25 éve, 1980-ban néhány fontos verset írtam. Mivel az életemben váltakozó pedantéria és slendriánság közül éppen az utóbbi korszakába léptem akkor, így 9 évig nem vezettem munkanaplót (előtte és utána igen; egy ideje most megint nem), így eléggé nehezen tudom megállapítani, pontosan mikor keletkeztek régi írásaim. Néhánnyal persze könnyű dolgom van, mert ezek dátumozva kerültek be köteteimbe, így pontosan tudható, hogy az egyik sokszor megjelent és idézett, többek által is elemzett és idegen nyelven is feldolgozott, kis nagyzolással szólva "kultuszversem", a Három másodpercem is 1980-as. (Kísérlet: tessék a Googléban rákeresni az első sorra: "három másodpercem volt arra, hogy megtanuljak repülni"). Ebből az alkalomból most feltettem a rendszerbe, itt olvasható. Ide azonban egy másikat tűzök be. Mivel ezt nem vettem fel egyik későbbi gyűjteményembe sem, így soha nem kellett begépelnem, minden bizonnyal most nyer először digitális alakot. 80-ban írtam tehát és 1984-es kötetemben (Tágulok a világegyetembe címűben) van benne:

Kedves barátunk, Nagy Károly levele az USÁból. Olvasta a Magyarul beszélő magyarok c. cikkemet, erre reagált azzal, hogy maga is bizarr, Kelet-Közép-Európában fertőzéssel terjedő jelenségnek tartja a politikai élet "galádságig agresszív harcászati" viselkedésés és "gyakran testvérháborút szító" magatartását, amellyel ráerőszakol az egész társadalomra, és ezzek "rettenetes károkat okoz napjainkban a totális diktatúrák antihumánus paraliziséből életre, szabadságra tápászkodó országokban, emberi közösségekben." Mint írja, ő az az alternatív társadalmi intézmények - művészetek, oktatási-nevelési fórumok, programok, szabad sajtó, tudományok, jogi fórumok, civil szervezetek - közvéleményt formáló hatásának erősítésében látja "a bénító válságból való kibontakozás lehetőségét, reményét."

A következőket válaszoltam:

Kedves Barátom, Druszám és Bátyám!

Véleményedet osztom: a politika embernyomorító hatását rémülten szemlélem magam is. Ugyancsak egyetértünk abban, hogy az alternatív társadalmi intézményeknek lenne, lehetne döntő szerepe a közvélemény formálásában és a szellemi kibontakozásban. Azonban – sajnos – Kárpátalján éppen ezek az intézmények hiányoznak. Szinte teljességgel. Egyfelől a politikai csoportok érdekérvényesítése olyan erős, hogy mindent maguk alá kaparnak, másfelől a függetlenségre törekvő formációk egyszerűen képtelenek fennmaradni és működni anélkül, hogy ne csatlakoznának valamelyik érdekcsoporthoz. Szabad sajtó ma Kárpátalján egyszerűen nem létezik (jellemző, hogy még egy alternatív és valóban independent magánblogról is mindenki azt hiszi, hogy valaki pénzeli; fújol is rá rendesen), hajszálpontosan tudni, hogy melyik orgánum kié (lásd a Kárpáti Igaz Szó-szindrómát; erről itt írtam: link), és a civil szervezetek-intézmények közül is mindegyik vagy az egyik, vagy a másik csoport érdekszférájába tartozik. A beregszászi főiskola például a KMKSZ legfőbb intézményi bázisa, anyagi forrása, erkölcsi hivatkozási alapja és ideológiai szemináriuma (hogy még oktatás is folyik benne, az teljesen mellékes). Nyilvánvaló a Pedagógusszövetség, a cserkészek, a képzőművész-csoport, sőt, még a beregszászi színház hovatartozása is. Ugyanilyen nyilvánvaló, hogy az UMDSZ-oldalhoz tartozik a MÉKK (értelmiségi közösség), a magyar újságírók szövetsége, a magyar könyvtárosok egyesülete, az egészségügyi dolgozók szövetsége stb. Ezek láthatóan szakmai szervezetek, és mégis vagy egyik, vagy másik féllel állnak politikai szövetségben. Jellemző, hogy egyes szakmai szervezetek éppen ezért duplikálódnak: a KMKSZ-hez tartozó Pedagógusszövetséget ellensúlyozza az UMDSZ iskolaigazgatói fóruma és a magyar iskolába járó szülők formációja; van mindkét szervezetnek saját ifjúsági szervezete, saját kiadói érdekeltsége (lapokról nem is szólva), a gazdasági-vállalkozói és a közigazgatási szférában is saját érdekképviseletre törekszenek.

Tehát kis magyar életünknek ma gyakorlatilag nincsen olyan területe, amelyben függetlenségről beszélhetnénk. Aki bármit tenni akar ma Kárpátalján, csak úgy léphet előre, ha becsatlakozik valamelyik csoportba, amelynek aztán teljes anyagi összeszövődés és egymás érdekeinek oly szoros képviselése lesz az eredménye, amelyben az eredeti cél másodlagossá, érdektelenné válik.

Jellemző például, milyen ádáz harcot folytatott egymással a két szervezet, hogy az oktatási-nevelési támogatások eljuttatásának a szervezeti hátterét, illetve a magyarigazolvány-központokat a saját hatáskörébe vona. Sejtheted, hogy egyik sem a lakosság mind önzetlenebb szolgálata érdekében harcolt ezek megszerzéséért, hanem saját anyagi-infrastrukturális hátterük erősítése és befolyásolási lehetőségeik kiszélesítése érdekében.

Kárpátalján ma gyakorlatilag nincsenek független magyar értelmiségiek. Ilyen vagy olyan módon, munkahelye, szervezete, családja, gyermekének taníttatása stb. révén mindenki betagolódik, és mert betagolódva bizonyos előnyöket élvez, hálája jeléül gyakran harcos pártkatonává válik. Ez újságíróktól kezdve tanárokon és a most már nem jelentéktelen „saját” hivatalnoki gárdán át a „családtagokig” mindenkire kiterjed.

A klánosodásban egyébként a KMKSZ vezet, a birodalmukhoz tartozó összes intézményben gyakorlatilag néhány család és a szűk baráti kör tölti be az összes kulcspozíciót (jó páran egyszerre többet is), abban is ők járnak elől, hogy kívülállókat ne engedjenek maguk közé és lehetőleg minden külső kezdeményezést elhárítsanak (hacsak közvetlen hasznuk nem származik belőle). Az UMDSZ-oldal egyelőre ebben nyitottabb, de sokat tanultak ellenfelüktől. Mint ahogy, látod, a másik fél magyarságának a megkérdőjelezését is szépen ellesték.

Hát így állunk.

Egy biztos: neked, mint szociológusnak, kincsesbánya lenne az itteni magyar társadalom, a benne lezajló folyamatok kimeríthetetlen kutatási területet jelenthetnének…

Katival és a gyerekekkel, unokákkal együtt ölellek; az enyéim nevében is.

bdk

*

Kőszeghy Elemér első fokon megnyerte azt a pert, amelyben megtámadta a lapalapítók őt felmentő ítéletét. Ezek szerint, ha az ítélet jogerőre lép, akkor két azonos című, ám különböző tartalmú lapnak lesz a főszerkesztője: a réginek is, ahonnan elbocsájtották, és az újnak is, amelyet alig fél éve gründölt. Bárhogy is, elég faramuci helyzet, nem elég a címegyezés, most már a főszerkesztő személye is azonos lesz.

Ez alkalomból tegnap az alábbi levelet írtam neki:

Kedves Elemér, olvastam a maiban, hogy javadra ítélt a bíróság. Ehhez gratulálok. Azt ellenben megint csak visszatetszőnek találom, ahogy ezen két cikken keresztül örvendeztek. Szerintem egy 6 soros kommüniké hatásosabb lett volna. Vagy ha nem is hatásosabb, de mindenképpen szerényebb és számomra sokkal szimpatikusabb.

A vezércikkből nem derül ki, csak a publicsek utal rá, hogy ez első fokú ítélet. Az ukrán jogrendet nem igazán ismerem, de gondolom, hogy ha a vesztes fél fellebbez, akkor másodfokon is tárgyalni fogják, és akkor talán „A mostani döntés a kihirdetést követően azonnal hatályba lépett” kijelentés nem egészen pontos. De lehet, hogy ezt rosszul tudom. Ám azt, hogy az ítélet első fokú, mindenképpen illett volna a vezérben közölni és nem eldugni a másik cikkecskébe.

Mint korábban jeleztem neked, reagáltam a szombati számotokban megjelent, számomra igencsak ellenszenvesen megfogalmazott szerkesztőségi cikketekre is. Olvashatod a naplómban (az újabb webhelyemen pl. itt: link), de megjelent a NOL-ban is: link.)

Persze erre is mondhatod, hogy a másik fél ennél arrogánsabb hangot is megenged magának. Nos, jól tudod, nekem mi a véleményem a másik félről, és sajnálom, hogy időről időre rászolgáltok: rólatok se legyen jobb.

Üdv, jó munkát, és ezektől függetlenül gratula.
bdk