Még nem írtam arról, hogy egy kedves bloger-társ felhívta arra a figyelmemet, hogy az a paródia-félém, amit a Gyurcsány-Orbán vita megasztáros változataként írtam meg, kör-emailban terjed a virtuális térben, bizonyságul nekem is elküdte egy többször továbbküldött változatát. Így hát bizonyos fokig részese lettem a digitális folklórnak, amit persze örömmel fogadok, még ha kicsit furcsa is megbarátkoznom a ténnyel, hogy a szövegem név nélkül, a szerzőségemre való bármilyen utalás nélkül terjed. Ami ugyan pontos mutatója a folklorizációnak, de copyright-dicsvágyámat mégis sérti.

*

Szerepelni fogok a Szép versek 2006-ban, beválogatták egy tavaly megjelent opuszomat. Valamiért ezt a verset nem tettem fel a honlapomra, most már csak akkor teszem itt is elérhetővé, ha megjelent a gyűjtemány (Ünnepi Könyvhét).

Csernobil útja

Kicsit morbid ötletnek tartom, hogy Pakson utcát neveznének el Csernobilról. Ráadásul az atomerőmű felé vezető kapná ezt a nevet. Elég furcsa lesz ilyesmit hallani és fogalmazni: "A Paksi Atomerőműhöz Csernobil útja vezet", "A Csernobil utca végén ott találjuk a Paksi Atomerűművet", stb. (Igaz, az autóbuszgyárat is "az első közlekedési katasztrófa" kárvallottjáról, Ikaroszról keresztelték el.)

A csernobili útról és a névadási problémákról egy másik, irodalmi-könyvészeti eset jut eszembe.

1985-ben jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadó az 1945 utáni kárpátaljai magyar irodalom első reprezentatívnak szánt nagy összefoglaló antológiáját. A válogatásra és szerkesztésre még teljes mértékben a szovjet kultúrpolitika merevsége a jellemző. Bár a előkészületek a peresztrojka meghirdetése előtt, javarészt 1984-ben történtek, azért akkoriban már érezni lehetett valamit a változás előszeléből. A torz ideológiákhoz való ragaszkodás országos szinten és méretekben már állandó diszfuncionalitással párosult, így az összeállítók és szerkesztők sokkal korszerűbb szempontokat is érvényesíthettek volna, ám ők pápábbak akartak lenni a pápánál. Így történhetett, hogy a gyűjtemény a pártosság aránytalan előtérbe állításával készült. Előszavát a területi pártbizottság ideológia titkára írta szinte az 50-es évekre jellemző hangnemben, de alaposan kitettek magukért az utószó-tanulmányt jegyző "tudósok" is: az ungvári egyetem magyar tanszékének vezetője és tanárai, egy professzor és két docens. Két kedvenc passzusom ebből a tanulmányból:

"A tehetséges kárpátontúli magyar írók, költők tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrát művelnek a Szovjetunió népeinek testvéri családjában. Alkotásaiknak jellemző vonása a szoros kapcsolat a többi nemzetiséggel a szebb, a teljesebb, boldogabb életért vívott harcban; a realizmus, a népiség és pártosság elemeinek összefonódása, a demokratizmus, a hazaszeretet, az orosz, az ukrán és más szovjet irodalmak haladó hagyományainak felhasználása."

Ugye nem kell mondanom, hogy a haladó hagyomány a forradalmiság volt, nem pedig a modernizmus. A másik:

"...a Szovjetunióban megszűnt a magyar nemzetiségű író, költő és közönség úgynevezett kisebbségi helyzete. Ez a polgári demokráciából származó kategória egyes irodalomkritikusok rólunk szóló munkáiban elő-előbukkan ma is. Szerencsére azonban már csak igénytelen szóhasználat, vagy a marxista metodológiai szempontok mellőzésének bizonyítéka. A valóságban, amelyet e terület új irodalma tükröz, már nem található. Helyét elfoglalta a nagy közösséghez, a szovjet néphez való tartozás felemelő tudata..."

Na ja.

További előzmény, hogy a gyűjteménynek A boldogság útján címet kívánták adni. Ezt azonban a szerzőknek sikerült megvétózniuk, bár nem tartalmi vagy stiláris okokra hivatkozva, hanem csupáncsak azért, mert vagy 20 évvel korábban már megjelent egy olyen című könyv, amely valami olyasmivel kezdődött, hogy megvalósult az ezeréves álom, az elnyomatásban sínylődő ősi szláv földek, így Kárpátalja, a Szovjetunió keretében újraegyesülhetett az anyafölddel. Két azonos című kiadvány mégsem kívánatos, így a kiadói főemberek és az egyetemi grémium agyából végül kipattant a zseniális új cím: Sugaras utakon.

Ha sugaras, hát legyen sugaras, törődtünk bele 85-ben, amikor az antológia megjelent. Kínossá akkor vált a dolog, amikor alig egy évre rá megtörtént a csernobili atomkatasztrófa, és ennek a címnek egészen más lett a felhangja. Jószerével le sem lehetett írni, mert mindenki azonnal másra asszociált. Így hát az történt, hogy bár a gyűjtemény már megjelenése pillanatában elvesztette az aktualitását (addigra ugyanis Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát) és fene nagy pártossága, túlideologizáltsága miatt ki lehetett dobni az ablakon, aközben címének pikáns időszerűséget kölcsönzött Csernobil.

Így jártunk hát épp 20 éve irodalmilag Csernobil útján.

----------
A Sugaras utakon az Online antikváriumban

Csernobil 20

A napokban megjelent és megjelenő cikkek közül nem egy kezdődik így:

A száraz hírre rárakódnak a hallott történetek, az olvasmányok, filmélmények, személyes emlékek. (Például az, hogy május 2-án családostul kirándulni voltunk, az egész napot a szabad ég alatt töltöttük. Akkor alig másfél éves fiunk egy szál gatyusban szaladgált a réten a ragyogó napsütésben. Nem tudni, volt-e ennek a majálisolásnak valami köze ahhoz, hogy 2 évvel később súlyos allergiája alakult ki.)

Friss hír, hogy az ukrán elnök arra kérte a világ gazdag államait, hogy kártalanítsák országát a csernobili erőmű végleges bezárása miatt. Viktor Juscsenko erről Kijevben az atomkatasztrófa 20. évfordulója alkalmából rendezett, 3 napos, nemzetközi konferencia megnyitóján beszélt.