Megjelent a Spanyolnátha igen tetszetős és első látásra
remeknek látszó új
száma, vadonat új köntösben. A digitális folyóirat
voltaképp Vass Tibi magánoldalából nőtte ki magát rangos
művészeti netperiodikává. Amihez szívből gratulálok. Persze
a dologban pici hiúságom is benne van, lévén szerzőként
részt vehettem az újraindulásban egy erre az alkalomra
készített vizuális munkámmal. Külön is feltettem, ide:
Pasolini-oltár
PIN-kóddal.
*
Persze
végül is időben elkészültem a Mozgó-anyaggal, majdnem
együltömben megírtam, másnapra inkább csak a csiszolást
hagytam; már vissza is igazolták. Korábban azt a gyakorlatot
követtem, hogy a napi jegyzeteimből szerkesztettem egybe
valami összegzést, de mostanában inkább valamilyen témára
fűzöm fel a gondolataimat, és a szépírászat, az esszé,
a tárca felé húzódom ki, bár továbbra is némi publicisztikai
beütéssel.
*
Szabó
Géza főszerkesztő tájékoztatott, hogy az Erdélyi Terasz
bizonyos ellentétek miatt nem frissül: komoly összetűzésük
volt bizonyos erdélyi írókörökkel, így aztán az EMIL-lel
(az Erdélyi Magyar Írók Ligájával) közös portálon felfüggesztették
az írások közlését, de a belső munka továbbra is folyik,
módot találtak egy ugyancsak belső használatra szánt honlap
üzemeltetésére, most egyelőre ott jelennek meg az írásaink,
így az én szerdai gonoszaim is.
*
Lassan
kialakul, hogyan osszam meg magam a Blogtéri
és az itteni Manzárd között. Most azt csinálom, hogy az
aktuális, önállóan is életképes közéleti vagy irodalmi
vagy más jellegű hegyzeteimet először ott publikálom (naponta
vagy legalábbis elég sűrűn), ide pedig utólag teszem fel
a jól sikerültnek gondolt jegyzeteket a személyes, valóban
naplószerű szövegekkel együtt. A két webhely ugyan átfedődik,
de differenciáltan működik: a blogtéri első közlés inkább
szól a nagy nyilvánosságnak és módot ad a közvetlenül
a szöveg alatt látható hozzászólásokra, az itteni pedig
egyfelől megmaradt személyesebb, belterjesebb naplónak,
másfelől meg alkalmanként újraközli az erre érdemesnek
talált ottani anyagokat. Mint ezeket is:
|
Nem
fogni kezet
Nem
tudom, hogy lehet-e nem fogni kezet. A kézfogás ugyanis
nem az egyetértés, nem a puszipajtásság kifejezése, hanem
annak demonstrálása, hogy a másik emberhez nem közeledünk
ellenségesen. A kézfogással nem a másikat minősítjük, hanem
magunkról közlünk valamit: azt, hogy nem akarjuk megölni,
bántani, eltiporni. Ha valakivel nem fogunk kezet, akkor
ezzel azt állítjuk, hogy bármi rosszra képesek vagyunk vele
szemben, hogy van bennünk harag, gyűlölet, megvetés, hogy
- keresztényi értelemben - nem gondoljuk a másikat isten
velünk egyenrangú teremtményének.
Azt
hiszem, egy államfő, főként ha államférfinak is tartja magát,
nem teheti meg, hogy nem nyújtja a kezét annak, akit az
általa fémjelzett a személyében képviselt állam nevében
kitüntet.
Ráadásul:
ránéz a másik kezére (az Index fotóján), de nem nyújtja
neki a sajátját. Ebben az esetben és szituációban ez egyenértékű
azzal, mintha fel is pofozta volna embertársát.
Nyújtsam vagy ne nyújtsam?
|
a parlament műanyag víztartály |
Indítvány
az Alkotmánybírósághoz
Kitüntetett
Magyar Állampolgár alkotmányértelmezési indítvánnyal fordult
az Alkotmánybírósághoz azzal a kérdéssel, hogy a taláros
testület foglalna állást abban a kérdésben, összeegyeztethető-e
a magyar Alkotmánnyal a Köztársasági Elnök azon cselekedete,
hogy a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a kormány,
illetve a miniszterelnök által javasolt és általa is jóváhagyott
állami kitüntetések átadási ceremóniáján nem fogott kezet
a kitüntetett Magyar Állampolgárral.
|
(a
fenti jegyzet élcét a Blogtéren nem értették olvasóim...) |
Kármentő tálca
Ipari kármentő tálca a műanyag IBC tartályok alá
Balla D. Károly: Manzárd. 2006. márc. 17. Balla Dé webnapló. A blog az író alkotói műhelye.
Ipari műanyag tálca a négyszögletes víztárolóhoz. Műanyag IBC tartályok, hordók alá. "Kárpátalja, kárpátaljai, Ungvár, Ukrajna, nemzeti kisebbség, blog, magyar, irodalom, ipari, műanyag ipari tálca,, IBC tartály, klórdioxidos ivóvízkezelés
|