Fülszöveg (2.)

Ez a regény nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Regény nem lesz. Szerkezet, teória, halmaz – igen. Még ábránd, szerelem, szorongás vagy bűnhődés is lehet, csak regény, regény nem, mert lényegét éppen az képezi, hogy hiányzik. Mihelyst lenni kezdene, már egyáltalán nem lehetne. Hiszen attól van, hogy nincs.

Ennek a nem létező regénynek a címe Szembesülés, lévén önnön hiánya elé állít tükröt. Hogy még mi minden mással szembesít, az talán kiderül a könyvből, amelynek, az egyszerűség kedvéért, ugyanaz a címe, mint annak a regénynek, amelyik nincs benne.

De ha nem a regény, akkor mi tölti meg az oldalakat? Nos, csupa olyasmi, amit komoly köte-teknek tartalmaznia illik: ajánlás, előszó, jegyzetek, egy utószó-tanulmány fejezetei, szómagyará-zatok, sőt: a regény keletkezéstörténetét naplószerűen rögzítő Werk. Ezek a járulékos szövegek teszik olyannyira karakteressé a révükön megalkotott Nincset, hogy lapról lapra haladva egyre jobban behatolhatunk a hiányba, míg végül nagyobb megelégedéssel tehetjük le a könyvet, semmint ha magát a regényt olvastuk volna.

A szerző előszavából (3.)

Bizonyos megítélés szerint a létező világ nem egyéb, mint két nem létező végzetes karambolja. Ehhez hasonlóan az elkövetkezendő oldalakon olvasható írásmű is szöveg nélküli képződmények ütközése révén jött létre. Egyrészt élt bennem egy formázatlan zárvány, másrészt kreáltam egy üres szerkezetet. Az előbbi konstrukció híján nem ölthetett szövegtestet, az utóbbi fikciós vázaival meredezett csupaszon a semmibe. Ám ahogy az alaktalan tartalmat belelőttem a tartalmatlan struktúrába, az egymásba hatolás helyén szövegcsírák indultak lassú sarjadásnak. Sokuk már kezdetben életképtelennek bizonyult, akadt, amelyik elfajzott vagy jellegtelen, satnya kezdemény maradt. Néhányuk azonban átvészelte mind az írói ösztönök gyújtogatását, mind a tudatos műgond veszejtő aszályát.

Hogy mivé gyarapodtak a hajdani sarjak, egyre kevésbé tudtam megítélni. Túlnőttek rajtam, fölém terebélyesedtek, néha már alig ismerem ki magam a kusza vadonban, és bizony előfordult, riadtan menekültem az átláthatatlan összefüggések baljósan tekeredő liánjai közül. Hogy mégis közlekedni tudjak a buja tenyészetben, bozótvágó késsel nyitottam széles járatokat. Ezzel azonban összekaszaboltam az egybefüggő részeket, ösvényekkel választottam el kezdeteket végektől. Behatolásom eredményekén a megmaradt textusok jellegét most már nemcsak az határozta meg, milyen szövegidegen elődöktől származnak, nemcsak az, mivé fejlődtek, hanem magukon viselték utólagos erőszaktételem nyomait is.