Kozmopatrióta és lokálpolita vagyok - 2021

Interjú Balla D. Károjjal a Magyar Narancsban

Főblogomban beszámolok arról, hogy velem készült alábbi interjú terjedelmében erősen eltérő két változatban jelent meg a budapesti Magyar Narancsban, előbb a nyomtatott lapban a redukált, majd a lap webfelületén a teljes verzió. Az előtörténet annyi, hogy csak az online megjelenésre gondolva nem számítottunk korlátozott terjedelemre, Bakos András (ezúton is köszönöm érdeklődését!) jó sok kérdést tett fel, én legtöbbjükre hosszan válaszoltam (mindez írásban történt), ám amikor kiderült, hogy a nyomtatott Narancs is igényt tart az interjúra, egyharmadát ki kellett húzni. Kértem, hogy a rövidítést én végezhessem el, így nemcsak húztam, hanem tömörítettem, összevontam ezt-azt. Nem volt fájdalommentes, fontos dolgok kimaradtak, de pikk-pakk anyag lett így is, karakterre pontosan épp 2 újságoldalnyi, ahogy kérték. Ám, ahogy ez gyakran megesik, további húzásokra lett szükség, amit már a szerkesztőség végzett el (úgy vélem, épp annyit és azért húztak, hogy egy nem aprócska hirdetés még beférjen alulra)

Berniczky Éva

Az utolsó császármadár

Vasárnap természetes, ha kiégett lelkeket javít a műfejű. Hétköznapokon Fojondár kívülálló. Mégis úgy tesznek, mintha közülük való lenne. Alakoskodnak Emma előtt is, aki pedig tudja, amit tud. Időtlen idők óta főz-mos a repülőmérnökre. Régóta élnek vadházasságban, szentségeskedő szomszédaik következetesen a gazdaként és annak szakácsnéjaként emlegetik a párost. Egyszerű üzleti kapcsolat fűzi őket egymáshoz, mi más. Az égő hajú, piros arcú Emma naphosszat lángol. Bevásárol, reggelit készít, ebédet, vacsorát főz. A régóta szárnyaszegett Fojondár pedig tányérja fölé görnyed, és megeszi a savanykás báránysikolylevest, sok csillagánizzsal, vasfűvel. Hónap elején fizet az ételek elkészítőjének. Nem több ez a viszony a kéznyújtásnál, amellyel Fojondár átadja Emmának a konyhapénzt. Az meg ropogósra keményített köténye zsebébe dugja. Hiábavalóan ugyan, mert Fojondár rendszeresen visszakéri. A Galaktikára, csillagos könyvekre. Valójában nyílt titok, hogy a páros szétválaszthatatlanul összetartozik. A nő osztja be a kevéske keresetet, amit a férfi kitartó buherálással összetekercsel. Repülőmérnöki diplomája rég a padláson porosodik apja Kínát megjárt hajóládájában. Ugyan mire menne a kitűnő minősítésével, miközben kiégett kávédarálókat, hajszárítókat, villanyborotvákat hoznak hozzá javításra. Ül a konyhában egy hokedlin a pucér hatvanas égő alatt egyetlen szövetnadrágjában, és álló nap tekercsel. Hiába terít meg a konyhaasztalon a kiégett szerkezeteknek friss sajtóval, a monoton művelet elkoptatja a mestert, a nadrágját is. Fojondár elhasználtsága alig tűnik fel, a ruhadarab azonban messzire fénylik a fenékrészen és a térdeken. A talmi csillogás, repülés surrogó zajai belevesznek a megreparált kávédarálók, hajszárítók, villanyborotvák zümmögésébe. Ki nem szarja le ezt az álságos, képmutató bagázst, a saját leminősítését, zárja a napját lefekvés előtt Fojondár. Úgysem repülőmérnök szeretett volna lenni, hanem csillagász.

Berniczky Éva: Az utolsó császármadár

Interjú a Literán Balla D. Károjjal

Ez az interjú a nyár közepén jelent meg a litera.hu portálon. A kérdéseket Jánossy Lajos és Nagy Gabriella tette fel írásban, én ezekre adtam, ugyancsak írásban,  hosszú és a szó minden értelmében kimerítő válaszokat, párszor viszont röviden, a kérdést megkerülve reagáltam. Több helyen éritek kényes témákat, akad ojasmi, amivel kapcsolatban most fogalmaztam meg először ijen pontosan és aprólékosan a véleményemet. | Külön öröm volt számomra, hogy a szövegemet évekkel ezelőtti Vers a falon projektumom darabjai tették elviselhetőbbé. A képek kattintással nagyíthatók. | Az eredeti közléstől csak az utólag adott alcímek, néhány link és a képszövegek tekintetében tértem el.

A Litera leadje:

…a szolgálatos irodalom, szolgáljon bár ideológiát, kisebbségi érdeket, bármit, szerepbe merevíti az alkotót. A művészet a szabadság dimenziója, a belső indíttatások kibontásának, a fantázia szárnyalásának, az alkotói innovációnak, kreativitásunk kiélésének a lehetősége. – Az Ungváron élő költőt, írót, Balla D. Károjt* kérdeztük.

Saját kiemelésem:

Kárpátalja magyar szellemi élete egyáltalán nem elszigetelt, mert teljes nyomorító sújával rátelepedett az anyagiakkal nem fukarkodó NER. Kárpátalján ma nincs független magyar értelmiségi réteg, független gondolkodó se nagyon. Minden politikai, társadalmi, szakmai intézmény, szervezet, csoport; az oktatás, a kiadók, alapítványok, a médiumok – mind-mind ugyanabba a pénzellátó rendszerbe vannak becsatornázva. És amejik csatornán a pénz jön, ugyanazon érkezik az ideológia.

Balla D. Károj: A szépírónak nem dolga hagyományt ápolni

A diktatúrákban létező (inkluzíve megjelenő) irodalom közismerten komoly politikai „szereplő”; a hatalom ellenőrzi, a közönség a sorok között olvas. Ekképp az esztétikai jelleg némileg másodlagossá is válik. A kárpátaljai irodalom, ha jól értelek, és bizonnyal túlzok, de az elnyomott kisebbség egyben tartásában vállalt szerepet. Nem csekély vállalás. Hogyan élted meg ezt az akkor beláthatatlan időszakot, mi volt a stratégiád?

A meghasonlás stratégiája

Amikor kamaszként az irodalom közelébe keveredtem, dehogy volt nekem stratégiám, pláne kisebbségi. Apám hivatása inkább taszított, én fizikus akartam lenni, egyebek mellett ez a pája azért vonzott, mert a képleteknek nincs nemzetisége. Ha tehát mégis akadt valami szeméjes stratégiám, az a magyarság ügyeiből való kimaradás volt, ennek szándékával lettem egyetemi hallgató, az egzaktságtól és univerzalitástól megrészegülve csüggtem a tudományok édes emlején, esti tagozatos fizikusként munkahejemül is egyetemi labor adódott, a kalkogén amorf félvezetők technológiai szentéje.

Irodalom? Hát persze, én inkább olvastam, mint fociztam, és verset is írtam már korábban, iskolai faliújságba nőnapit, ballagásra búcsúztatóst, de csak úgy is, mint minden kamasz, szerelmeset leginkább, később meg szójátékos blődliket, egész csokorra valót: „Betoppan a kába bába / a várószobába: / Szép utóda jött világra /  szép dundi giliszta / és már a póját is kihízta”; meg morbidabbakat: „Látok berekedt embereket / húst húznak hiénának, hiúznak / hátukat hasítja holló / halálra hülledve kérdik / hol jó?”. >> Interjú a Literán Balla D. Károjjal

A vízválasztó nem a magyarországi / határon túli között húzódik, hanem a jó író / rossz író és az értékes, jelentős mű / értéktelen, jelentéktelen mű között.

Hol húzódik a vízválasztó?

Gyors egymásutánban két megkeresés. Az első egy online orgánumtól: hosszabb projekt keretében veszik sorra a határon túli magyar irodalmakat, interjúkat készítenek az adott régióban élőkkel, művek, elemzések jelennek meg. A sorozat most ér el hozzánk. Adnék-e tanácsot, megírnám-e a bevezetőt? Szelíd hárítás, szabadkozás. Az igazi indokaimat bölcsen elhallgatom, inkább visszavonultságomra hivatkozom – és ajánlok magam hejett 2 alkalmasabb fiatalt: ők üzemszerűen épp ezzel foglalkoznak. Annyit azért elejtek, hogy kritikust, irodalomtörténészt inkább tudok ajánlani, mint szépírót, de nem részletezem. Nem feszegeti felkérőm sem, megköszöni az ajánlást és a mailcímeket.

A második eset kicsit sújosabb. Először is azért, mert jó baráttól, nagyra becsült szerkesztő és irodalomtörténész kollégától, két könyvem kiadójától érkezik – eleve kínosabb a lemondás. Másodszor azért sújosabb az eset, mert nem a régiókat végigjáró sorozatról és nem online publikációról, hanem egy konferenciára készülő (valamejest reprezentatívnak szánt) könyvről van szó, amejben a határon túli régiók + a diaszpórák magyar irodalma kapna bemutatást területenként cirka egyívnyi tanulmányok és a művekből szemezgető miniantológia keretében.

A fejezetek az általános bevezető és egy áttekintő tanulmány után (a felkért tanulmányírók neve szerinti ábécé-sorrendben – de a neveket kihagytam -) a következőket tárgyalják: Kárpátalja, Szlovénia, Vajdaság, Horvátország, Nyugat-Európa, Ausztrália, Amerika, Skandinávia, Felvidék, Dél-Európa, Erdély. Ezen már önmagában is fenn lehet akadni, mert ha – mint a felkérésben szerepel – max. 40.000 karakteres tanulmányokat várnak, az valami irgalmatlan aránytalansághoz fog vezetni, a hatalmas irodalmi múlttal rendelkező Erdély esetében ez áttekintő vázlatra is kevés, ha viszont Erdély kb. 16 könyvoldalt kap, akkor Ausztrália vagy Horváthország legfeljebb egy lábjegyzetet érdemel, Kárpátalja meg egy hosszabbacska bekezdést. De ha a roppant gazdag múltú és jelenű, jelentős szerzők és nagy művek százait sorakoztató régió mondjuk 100 oldalt kapna, akkor sem érdemel a fentebb felsoroltak többsége külön fejezetet. Ez óhatatlanul azzal fog járni, hogy míg a nagyobb irodalmak esetében jelentős alkotók, művek, műhejek kimaradnak vagy alig kapnak említést, addig más régióknál a vékonyka felhozatalt erősen fel kell tupírozni.

Ennél is komojabb aggájom amiatt támadt, hogy lehet-e, érdemes-e a nem-magyarországi magyar irodalmat újra és újra elkülöníteni, egyszersmind az egészet egy kalap alá venni.

Erről ezeket írtam válaszlevelemben:

A határon túliság létezik, de hamis értéktöbblet képzetével párosul

Miközben akár üdvözölhetném is a kezdeményezést (mert magam is úgy gondolom, a határon túli magyar közösségek irodalmával, kultúrájával, nyelvhasználatával foglalkozni szükséges), aközben jeleznem kell, hogy ezeknek az irodalmaknak az elkülönített kezelése számomra mindig problematikus, mert szeretném hinni, hogy literatúránk egységes akkor is, ha területileg tagolt és ez a tagoltság okoz is különbségeket. Én, bevallom, jobban kedvelnék ojan tanulmányköteteket, amejek például műnemeket, műfajokat, stílusokat vagy korszakokat tárgyalnak, és mondjuk a szonettről vagy a posztmodernről szólva azon természetességükben szerepelnek benne a határon túli és diaszpórában élő szonettköltők vagy posztmodern írók. Vagy a magyar gyermekirodalomról szólva legyen természetes, hogy a magyarországiakkal azonos hangsúj esik délvidéki szerzőkre vagy a beregszászi meseírókra. Ezt én egészségesebb megközelítésnek gondolom, semmint hogy ehejett külön – és egy kalap alatt – foglalkozzunk a nem-magyarországi irodalmakkal. A területi tagolást és annak sajátosságait ismerni természetesen szükséges, de énszerintem a fojton ismétlődő külön-tárgyalás hejett hasznosabb lenne, ha kultúránk integráns ágainak tekintve a régiókban születő műveket, ezek megfelelő figyelmet kapnának akár korszakok, akár műfajok, iskolák stb. szerinti tárgyalásokban. Inkább szülessen könyv a történelmi drámáról és abban egyformán jusson saját fejezet Németh Lászlónak és Székely Jánosnak, inkább szülessen könyv a magyar avantgárdról és abban Tolnai Ottó ne kapjon kevesebb figyelmet, mint Petőcz András; stb. Igenis nagyon kell ismerni/figyelni a határon túli magyar irodalmakat és irodalmárokat – viszont egyáltalán nem biztos, hogy rájuk figyelve külön kell tárgyalni őket. Illetve, hogy tovább sarkítsam, ha egy-egy régió (Erdély, Felvidék…) irodalmának a számbavételét még külön-külön indokoltnak is gondolom a közös társadalmi meghatározottság okán, ám az valahogy számomra igen visszás, hogy például a skandinávia, ausztrália és székejföldi irodalmárok csupáncsak azon az alapon kerüljenek egy kalapba, hogy Mo határain túl élnek. Ezen az alapon számba lehetne venni, ad abszurdum, a 40-es cipőméretű vagy kopasz írókat is.

Később még hozzátettem:

A határon túliság persze létezik, és érdemes a figyelemre a minőségi irodalmat művelő író, de én ma már nem tudom elfogadni, hogy ez besorolási, megkülönböztető szempont legyen, leginkább azért nem, mert egy hamis értéktöbblet képzetével párosul (például azt gondolom, hogy ez mentsvár lett a kárpátaljai írók számára, és ha nem működne a kisebbségieket pátyolgató elnéző magatartás, nem alakulna ki ennyi torzulás, hamis kép és hamis önkép). Kányádi, Szilágyi, Tőzsér, Grendel, Tolnai stb. nem szorul eredetigazolásra és teljesen méltatlan elkülöníteni őket Weörestől, Spirótól, Csoóritól, Esterházytól, Parti Nagytól. És persze fordítva is ugyanijen méltatlan.

A teljes íráshoz:

Érdekel-e még a kárpátaljai magyar irodalom?

• 2019: Pánikbetegség öngyógyítása
• 2018: Ivóvíz kezelés, fertőtlenítés
• Manzárd 2017. Laptop akku töltő
• Arvisura-Piréz Manzárd 2016
• Piréz Arvisura Manzárd 2015

Balla D. Károj*
Fojamatos múlt

A gömb és a bogár közül választhatsz.

Vagy ihatsz még vodkát vizespohárból,
öledben ringatva a csecsszopó vágyat.

Felkerekedhetsz, vár egy másik hajlék.
Ahol kihallgatnak álmodban.
Figyelmeztetnek, nincs jogod hallgatni.

A múltad fojamatban van.
Vizsgálóid nem találnak mentséget
a fenséges otthon elhagyására.
Mi az, hogy kiűzetés?! Egy földrengés

hihetőbb lenne. Özönvíz?
Az később volt, nem? Igyekezz,
jön a szent ember a szent haraggal,
ne találjon itt, amikor az ég felborul,
mint részegek asztalán a csorba pohár.

Amíg aludtál, a fény megváltozott.
Ablakaid halottakhoz tartoznak,
mint lábnyomok a menekülő vadhoz.
Utad egyenesen vezet oda, ahol
a halál hibátlan gömbjében
egy izgatott bogár várja üdvözülését.

* A szerző újabban nem használ ly-t

• ungparty.net - Balla D. K. virtuáléja
• balladium.hu - webirodalom, könyv
• kárpátalja.net - a szűkebb pátria
• liberall.hu (liberális portál - vízkezelés)

így lettem
> az első piréz

Tárki kutatás 2007-2017

Nem készültem írónak: gyerekként és ifjúkoromban a természettudományok érdekeltek, egyetemi tanulmányaimat is ez irányban kezdtem, mert a családi példa inkább taszított, mint vonzott, és 22 éves koromig ki is tartottam a fizikusi pálya mellett. Az irodalom gravitációja azonban erősebbnek bizonyult, s mára kitölti-meghatározza életemet.

Azzal hízelgek magamnak, hogy író vagyok, és ezen minden jelző (határon túli, kisebbségi, kárpátaljai) csak szűkítene, rontana. Szeretném hinni, hogy amit csinálok, az nem szorul semmilyen eredetigazolásra. Ezt megírtam a Literának is.

 

seo honlap google