<indul
  Pécs, november 7. - megfejtés

A 2. feadvány megfejtése: Akrosztichonok Tristan Tzara nevére. Ehhez:

Tanuljunk meg dadogni

Tizen- és huszonéves koromban erősen érdekeltek az ismusok, magam is belekontárkodtam egyik-másik irányzatba: fotogramokat készítettem Moholy-Nagyot majmolva, próbálkoztam Kassákot utánzó vagy József Attila szürrealista korszakát idéző versekkel. Tristan TzaraA dadaisták lenyűgöztek, én is hajlamosnak éreztem magam a lázadásra, aztán vagy tíz év alatt lehiggadtam és kijózanodtam, mígnem átmenetileg kishíján nemzeti irányzatú költő vált belőlem. Amikor az utóbbival járó stiláris jegyektől és járulékos elkötelezettségektől egyre távolabb kerültem, voltaképp nem történt más, mint hogy visszatértem - jó lenne hinni: magasabb szinten - ifjúkorom eszményeihez.

A feladványomban szereplő alábbi verset 1979-ben írtam, de öncenzurális okokból csak 1986-ban publikáltam először (Kárpáti Igaz Szó, 86. jún. 28. - látom a dátumot akkori jegyzékemben). Korai köteteimbe sem került bele, csak az 1990-as Sorsomhoz szegezve címűbe válogattam be. Akkor már átment mind a belső, mind a külső szűrőkön. (A sorkezdetetek minden szakaszban kiadják a román származású nagy francia avantgárdista nevét.)

 

AKROSZTICHONOK TRISTAN TZARA NEVÉRE

1

tisztán szeretem a vizet
rézgálic olaj és stroncium nélkül
ingyen szeretem a levegőt
szépnek a szépet
talán a rútot is szeretem ha igaz
annyi mindent szeretek
nem is tudom szeretni szeretek-e

tisztán szeretem a vizet
zölden a füvet
azúrnak a tengert
rózsának látom a gennyet — mondjátok —
amikor ilyesmit szeretek

2

talán olyan verset kellene írni
röntgen- vagy lézersugárral égetve
ismeretlen anyagok felületére
sírást és nevetést egybeöltve
titkainkat sorra kifecsegve
amelyikben egy betű sem lenne
nagy üres semmiből épülne a vers

talán olyan verset kellene írni
zsarátnokból fehér bőrünkre kirakni
aranylemezbe alfa-részecskékkel vésni
robbantani a hűvös kozmoszba
amelyikben a semmi sem lenne benne

3

tanuljunk meg végre dadogni
röhögni a temetéseken
istent káromolni a templomokban
sózzuk meg végre az édesvizeket
talán ihatatlanokká válnak
adjuk meg az utolsó döfést
nálunk gyengébb áldozatainknak

tanuljunk meg végre dadogni
zokogni az örömünnepeken
akasszuk szögre a logikát
ragadjuk meg az utolsó alkalmat hogy
agyunkból kiirtsuk az értelmet

4

tagadjunk meg mindent ami tagadható
remek heccnek tűnik ez a játék
illedelmes konvenciókat pukkaszthatunk
sikolts sikolts sikolts sikolts sikolts si-si-si
tanuljunk meg végre dadogni
a dadogás a törvény nem a tiszta beszéd
nézzétek nekem már si-si-sikerül

tagadjunk meg mindent ami tagadható
zengjük el hogy nem akarunk zengeni
a tagadást se felejtsük el megtagadni
remélem emlékeztek hogy mit mondtunk
a tagadást se felejtsük el megtagadni

5

talán minden hamis ami látszik
rendben van fogadjuk el
így talán kihalásszuk a látszat mögöttit
súlypontja víz alatt van a jéghegynek is
tehát nézzünk a viz alá de csukott szemmel mert
amit megláthatnánk az hamis lenne hiszen látszik
nehogy kinyissátok hát szemeteket

talán minden hamis ami látszik
zárjuk hát be szemünket
amikor a dolgok mögé nézünk
ringatózzunk csak szépen a titkok felé
amíg fejjel neki nem megyünk a kőkemény logikának

6

tettenértem a DADAt
rájött hogy a tagadás tagadása
igenléshez vezet mindig
s hogy a halál halála életet ad
tettenértem a DADAt
amikor épp rehabilitálta a logikát
nézzétek most hogy pirul

tettenértem a DADAT
zavart volt és már nem is kiabált
amikor megtalálta magában a dialektikát
rajtakaptam a DADAt az értelemmel
amint épp odaadta neki magát

(1979)

Egy azóta fiatalon meghalt kritikusom, Bohár András erre és néhány más hasonló opuszomra nézve állapította meg, hogy "a modernizmus lehetőségeit újragondoló és a saját alkotói habitussal szembesítő munkák". Lám, szembesülnöm már akkor is volt mivel.


És akkor a megfejtés menete. Nagya az, aki röviddel a feladvány publikálása után már meg is adta a megoldást. Később kérésemre a megoldás menetét is leírta. Pontosan úgy járt el, ahogy kellett. A képről:

tihanyi lajos - tzara

kis leleményességgel kiderítette, hogy Tihanyi Lajos munkája, majd azt is, hogy Tristan Tzarát ábrázolja. Aztán a velem való kapcsolatot keresve nyilván megtalálta a fenti idézetet is tartalmazó, verseimmel foglalkozó Bohár-tanulmányt - és benne a keresett címet (ez az egyetlen internetes forrás, amely tartalmazza). Gyors és ügyes munka volt, le a kalappal, gratulálok!

Rövidesen jön a harmadik forduló, és ha ilyen leleményesek lesztek azzal is, akkor talán lesz még több is...

télikertgyártás és terasz beépítés - tömeges sms-kampány - első magyar xyz generációk

Feladvány: Szövegperformance, Pécs.

Balla D. Károly webáriuma. pecs.balla.biz - Feladvány ehhez: Szövegperformansz - Pécs 2006. Balla D. Károly webáriuma az író életébe és alkotói műhelyébe enged bepillantást. Tristan Tzara. szöveg, tihanyi, performance, szövegperformansz, pillangószív, pécs, feladvány, megfejtés, vers

| terasz - téli kert - tömeges sms - Seonyár2008 újoldal |

© Balla D. Károly 2001-2006. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 1024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0