szabad fórum  |  hozzászólás

Egyfelől hátborzongatónak találom, hogy egy ilyen figura lehetett négy éven át Magyarország miniszterelnöke, és hogy újra azzá válni elég jók az esélyei, másfelől azonban voltaképp örülök annak, hogy Tusnádfürdőn azt mondta és úgy mondta, ahogy és amit. Minél több ilyen kirekesztő és szélsőséges megnyilvánulást enged meg magának, annál többen értik meg, hogy a jóságos nemzetegyesítő nemzetatya képében való tetszelgés részéről a legnagyobb képmutatás, szó sincs erről, hiszen a lakosság felét nemzetárulónak tekinti és ha úgy hozza kedve, nem átall acsarogni ellenük. Csak így tovább, nyomja, elnök úr, hajrá, hadd bújjon elő a farkas a báránybundából, irány a szélsőjobb, irány Csurka. Aztán a választók döntenek. Ha ez kell nekik, akkor meg is érdemlik. Ha józanul elutasítják, akkor meg hadd essen pofára ismét és újra és állandóan a nemzetmentő népvezér.

*

Érdekes levélváltások. Az Üzenőfalon még fenn van, hogy Ortutay Péter kereste velem a kapcsolatot. Azóta naponta váltunk levelet. Nagyon különböznek a nézeteink, éppen ezért jól elvitatkozgatunk.

Péterre én elég halványan emlékszem itthonról, nemigen találkozgattunk, inkább csak tudtunk egymásról; most leginkább az ugrik be, hogy kisebb-nagyobb afférjai (na jó: botrányai) voltak főnökséggel, hatósággal - és feleséggel. Most nyugdíjasként él Eger mellett, negyedszer is megnősült és ha jól veszem ki soraiból, roppant békés életet él.

Egy éve is megvan, hogy Capi utoljára hallatott magáról. Most arról számolt be, hogy kiköltözött vidékre, tanyát vett, kipofozta a közepében álló (inkább roskadozó) házat; odaköltözött. Gazdálkodik, lovakat tenyészt (és fest). Kérdeztem, nem akarná-e felújítani oldalát, amelyen kommentárokat fűzött aktuális naplójegyzeteimhez. Azt mondja, technikai akadálya nem is lenne (gyakran bejár a legközelebbi kisváros könyvtárába; nekem is onnan írt), de ő most annyira kiesett a mindennapok sodrásából, hogy aligha tudna bejegyzéseimre érdemben válaszolni. De amint véglegesen berendezkedik az új életében, újra "benne akar lenni", ha távolabbról is, a dolgokban. És nem akar hűtlen lenni a virtuális világhoz sem; lesz még ezen a téren egy-két dobása, írta.

Kőszeghy ezúttal sem hagyta reagálás nélkül őt is érintő tegnapi bejegyzésemet. Amiről beszámolt, azt nem foglalhatom össze, mert azt kérte, hogy ha fel is használom a bizalmasan közölt információkat, akkor neve említése nélkül tegyem. Most viszont már említettem a nevét, így hát az infókat kell elhallgatnom. Legalább mindenkit furdahat a kíváncsiság.

Jelentkezett újra a BDK-olvasókör alapítója. Négy kérés is szerepel levelében; ebből kettőt valószínűleg meg kell tagadnom, de a másik kettő teljesítését is - szívem szerint - bizonyos feltételekhez kötném.

Levelet váltottam Liszka Jóskával is, többek között Kordu Leontin ügyében. Most járult hozzá ahhoz, hogy naplójegyzetéből közöljem a kiválasztott kis részletet, így mai naplómat ezzel zárom.

Egy bekezdés Liszka József beregszászi feljegyzéséből:

A reggeli után, zuhogó esőben kapkodtam a lábaimat a kollégium felé. A piac előtti téren négy szikkadt, szürke öregasszony állt szoborként, bármiféle esernyő nélkül, szemükbe húzott kendőben mindössze, lábuk előtt egy-két műanyag flakon, vélhetően tejjel. A hozzám közelebb álló lábainál, egy víztócsában három, közepes nagyságú hagyma. Ezeket nyilván árusították, de rájuk sem hederített senki. Ők meg, mintha nem is élnének, mintha nem is egy nagyon is konkrét céllal, terményeik eladási céljával érkeztek volna a beregszászi utcára, maguk elé bámulva, letargiába süllyedve álltak a zuhogó esőben… Megrázó látvány volt, soha nem felejtem el. Hasonló, mint amit később, Munkács környékén a buszból láttam. Az út szélén egy sötétszürke ruhás cigányasszony, akinek csak bőre színe volt sötétebb ruházatánál, szintén a zuhogó esőben, kis kosárkában a lábai elé helyezett gyönyörű gombákat, talán tinórut árusított. Amennyire meg tudtam figyelni, ő is mozdulatlanul, mint aki a leendő vásárlókban különben sem hisz, de azért kiáll, már csak kötelességtudatból is, őrizte portékáját.