szabad fórum  |  hozzászólás

Ortutay Péter értesített, hogy 2 versem megjelent az Új Horizontban. Azért nem teszem fel őket a honlapra, mert az egyik egy hosszabb ciklus, pontosabban szonettkoszorú része, és éppen hatodik éve nem tudom sehol együtt az egészet megjelentetni (persze valamelyik komolyabb irodalmi helyre gondoltam volna), a másikon pedig időközben dolgoztam, javítgattam, így inkább majd akkor kerül ide, ha ez az újabb verzió is megjelenik.

Megjött a Mozgó agusztusi száma, benne a júniusi jegyeztem: Fogódzók. Ahogy legutóbb említettem: ez már a politikamentes, inkább a szépirodalom felé húzó jegyzetek közül való. Ilyen lesz a következő is.

*

No, hálistennek ennek is utána vagyunk. Apu elolvasta a regényemet. Vagy két hete kérte el (pedig azt hittem, már megfeledkezett róla). Sejteni lehetett, hogy meg sem fogja kísérelni kibeszélni a dolgokat, legfeljebb sértettséggel fog reagálni. Így is lett. Amikor visszaadta a könyvet, nagyjából ezt mondta: "Érdekes a formája, de nekem egészen más a felfogásom a regény műfajáról. A filozófiai részek tetszettek." Ennyi. És azóta kisebb sértődöttség, némi szomorúság - de már ez is múlóban van. Persze az lett volna a normális, ha azt mondta volna, hogy "Na ide figyelj, édes fiam!" - és alaposan kitárgyaltuk volna az ügyet.

Igaz, ezt nem most, hanem 30 évvel ezelőtt kellett volna megtennie. Akkor talán szegényebb lennék egy regénnyel - de egy soha el nem múló lelkiismeret-furdalással is.

*

Levélváltások Kőszeghyvel. Még amikor kezdődött a balhé, rákérdeztem, mi igaz a híresztelésekből (akkor még csak rebesgették a "sztrájkot"). Nem tudtam, hogy ő időközben elutazott. Most visszaérkezve válaszolt és hosszan, kimerítően magyarázta a dolgokat. Persze még részleteiben sem értek egyet azzal, amit állít, és 2-3 levélváltás után értelmetlennek kezdtem látni a vitát. Hogy pontosan miket írt, arról nem számolhatok be, mert hangsúlyozta, hogy ezek magánlevelek. Pedig inkább írna valami elpletykálni valót - kértem a legutóbbi válaszom végén. Akkor talán én is lehetnék olyan jólértesült, mint egyesek.

*

Mostanában elég sokan megtaláltak régebbi, félig vagy teljesen elfelejtett ismerőseim közül. Néhányról itt beszámoltam (Capiról pedig a Mozgó-anyagban is írok), és nem hallgattam el azt sem, hogy legutóbb az "ő ismer engem, de én nem ismerem őt" esete állt fenn. Az az igazság, továbbra is csak találgatom annak a valakinek a kilétét. És nem sokkal jobb a helyzetem azzal az amerikai levélíróval sem, aki most azzal keresett meg: rövidesen Kárpátaljára érkeznek, szívesen találkozna velem. Leveléből kiviláglik: kapcsolatban álltunk valaha, engem "a sokszor emlegetett D. Károly"-ként említ. Nálam meg se hang, se kép. Persze ezt elhallgattam, udvariasan visszaírtam és meghívtam egy kávéra, beszélgetésre. Akkor majd talán kiderül.

A nagy kérdés lassan számomra nem is ezeknek az ismerelen ismerősöknek a kiletéte, hanem az, vajon nem az én emlékezetemmel van-e komolyabb baj. Azt is megfigyeltem, hogy az olvasmányaimat bámulatos gyorsasággal elfelejtem. Meg a filmeket is. "Ezt már láttuk", mondja Éva szinte minden este a TV előtt, én meg akár esküdni is mernék rá, hogy soha nem láttam az éppen pergő mozgóképet.

Pedig semmitől nem félek jobban, mint az elhülyüléstől. Lehet, hogy már elkezdődött?