szabad fórum  |  hozzászólás

Pomogáts Béla nevével pénteken két online portál címoldalán is találkozni lehetett, az egyik a Népszabadság, a másik a Kárpátinfó. Utóbbi egy interjú, az Illyés Közalapítvány elnökeként nyilatkozik benne támogatásokról, pénzkeretekről. Kiderül, hogy kevésből a sok is kevés, mint Tsúszó mester is állította volt. "nagyon szomorú, hogy nem tudott megegyezni egymással a kárpátaljai magyar politikai életnek a két oldala. A főkuratórium arra törekedett, hogy azt az összeget, amit Kárpátalja számára a költségvetésünkben jóváhagytunk, azt nagyjából egyenlő mértékben osszuk fel a két oldal között. Persze mind a két oldal elégedetlen, mert mindkettőnek az a véleménye, hogy a másik az nem igazán hiteles, nincs tömegtámogatottsága. Mindegyik fél szeretne egy nagyobb részhez jutni ebből a tulajdonképpen nagyon szerény összegből. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy itt Kárpátalján a magyarságnak a lehetőségei rendkívül korlátozottak, nagyon sok mindent létre kellene hozni." Mint sokszor leírtam, nekem különvéleményem van a támogatásokról, így azt az állítását, miszerint "Akkor lenne megnyugtató a helyzet, ha a Kárpátalja számára juttatott összeg többszöröse lenne a mostaninak, akkor talán a két, most egymással szemben álló felet is közelíteni lehetne egymáshoz" nem tudom osztani, mert szerintem a helyzet elfajulását éppen a támogatások okozták, és minél több lenne a pénz, annál öldöklőbb lenne a háború.

A NOL-ban közölt Pomogáts-cikk hozzászólás az Orbán-féle baloldalnemzetrerontáshoz. Irodalomtörténészként bölcs és megszívlelendő szempontokat szolgáltat a magyar baloldal kultúrtörténeti jelentőségéhez, érintve egyik vesszőparipámat is, miszerint a népi írók mozgalma is kifejezetten a haladó baloldali eszmeáramlathoz tartozott és a polgári konzervatizmussal szemben fogalmazta meg magát. Én ma is nagyon furcsállkodva figyelem, ugyan mit is keresnek a népi írók a jobboldali konzervatívok táborában, még ám néha a szélsőséges szárnyon.

*

Nagy meteorhullások ideje. Ki-ki-néztem az esti-éjszakai égre a kb. 70 cm × 1 m nagyságú (inkább kicsiségű) padlásablakunkból, de bizony nem láttam egyetlen darabját sem a Perseidák meteorrajnak. Így aztán nem is kívántam semmit.

Ami erről eszembe jut: egy régi-régi versemben szerepelnek a Perseidák. Abból az időből való, amikor még csillagász akartam lenni. Akkor pontosan tudtam, az égnek melyik pontját kell figyelni, hol lépnek be a légkörbe annak a régi szétrobbant üstökösnek a maradványai. Csillagtérképem is volt, nem is egy, minden évben megvettem a Csillagászati évkönyvet és előfizetője voltam az Föld és Ég című folyóiratnak. Csillagtérképeim egy része pedig egyenesen az Uránia Csillagvizsgálóból származott. Itthon ugyanis, a tanszereket árusító kis üzletben (kedvenc portyázó helyem volt egyébként) hiába vettem egy remek forgatható csillagtérképet, az egyáltalán nem volt kedvemre, hogy az akkor már latin nevükön ismert csillagképek oroszul szerepeltek rajta. Nosza, kaptam magam, írtam levelet Budapestre, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának (neve és az intézet címe ott volt a gyakran olvasott periodikákban), hogy nekem bizony kellene egy magyar, illetve hát inkább latin feliratokat tartalmazó csillagtérkép. Küldtek is hamarost, jó sokat, többfélét. És bizony személyesen az válaszolt, akit megszólítottam... De itt most elbizonytalanodom, mert bár pontosan tudom az igazgató és az igazgatóhelyettes nevét, a két név csak együtt van meg, és nem emlékszem, melyik volt a direktor és melyik a helyettes. Azért tévesztem össze őket, mert mindeketten a legnagyobb szaktekintélynek számítottak a szememben, több könyvüket is olvastam, és mint példaképekre tekintettem rájuk. Igen, a két legnagyobb magyar csillagász a 70-es években. Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél. De meglehet, hogy fordított sorrendben.

[Palkó István szíves közlése: Kulin György volt az igazgató, tehát jó sorrendet írtam.]