Kettenklub - Balla D. Károly: "Segítséggel élők"

Az inapló valaha az interneten megjelenő, tágan értelmezett irodalmi publikációk egyik első gyűjtőhelye volt, aztán hosszabb ideig pangott, nem nagyon frissült. Örömmel fedeztem fel, hogy egy ideje megint nagyüzemben működik: a gyűjtést és rendszerezést az ELTE BTK hallgatói és munkatársai végzik különböző programok és projektek keretében. Szimpatikus, hogy nem törekszenek teljességre, hanem inkább válogatnak, céljuk nem egy gigantikus megaportál létrehozása, csupán az, hogy megkönnyítsék a magyar nyelvű webfelületek értékes anyagainak "együtt látását". Rám nézve természetesen roppant hízelgő, hogy oldalaimat a legkomolyabb tartalomszolgáltatók közt tartják számon és a teljes UngParty-rendszerből több hivatkozást gyűjtöttek egybe, mint pl. a Literáról vagy a Teraszról, sőt, többet, mint az Index kulturális rovatából. (Egybegyűjtött anyagaimat LÁSD ITT!) Mindennek annak fényében van jelentősége, hogy a "lekörözött" portálok mögött komoly - fizetett - szerkesztői, szerzői és technikai apparátus áll, míg én önerőből, szinte hobbiból és teljesen egyedül építettem ki és tartom fenn kis univerzumomat.

Itt tartottam jegyzetem szövegében, amikor gondoltam egyet, és benyitottam az inapló fórumába. Illő módon be is regisztráltam magam, megtettem kis észrevételemet. A közvetlenül az inapló működésével kapcsolatos topikot bizonyos Fodor János nyitotta, első bejegyzéséből látszott, hogy a portál "belső embere". Mivel saját honlapja is elérhető volt, elolvastam életrajzát, és amint kutatói munkái között ott találtam Fodor András életművének digitális feldolgozását, élni kezdtem a gyanúperrel, alighanem a költő fiáról van szó. Privát üzenetet küldtem, szinte azonnal jött a válasz: igen, ő az. Mit mondjak: számomra nagyon érdekes, mondhatni megható találkozás, lévén Fodor Andrást atyai jó barátomnak tudhattam - fiával ellenben soha nem találkoztam. Váltottunk néhány levelet, én figyelmébe ajánlottam az édesapjáról írt kis megemlékezésemet, ő pedig elárulta, hogy régóta figyeli webes publikációimat, és ő irányítja tanítványait időről időre az UngPartyra. Sőt, doktori értekezésében is foglalkozik vele.

[Persze azért az említett linkgyűjteményben is vannak felületességre valló jelek. Naplójegyzeteim némelyike például tanulmányként vagy kritikaként szerepel. Éva egyik tárcáját meg éppenséggel esszének találta a gyűjtő, a Szembesülésből származó regényrészletet pedig kritikának (na jó, utóbbi eset megbocsátható, lévén regényemben a regényem kritikája is benne foglaltatik). Kevésbé menthető, hogy Tejmozi c. novellám sorozat-közlései közül kettő a szerkesztő és közreadó Cseke Gábor neve alatt fut (a további háromnál már az én nevem szerepel). Végül az utolsó félreértés: mivel a gyűjtő irodalmi linkgyűjteményemben akadt rá Füzesi Magda néhány versére, így ezeket a verstalálatokat is "Balla D. Károly portálja" alá sorolta, holott nálam csak a link található, nem maga a mű.]

Zsóka és Szoboszlai István látogatása. Rendezvényekre jöttek Kárpátinfós színekben (Bársony András államtitkár avatott fel valamit), az adódó holt időben ugrottak fel egy órácskára. Sok egyéb mellett persze a lapjuk is szóba került, és én újra dicsértem internetes portáljukat, amely az egyetlen magyar online hírszolgáltató Kárpátalján. (Míg egyéb hírlapjaink honlapján kizárólag csak a nyomtatásban is napvilágot látó anyagok jelennek meg, addig a Kárpátinfó naprakészen teszi közzé a friss anyagokat, és egyedülállóan szemlézi az ukrán nyelvű (internetes) forrásokat. Megítélésem szerint felbecsülhetetlen értékű ez a közszolgálat, a legmesszebbmenő támogatásra lenne érdemes. Ehhez képest önerőből tartják fenn magukat, István most épp azt kérdezte, nem tudnánk-e valakit ajánlani, aki reklámhirdetéseket szerezne a lapjuknak.)

Meghívások. Tokaji Írótábor augusztusban, a Szépírók Társasága kerekasztal-beszélgetése Bp-en, szeptemberben. Előbbin dilemmázok. Voltaképp jólesik, hogy személyre szóló invitálást kaptunk mindketten, mégis vannak bennünk, főleg Évában, ódzkodások. Egyelőre halogatom a választ. Előbb rákérdezgetek barátaimnál, közülük kik jönnek. Lengyel Tomi "ölében Milánnal" azonnal nemleges választ adott.

A Szépírók sajátos témában szerveznek irodalmi beszélgetést. "Segítséggel élők" a munkacím. És segítséggel élőket hívtak meg, hogy beszéljenek erről. A szervező Gács Anna rákérdezett levélben, mi lenne az elképzelésünk a dologról. Én csak ilyesmit tudtam válaszolni:

"...ez engem igazán soha nem foglalkoztatott; íróként legkevésbé. Ez nem jelenti azt, hogy mesterségesen és szándékosan kerülném a témát, de ahogy nem szoktam íróként az időjárással foglalkozni, ugyanúgy a saját fizikai állapotommal sem. A mindennapok szintjén persze egyre több problémát kell megoldani, de hát ugyanilyen probléma az, hogy időnként enni, inni kell, meg hogy hidegben fel kell öltözni – de ezek a dolgok erőteljesen kívül esnek az irodalmi érdeklődésemen. Ahogy nem jut eszembe hosszan értekezni arról, milyen lehetetlen ez az idei nyár, úgy a saját állapotom sem képezi témámat. Még a naplómban is elég ritkán említem. Nem szeméremből vagy szándékos elhallgatás okán, hanem mert nem foglalkoztat, nem érdekel, nem tartom lényegesnek. De fogalmazhatok úgy is: sokkal súlyosabb hátráltató körülményekkel kellett életemben szembenéznem: politikai, nyelvi-nemzeti(ségi), földrajzi, családi adottságok, ezekhez képest egy kis mozgássérültség már meg sem kottyan.
...
Annyi minden lett volna, ami kialakíthatta volna kisebbségi érzésemet, frusztráltságomat, annyi minden tehetett volna keserűvé, szorongóvá – mégsem történt meg. Akkor pont ez a semmiség foglalkoztasson az elengedhetetlenül szükségesnél jobban?
Engem, úgy érzem, az irodalom, a művészet, a zene, újabban a korlátlan kommunikáció régen kiemelt abból a helyzetből, amibe beleszülettem. Ha a „kárpátaljaiságomon” felülemelkedtem, akkor nehogy már a kerekesszék fogjon ki rajtam!
...
Nyilván mindenki másként éli meg ezeket a dolgokat. De hát én a kárpátaljaiságomat sem úgy élem meg, mint kollégáim 90 %-a. Ki is lógok a sorból és nem is igen tudok már azonosulni velük. Azon még soha nem gondolkoztam, hogy a „segítséggel élők” közösségével tudnék-e azonosulni. Ha az identitásuknak ez egy fontos meghatározó tényezője, akkor velük sem. Nekem ugyanis nem az."

Azzal fejeztem be a levelemet, hogy nem tudom, miután megvallottam, mennyire távol esik tőlem ez a téma, egyáltalán helyem van-e a körül a kerekasztal körül.

A mai napon Lackó igencsak felült a béresek nyakára.