartása is jelentős erőfeszítést igényel, ha ez elmarad, akkor sokkal gyorsabb romlás következik, mint amilyen gyors a felívelés, a fejlődés lehet.

Vegyük mondjuk a december végén elfoglalt virtuális pozíciómat 60-nak és feltételezzük, hogy megfelelő energiaráfordítással ez február elejére 61 lehetett volna. Mivel azonban januárban nem tudtam jelen lenni az interneten, a pozícióm 55-re romlott. Ha teljes intenzitással újrakezdem is a munkát, júniusra tornázhatom vissza magam 60-ra, és csak júliusban érhetem el februárra remélt 61-et. Az egy hónap mulasztás valójában tehát hat havi visszaesést jelent. Ám ha mondjuk még februárban sem tudnék netezni, akkor 50-re esne vissza a pozícióm és éppen 2006 végére tudnék újra 60-ra vergődni.

Ezért fogalmaztam úgy, hogy a körülmények vagy előbbre hozták a végzetemet, vagy hosszabb időre elodázták. Ha ugyanis valóban kiesnék két (vagy több) hónapom, amire jó esély mutatkozik, akkor semmiképpen nem érdemes jövő ilyenkorra, azaz 50. születésnapomra kitűzni virtuális öngyilkosságomat, mert virtuális pozícióm erőssége nem lesz megfelelő ahhoz, hogy a várt hatást ezzel a gesztussal elérjem. Így hát vagy úgy kell tekintenem, hogy virtuális énem már most halálos baleset áldozata lett - és többé nem térek vissza a világhálóra; vagy bizonytalan időpontra el kell halasztanom az önveszejtést.

Hogy melyiket választom, az végül is leginkább attól függ, hogy meddig tart ez a netes mizéria, mikortól és milyen kapcsolatra sikerül szert tennem. A helyzet jelenlegi állásánál egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy webes-virtuális-világhálós létem ilyen banálisan és dicstelenül ér véget. Az ember sajnos nem mindig választhatja meg, mi és milyen legyen a végzete.