HYDROPORT 24 MOBIL HŰTŐ

Végy egy véletlent, hámozd meg, mossad tisztára, töröld szárazra, aztán tedd forró vízbe, főzzed tíz percig, majd szűrd le, vesd sercegő zsírba, süssed ropogósra, tálald ízlésesen - és ráharapva minden meglepetés nélkül ismerd fel benne az elkerülhetetlen szükségszerűséget.

Csönge ott volt a Véletlen Balett búcsúszámának a bemutatóján, magához vette a tiszteletpéldányaimat, "hazavitte", István pedig lefotózta a borítót és a tartalomjegyzéket.

Rövidesen közzéteszem majd itt is a lapban szereplő novellámat.

AZ ÁLOMMÁS, 14. / A következő kép, amit vissza tudok idézni: nevetgélő-hangoskodó csapatunk hirtelen elnémul: megérkeztünk a mély álomba merült diákszállóba.

A süppedős sötétség és a tompa csend világában találtam magam.

Tudtam, hogy későre jár, a kollégium teljes élettelensége mégis meglepett.

Alig indultunk el egy igen gyéren világított folyosón, a lányok hirtelen elbúcsúztak tőlem és belibbentek azokba a feketén hortyogó termekbe, amelyekben ágyuk várta őket s amelyekből tömény, meleg nőstényszag csapott ki. Mire megkérdezhettem volna, hogy merre is vannak a fiúszobák, már egyedül maradtam a kietlenségben. Tettem pár lépést, tépelődtem, aztán összeszedve minden bátorságomat be-benyitottam néhány ajtón. Mindenütt ugyanaz a kép fogadott: a vaksötétből nagyon halványan kirajzolódó világosobb foltokon, akárha saját kipárolgásuk légpárnáján, embertestre emlékeztető sötétebb idomok hevertek lágy hullámzásban. Hiába mentem át a másik épületszárnyba és kukkantottam be az ottani szobákba, egyetlen égő olvasólámpát sem találtam, halk beszélgetés sem folyt sehol, nem nyitottam rá sem kártyázó, sem iddogáló fiatalokra, nem botlottam egymáshoz átszökdöső fiúkba és lányokba, nem szűrődött ki sehonnan zsivaj, zene vagy énekhang. Halálosan mély álmát aludta az egész kollégium, mindent magába foglalt az épületnyi hortyogás, mintha még a folyosók is a fújtató tüdők ritmusában hullámoztak volna.

Valahol csak kell lennie egy ügyeletesnek, gondoltam, talán fent az emeleten. De ahogy a csaknem teljes sötétségben végighaladtam a zárt ajtók előtt és kiértem az előtérbe, ahol valamivel jobb volt a világítás, már semmi kedvem nem volt az vakon ásító lépcsőházba belépni. Örültem, hogy látom a kijáratot, hogy nem tévedtem el a labirintusban, nem szippantott be valamelyik áporodott levegőjű álombugyor, hogy többé ne szabadulhassak az épület sajátlélegzésének túlvilági ritmusából.

Már-már pánikszerűen távoztam, eszembe sem jutott, hogy bekukkantsak a portásfülke feketeségébe, vajon hortyog-e benne valaki. Ahogy jövetelünkkor, távozásomkor is meglepően könnyen nyílott a súlyos vasajtó, vigyáztam, be ne csapódjon mögöttem, nem akartam lármát kelteni, nehogy felriadjon álmából mögöttem ez a roppantul szuszogó dinoszaurusz.

Mélyet lélegeztem a friss levegőből, jólesett, hogy kicsit megborzongtat a szél.

No, akkor vissza az országútra, irány Gizi néni, mégis elfogadom szállásajánlatát.

Biztos vagyok abban, hogy akkor már volt karórám. Ha jól emlékszem, a 14. születésnapomra kaptam az elsőt, de ekkor már nem azt hordtam, hanem azt, amelyikre előző télen tettem szert. Az ajándék-karóra olcsó portéka volt, gyereknek tönkretenni való, ám amit a hóban találtam szánkózás közben (valakinek leoldódott a karjáról a fém pánt, és a puha hó miatt nem hallotta meg a koppanást), az egy remek Pobeda volt, hordtam is vagy 20 éven át, még azután is, hogy az első digitális karórák divatba jöttek. Persze lett nekem számkijelzős kvarcórám, több is, de ezek hipp-hopp tönkrementek, és én mindig visszatértem a jó öreg hűséges portékához. Amelyiket egyébként „po Berticsovszki” járattam. De erről később. Volt tehát órám, tudnom kellett, hogy mennyi az idő, most visszaidézve azt a különös éjszakát mégis arra emlékezem, valahogy kiestem az időből, először ennek folytonosságát veszthettem el, és csak aztán tévedtem el a térben. A diákszállóból szabadulva eleinte semmi változást nem vettem észre, örültem, hogy újra szabad levegőn lehetek, elszántan lépdeltem az országút felé ugyanazon a földúton, amelyen ideig jöttünk, és latolgattam, vajon hol folytathatjuk Gizi nénivel a beszélgetést. Aztán elbizonytalanodtam, mert olyan érzésem támadt, mintha órák hosszat bolyongtam volna a kollégiumban, talán már éjfél is elmúlt, hogy állítsak be ilyen későn az idős tanárnőhöz.

Milyen egyszerű lett volna megnézni az órámat, de...

Folyt. köv.