szabad fórum  |  hozzászólás

Még pár napig lehet szavazni naplómra - aki esetleg megtenné, >EZEN AZ OLDALON< az én-blogok közül kell kiválasztania a Ketten Klub nevet!) Előre is köszönöm!

Megírtam itt már korábban, egyetlen édes (első fokú) unokatestvérem van, Juliska, akit nagybátyám korai válása miatt alig ismerek. Lembergben nevelkedett és élt, aztán, miután zsidó fiúhoz ment férjhez, áttelepültek Izraelbe, ahol nem sokkal később váratlanul megözvegyült. Leányával, Alexandrával 2-3 évenként minket is meglátogatnak, legutóbb fotókat is betűztem. Az ifjú hölgy akkor már készülődött arra, hogy rövidesen be kell vonulnia katonai szolgálatra. Most friss fotókat küldtek Pali bátyámnak; nem túl jó minőségűek, de azt hiszem, dokumentumértékük jelentős. Íme, kishúgom, mint izraeli kiskatona:

Első szabadnapján - és anyja első látogatásakor a "bázison"

Alexandrára azt írtam, hogy kishúgom, pedig a nagybácsi unokáját valami más szóval kellene megnevezni, de azt hiszem, nincs rá pontos magyar kifejezés. Mint ahogy nincsen Lindára sem: ő pedig egyik valódi kishúgomnak, bátyám egyik lányának, Nórinak a pici lánya. A papa indonéz, nehéz is lenne letagadni:

*

Második napja főleg adminisztratív munkát végzek. Nemszeretem-dolog ez, amolyan szükséges rossz. Szerencsére ritkán kényszerülök ilyesmire. Igazán szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen időmnek legalább a 70-75 %-át azzal töltöm, amit igazán szeretek csinálni (irodalmi és internetes dolgok döntő része); talán 15-20 % az, amihez nem tudok kötni sem negatív sem pozitív érzelmeket, olyan jellegű elfoglaltságok ezek, amelyek valamilyen okból hozzátartoznak az életemhez, és 10 százaléknál semmiképpen nem több az, amit azért végzek el, mert "muszáj". Azt hiszem, elég sokan szívesen átvállalnák ezeket az arányokat. Belebetegednék, ha a nap nagy részében olyasmit kellene csinálnom, amit rühellek. Egyetemi tanulmányaim idején éreztem utoljára, hogy több benne a kényszer, mint az élvezet. A laborbéli vagy a tankönyvkiadói korrektori és szerkesztő munkámat ellenben voltaképp szerettem, nem azért hagytam fel velük, mert rosszak lettek volna, hanem azért, mert jobbat akartam: önálló lapot és saját kiadót indítani. Ez is megadatott. De megint találtam jobbat: nem csinálni lapot és nem működtetni kiadót. Minden lemondás egy kis halál - írta Ancsel Éva a Bekezdések valamelyik sorozatában. Ezzel szemben én legtöbb lemondásomat győzelemnek éltem meg, mert amikről lemondtam, azok helyett számomra sokkal fontosabbá és élvezetesebbé vált tevékenységekre irányíthattam a figyelmemet.

*

Hogy azért annyira senki ne irigyeljen: harmadik napja botrányosan rossz a netkapcsolatunk, sokat kínlódok egy-egy oldal feltöltésével.

Aki esetleg szavazna erre a blogra, még megteheti:

Naplóm Ketten Klub néven bekerült a HVG indította verseny első fordulójában a 100 legjobb magyar blog közé. Aki esetleg szavazna rá a július 19-ig zajló második fordulóban, >EZEN AZ OLDALON< teheti meg. (Az én-blogok közül kell kiválasztani a Ketten Klub nevet!) Előre is köszönöm!

Linkajánlat (HVG): Pártok és politikusok népszerűsége

Háromnegyed évvel a Gyurcsány-kormány megalakulása után és körülbelül ugyanannyival a 2006-os parlamenti választás előtt ellentmondásos kép rajzolódik ki a pártok közötti erőviszonyokról. A statisztikailag leginkább komolyan vehető metszetben, a teljes szavazókorú népességre vetítve nem túl nagyok az ingadozások: az elmúlt fél évben az MSZP támogatottsága 23 és 27 százalék között, a Fideszé 31 és 35 százalék között változott. A majdani választási eredményhez leginkább viszonyítható nézetben ugyanakkor ezek a mérsékelt hullámzások jelentős kilengésekhez vezettek. Míg áprilisban a választani tudó "biztos" szavazók körében a kormányoldal és az ellenzék szavazataránya gyakorlatilag megegyezett (HVG, 2005. április 16.), most júliusban ismét 17 százalékponttal vezet a Fidesz-MPSZ az MSZP előtt, miközben az SZDSZ már harmadik hónapja nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt (lásd ábránkat).

>>tovább