Rövid időn belül ketten is azt ajánlották, hogy térjek vissza a szépirodalomhoz, ne blogoljak, illetve ne írjak közéleti, politikai témájú írásokat. A Blogtéren, Bakura egyik posztjában így válaszoltam Kerekes Tamásnak (a melléütéseket, kissebb stílhibákat utóbb javítottam):

Jó Tamásom, úgy látom, mégiscsak te szeretnéd eldönteni, mi áll jól nekem és mi nem.
   Engedd meg, hogy a saját ízlésem szerint öltözködjem, írjak, étkezzem.
Én 6 éve "blogolok", ha nem is annak neveztem, a naplóm archívuma pedig 10 évre visszamenőleg elérhető. Biztos, hogy az elmúlt 10 évben írtam a legjobb prózáimat, talán verseimet és publicisztikáimat is. Nem hinném tehát, hogy megártott volna nekem a naplóírás, hiszen, mondom, ez épp egybeesik pl. 2 regényem megírásával és megjelenésével.
   Hosszú ideje párhuzamosan művelem tehát a kettőt, ez nyilván elkerülte a figyelmedet. Ugyanis van blogélet (est vita) "kívül" (extra) is.
   Itt a Blogtéren valóban félresiklott a végén a konfliktusom, de egyfelől ez összességében is csupán egy 7-8 hónapos kirándulás volt, hiszen tavaly ilyenkor még Blogtér sem létezett, én viszont akkor is írtam, prózát, verset és blogot egyaránt. Itt belesodródtam valamibe, amiből nem sikerült jól kijönnöm, de utólag visszagondolva ez olyan piszlicsáré dolog, ami feltételezésem szerint a legkisebb mértékben sem befolyásolta munkám egészét. Minden csoda 3 napig tart, az sem tart sokkal tovább, ha BéDéKá kicsit elveti a sulykot a Blogtéren az ellene irányuló szemétkedés miatt. Megy a szekér itt is, jól-rosszul, nekem tetszően vagy nem tetszően: ennek már nincs jelentősége. És az én szekerem is halad, ugyancsak jól-rosszul, s ennek most már semmi köze a blogtéri afférhoz. Tapasztalatokat szereztem, barátokat szereztem, olvasókat szereztem - és persze ellenlábasokat is szép számmal.
   A blogolás már része az életemnek, akár jól áll nekem, akár - szerinted - nem. Nekem igényem van rá, olvasni viszont nem kötelező. Pláne most nem, hogy "utánam kell jönni". A napi 50 egyedi látogatóval én meg vagyok elégedve (itt a többszöröse volt, de sokan nem olvastak, csak rám kattintottak, mert "belém botlottak").
   És akkor még a pillangószívről. Ez egy verseny. Profik között amatőrként veszek részt benne, ha belekukkantottál az oldalaimba, észrevehetted, hogy viccet csinálok ebből a hülye szóból, politikusok szájába adom, paródiákat, álhíreket csinálok belőle és vele. Én nagyon jól szórakozom, sokakat jól szórakoztatok - és közben autszájderként ott vagyok a profik élmezőnyében. Úgy, hogy jószerével azt sem tudom, mi fán terem a keresőoptimalizálás. Úgyhogy inkább meg kellene dicsérned ügyességemért :)
   Tamás, játszani jó, játszani szükségszerű, a játék karbantartja az elmét, formálja a jellemet, alakítja az embert. Része a kultúrának. Vagy mozgatórugója. Nyilvan ismered Johann Huisinga Homo Ludens c. könyvét és annak alaptételét. Lehet vele nem egyetérteni, de az ember akkor is játékos fajta, és én minden helyzetben tudok és szeretek játszani. A blogolás is csak egy játék. Sőt, elárulom neked a nagy titkot: maga az irodalom és a művészet egésze is.
   Magára vessen, aki másnak hiszi.
   Kösz a figyelmet.

A másik intés, hogy jobb lenne csak szépirodalommal foglalkoznom, kb. 20 éve Mo-n élő volt tanáromtól érkezett. Kicsit talán indulatos és egy konkrét ügyben kifogást emelő levelének közléséhez nem járult hozzá, így az én válaszom is érdektelen. Második levelében elvonatkoztatott a konkrét ügytől és általános - ám igen súlyos - kritikáját fogalmazta meg közéleti és politikai témájú írásaimmal kapcsolatban. Neve elhallgatása mellett szövege közlését engedélyezte, így alább ez következik.

A. Sz. második levele (az első közléséhez nem járult hozzá), 2006. szept. 12.:

Kedves Károly,

emlékezhettem volna: te a karcsizást nem szeretted már az iskolában sem, ahogy a kisballázást sem, ehhez képest mindenki karcsizott és kisballázott, így emlegettünk a tanáriban is. Bizony rég volt.

Annak külön örülök, hogy nem sértődtél meg kemény szavaimon, utólag már kicsit bántam, túl őszinte voltam tán. Jó, hogy válaszoltál és jó, hogy nem érezted támadásnak a kritikát. Még csak "tanári" dorgálásnak sem szántam, csupán figyelmeztetni szerettelek volna arra, hogy egyes megnyilvánulásaid, amelyeket én, kívülállóként és valamivel nagyobb élettapasztalattal rendelkezőként, talán jobban meg tudok ítélni, nos, nem visznek téged jófelé.

Az élesebb szavaimat kiváltó konkrét ügytől elvonatkoztatva: azt látom, egyre kevésbé hatolsz be a dolgok lényegébe, tények helyett a saját érzületeidre hagyatkozol, sokszor felületességeken alapul a véleményed. Illetve, ami ennél rosszabb, részjelenségeknek tulajdonítsz általános érvényt. Vannak vesszőparipáid, évekkel ezelőtt lecsapatott rezüméid, ezeket köhögöd fel újra és újra, általában anélkül, hogy új aspektusokkal gazdagítanád őket (az irodalom közösségi szerepének a megkérdőjelezése; a nemzeti hagyományok lebecsülése, a nemzeti értékek relativizálása, a kárpátaljai magyar közösség válsága és demoralizációja, a támogatási rendszer elhibázottsága, stb.). Sommás véleményeket ismételgetsz, szinte sulykolsz, nem árnyalod a képet, elutasítod az ellenkező megközelítés lehetségességét. Mindezt azzal tetézed, hogy nem mutatsz rá semmilyen megoldási lehetőségre, nincsenek pozitív javaslataid, a bajra, a rosszra, a hibákra koncentrálsz, az eredményeket elmosod, a kivezető útra pedig akkor sem mutatsz rá, ha már készen áll, lehetne haladni rajta. Akár neked is.

Azt gondolom, ezzel gátolod azok munkáját, akik évtizedek óta szorgosan tevékenykednek azokban a kisebb-nagyobb ügyekben, amelyek jó célt szolgának, előbbre viszik a közösséget. Negatív álláspontod végső soron visszahat rád, az általad elutasított ügyek és személyek viszontelutasítanak téged, így válsz egyre elszigeteltebbé, kiközösítetté. Alig hiszem, ne értenéd ezt a folyamatot.

Van ennél nagyobb hibád is: harcos elkötelezettséged a magyarországi belpolitikában. Nem vagy magyar állampolgár, nem laksz ebben az országban, mégis jogot formálsz arra, hogy a minden mocsokra vevő liberális sajtó és a korlátozatlan internet révén befolyásold az ország közvéleményét. Ezt a roppant visszatetsző tevékenységedet csak azért folytathatod, mert ezzel olyan pártérdekeket szolgálsz, amelyek mentén véleményedet felhasználhatják saját céljaikra, a másik fél lejáratására, lehetlenné tételére.

Talán összegezve ezek lennének azok a kifogásaim, amelykre rákérdeztél.

Az előző levelem közléséhez nem járulok hozzá, sok volt benne a személyes motívum és a magánéleti tény. Mint írtam, most is tanítok, és semmiképpen nem szeretném, ha veled folytatott polémiám visszaszüremkedne tanári munkámba. Így kérlek, nevemet se írd le. Ha utalsz a levelemre vagy leközlöd (fenti szavaim után ezt kétlem), említs csupán A. Sz.-ként, és ne írd le azt sem, mikor és milyen tárgyban voltam a tanádod. Rövid szakasz volt amúgy is, hiszen csak helyettesítettem nálatok, s rég elhagytam az iskolát és Kárpátalját is. Ami nem jelenti azt, hogy ne éreznék érte felelősséget. Azt kell hinnem, alkalmasint többet, mint te ottlakóként.

Várom válaszod, üdvözöllek:

[A. Sz.]

Természetesen reagálni fogok a fentiekre, de erre most nem volt időm, az engem intők ajánlatától teljesen függetlenül szépirodalmat műveltem, megírtam egy kisnovellát.

Végül: szapora üzenetváltások Halmai-Nagy Róberttel, körvonalazódik egy októberi pécsi szereplésem lehetősége, lassan mindent tisztáztunk, már az időpont is véglegesnek látszik, de még nem akarom megírni.