Négy nap internet nélkül. A múlt év két utolsó napján nagyon nehezen viseltem a helyzetet, szabályos elvonási tüneteim voltak. Aztán szilveszter éjszakáján elhatároztam, hogy úrrá leszek a dolgon. Úgy érzem, ez sikerült is. Igaz, azon az áron, hogy a másik végletbe estem: egyszerűen nem érdekelt az egész. Az internetkérdést, úgy ahogy van, kívülhelyeztem magamon. Ehhez persze át kellett alakítanom a napi szokásaimat, hiszen ébrenlétem 16-18 órájából legalább 12-t töltöttem eddig számítógép előtt úgy, hogy közben be volt kapcsolva a net. A nap során folyamatosan érkező levelekre szinte azonnal válaszoltam, óránként oda-odanéztem a hírportálokra, legalább 2 jegyzetet megírtam és felnyomtam valamelyik bloghelyemre, figyeltem a hozzájuk fűzött hozzászólásokat, és persze a statisztikákat is. Ez szinte még azokon a napokon is így folyt, amikor valami komolyabb nem-netes munkát végeztem, novellát vagy verset írtam, legfeljebb ilyenkor ritkábban futottam végig a böngészendő helyeken.

No, az év első két napján átállítottam magam. Délelőtt órák hosszat csak olvastam (könyvet) - nem is emlékszem, utoljára mikor tettem ilyet; rendesen csak "lopiban" olvasok olyasmit, ami nem a képernyőmön jelenik meg. Délutánonként meg dolgoztam a könyvemen (2000 ± 3). Az első nap még kicsit furcsán éreztem magam, de aztán másodikára teljesen megbarátkoztam a helyzettel.

Ámde! Teljesen váratlanul késő estére Kolosnak sikerült beindítania a netet. Ennek persze egyrészt nagyon örültem, másrészt meg újra megkavarta a rendemet a visszaállás. Így aztán tegnap jobbára csak ide kaptam, oda kaptam, nem túl sok és főleg nem túl jó eredménnyel és hatékonysággal. Délutánra újra botrányosan rossz lett a kapcsolat, felfelé egyáltalán nem mentek az információk, amit elkészítettem, nem tudtam feltölteni. Ettől megint halálosan ideges lettem.

Ha egyáltalán nincs net, azt már elfogadom. De ha hol van, hol nincs, s amikor van, akkor meg akadozik - az kiborít.

Most megint nem tudom, hogy sikerül-e ezt az oldalt feltölteni azon a napon, amelyiken írom.

*

Most vettem észre, hogy a Mint a balsors a Himnuszban c. HVG-cikkem angolul is megjelent az Online változatban. Lásd: Referendum anniversary.

Frissítettem 2005-ös publikációs listámat, és megszámolva a bejegyzett tételeket kicsit meglepődtem a 60 fölötti számon. Az ismétléseket leszámítva is közel félszáz megjelenés. Ez nem is olyan rossz. LÁSD.

*

Egy kicsit átalakítottam a Kettenklub címlapját: ezen mostantól nem fogom külön "hirdetni" minden naplóbejegyzésemet, az oldalsó frissek-listán úgyis látszik, van-e új oldal a Manzárdon.

Érdekes vendégünk volt a minap. Apám egyik legkedvesebb legénykori barátjának, Rosenberg Miklósnak a kis-kisöccse Bécsből. Miklós, a süketnéma festőművész jellegzetes ungvári figura volt, mellesleg ő tanúskodott a szüleim egybekelésénél. 56 októbere éppen Mo-n érte, átment a határon, Bécsben lett jegyzett művész. Amikor 95-ben Évával ott jártunk, felfigyelt valahol, gondolom valamilyen magyar kiadványban, talán a Bécsi Naplóban, a nevemre, el is akart jönni az irodalmi találkozóra, de aztán valamiért nem tehette. Ám később érdeklődött Szépfalusiéknél, vendéglátóinknál, megtudta a levélcímünket, és attól kezdve levelezett Apuval, 90 éves korában bekövetkezett haláláig. Most, hogy kis-kisöccse (nővére unokája) Ungvárra látogatott, megkeresett minket. Dr. Eric Frey a Der Standard "Managing Editor"-ja, a Financial Times és az Economist ausztriai tudósítója, a magyar nyelvterületen, azt hiszem, teljesen ismeretlen Hitler-szindróma c. könyv szerzője. (Mindez persze nem derült ki róla itt-tartózkodásakor, én kerestem rá utólag a neten a névjegye alapján.) Vele volt a felesége és egy ungvári ukrán tolmács, aki szerencsére magyarul is egészen jól beszélt. Apunak nem is nagyon kellett tolmács, egészen jól elboldogult a némettel. Én szinte mindent értettem, de megszólalni elég nehezemre esett. Eric "természetesen" angolul is perfekt, így Évával ezen a nyelven váltottak szót. Mondanom sem kell, hogy meghívott minket Bécsbe...

*

Ma délutánra Barzsó Tibor jelentkezett be.