Kreatív olvasás
Rácz Péter kommentárjai (időrend alulról felfelé)

{2} Június 27. Balladé folytatja a munkanaplót, és ennek tanúsága szerint a Tejmozit, egyre jobban belebonyolódik, miközben sikernek könyveli el, hogy egyre több vendégmondata kötött már meg saját mondatkövei között. Június 26-án, még csak a naplóban közzétett – nyilván az elégedettség hatására közzétett – mondatai arról árulkodnak, hogy hat idegen tollat sikerült elrejtenie mintegy 22 mondatból álló saját tollazata között. Viszonylag könnyen ráhibázhatnék tehát, melyek az övéi, melyek idegenek, de most sem érzem a kísértést. hisz éppen az egységes szöveg, a jól szerkesztett szöveg érdekel engem, másodsorban, elsősorban maga a szöveg, visz-e magával.

Naplója továbbra is Defoe magyar hangján szólal meg nekem, s ezt dicséretnek szánom. Aztán eszembe jut, hogy ugye már itt, Magyarországon is tanítanak kreatív írást, nyilván nem azért, hogy több, hanem hogy jobb íróink legyenek. Nekik mindenképpen ajánlanám ezt a munkanaplót. Bár a munka sajátsága, hogy bizonyos gombokhoz varrja a ruhát, a szabás-varrás során sok mindent elárul azoknak, akiket érdekel a műhelymunka. Kiket is érdekelhet? Vájt fülűeket, nyilván, széplelkeket, bölcsészeket, írópalántákat, meg rokonszenvező írókat. akik eddig is sejthették, hogy az írás mint métier olyan, mint a katedrálisépítőé. Egyrészt fejben meg kell lennie az egésznek (nem előre!), miközben a részletek is ott zsibonganak. A fő kérdés azonban, hogy a végén megálljon minden íve, ne repedezzen. Más léptékekkel, én úgy mondom, másfajta koncentráció révén hasonló a versírás is. Szinte mindegy, hogy mesterszonettről, vagy közepes méretű szabadversről van-e szó.

Balladé kicsit aggályos, hogy a már meglévő részleteken esetleg nem szabadna változtatnia, inkább áthidaló bekezdésekkel simítja el a passzítási egyenetlenségeket. Mire én: miért ne változtathatna bármit, bármeddig is? A werk van ugyan most terítéken, de végül is csak a végtermék számít. Hiszen a vőlegény is azért hálás arájának, mert az mindennek ellenére vele akar élni, amit róla tud. Az építkezés műszaki ellenőre vagyok én most: örülök mindennek ami jó, de a dolgom az, hogy a hibára (is) felhívjam a figyelmet. Irodalomban a hibát persze másképpen értik, mint máshol. Itt egy-egy váratlan kiszögellés, a gravitációnak ellentmondó félfordulat, megszokott térlátásunk megcsúfolása (mint a képernyőmön pillanatnyilag látható Escher-képháttér) természetes. Bármilyen realista prózában is.

{1} Május 27. Az éjszakát a csónakban töltöttem, reggel pedig úgy határoztam, hogy a zsákmányt az új barlangban rejtem el, hogy ne kelljen a várig cipelnem. Miután némi étellel felfrissítettem magam, kiraktam a partra a holmikat, és aprólékosan számba vettem őket. A kis hordóban rum volt, de őszintén szólva, igen hitvány, egyáltalán nem olyan, mint amilyet Braziliában megszoktam. Abban viszont sok hasznos holmit találtam, például egy szép kis dobozt teli különlegesen finom, ezüstdugaszos üvegekkel, s mindegyikban három pint nagyon jóféle likőr volt. Ma egészen jól haladtam! Kb. egy hagyományos kéziratoldalnyi újabb szöveggel készültem el, és a tegnapival együtt négy újabb vendégmondatot építettem be. Ezeket mondatokat a találomra felütött Robinsonból szedtem, illetve az utolsó kettő a munkanaplódból van. Talán sikerült érzékeltetnem a hasonlóságot. Te is egy Robinson vagy? Te is azokból a maradékokból, eselékekből dolgozol, ami Robinsonnak jutott?

Óvatosan műhelyszövegnek nevezed, amit írsz, nyitva hagyod a lehetőséget a változtatás előtt. És akkor jövök én, mint a vasárnapi folytatásos tárcák olvasója, aki dühösen beír a szerkesztőségbe, ha az író meghalasztja az egyik szereplőt. Te nem halasztod meg, én meg nem hogy dühös nem vagyok, hanem egyenesen élvezem a helyzetet. Kreatív olvasás. Nem azt élvezem, hogy „beleszólhatok”, hanem azt, hogy véleményem mennyire vakvágányra mehet majd később.

Ígértem, hogy az én kimaradt két fordítás-mondatomat majd becsempészem az én szövegembe.

Számomra a próza akkor érdekes, ha olyan megfigyeléseket tartalmaz, amelyeket máshol még nem olvastam. Természetesen a lélek megfigyeléseit. Olyanra gondolok, mint: „rosszban lenni sokkal kényelmesebb állapotnak bizonyult, mint meghitt egyetértésben”.

Megkapó a szöveg szomorúsága. Az apa-fiú viszonynak ez a lezártsága, megváltoztathatatlansága.

Manapság megjelent szövegek is olykor szerkesztőért kiáltanak, nyomda előtti olvasóért: hogy nem vette észre ezt vagy azt. Most viszont rendben levőknek látszanak a mondatok, néhol a -ság, -ség képzőt sokallom; más még nem tűnt fel.

A vendégmondatokat természetesen nem néztem most meg, nem is azokat keresve olvastam, hanem csak úgy, viszont nem is bukkantam egyre sem. Az elvarrás jól sikerült. A végén már nem is lesz érdekes, melyek és hol vannak a kölcsönvett mondatok.

Hát egyelőre ennyi - Első Olvasó (RP)

Rácz Péter költő, esszéista, műfordító. Egyik szervezője volt a Lélegzet-körnek, szerkesztője a két Lélegzet-antológiának (1985., 1987.), melyek közül a második az első magánkiadású antológia volt Magyarországon. 1986-tól egyik alapítója és fő szervezője volt az Örley-körnek. Verseskötetei (Szemtől szembe ültetés, 1984., A hajósok megérkeznek, 1988., Önarc, 1977.) mellett számos fordításkötete jelent meg (pl. Kierkegaard művei, Karl Krolow, Martin Buber). Létrehozója és szervezője a balatonfüredi Magyar Fordítóháznak, amely 1988. januárjában nyitotta meg kapuit, és jelentős mértékben hozzájárul a magyar irodalom külföldi megismertetéséhez.