Útmutató - Laptophasználat, üzembe helyezés Alig hihető, de akadnak újsütetű laptoptulajdonoso

Laptop töltő kábel, áramellátás, tápegység

Laptop töltő Budapest - Akkumulátor töltő laptop szerviz

 

05. nov. 30.

Belterjes Úgy döntöttem, hogy az új webhelyemre, vagyis a Blogtér keretében indított blogomba nem fogom feltenni az összes naplóanyagot, hanem leginkább csak a közérdekűeket, illetve amit annak ítélek. A nagyon belterjeseket és személyeseket tehát továbbra is csak itt lehet majd olvasni. A naplóm afféle közéleti részével azonban bekapcsolódom a Blogtéren kialakuló virtuális közösség munkájába. Elégedett lehetek, eddig mindkét komolyabbnak szánt jegyzetem kikerült a címoldalra. Az alábbi is.

KözéletA határon túli magyarság körében, amennyire tudom, közel sem örvend akkora népszerűségnek a blogírás, mint Magyarországon. Előbb saját házunk előtt seperve azt kell mondanom, Kárpátalján összesen két valódi blogról tudok, egyik az enyém: az UngParty Manzárdot 2003 szeptemberétől írom, de voltaképp akkormár másfél éve blogoltam, épp csak úgy jártam, mint Moliere hőse, aki nem tudta, hogy születése óta prózában beszél. (Később az internetezés előtti naplóimat is webesítettem, archívum itt.) A másik a négy hónapja indult és most éppen leálló Karpaty News nevűhírblog.

Őszintén szólva nem vizsgáltam, hány blogger működik a Fel- és Délvidéken, de nem lehetnek túl sokan, mint ahogy erdélyi webnaplót is csak néhányat ismerek (péládul a Gergely Editét). Abban pedig szinte bizonyos vagyok, hogy kisebbségi magyar politikus még soha nem indított blogot, pláne nem politikait, így Kelemen Hunor romániai magyar parlamenti képviselőé mindenképpen különleges (LÁSD). Mai (!) indításáról a Transindex erdélyi portál számol be, cikkükből kiderül, hogy a többeknek bloggolási lehetőséget biztosító Egologo hálózatot éppen a szerkesztőség indította. Csak elismerés illeti őket érte. (A kezdeményezésről Hírbehozó is írt ITT.)

És persze Kelemen Hunort is, aki, nem mellékesen, jelentős költő és író, így nincs kétségem afelől, hogy politikai oldala egyben irodalmi is lesz. Ha nem másban, hát megfogalmazásainak kimunkáltságában.

Első, mai keltezésű bejegyzését a író-politikus így zárja:

"Funar csipőből lőtte az RMDSZ-t és a romániai magyarokat. Nem reagáltunk, nem vettük fel a felénk dobott kesztyűt, mert már teljesen világos, hogy az ő szándéka a provokálás. Az észérvek, a racionalitás, a kultúráltság az ő esetében nem vezet eredményre. Cirkuszt akar, érzelmi háborút. És mi úgy döntöttünk,hogy semmibe vesszük és leszavazzuk. Talán most ez a helyes taktika. Talán."

Bloggolni ellenben nem talán, hanem bizonyosan helyes taktika.

10, 20, 30 éve írtamÉppen 20 éve, 1985-ben írtam egyik legsikeresebb versemet. Számos antológiában megjelent, elhangzott szavalóversenyeken és tavaly meg is zenésítették. Az mp3-as fájl az alábbi linkre kattintva tölthető le:

Black Fat Old Mama Revival Band — Balla D. Károly: Csak  ( 5700 Kb)

Hang nélkül a vers pedig imígyen hangoz:

CSAK

nem szikla
                       csak kövek
nem Ige
                       csak szöveg
nem rokokó
                       hanem giccs
úgysegélj helyett
                       segíts

nem otthon
                       csak szállás
nem bánat
                       csak bánás
nem éget
                       csak ragyog
nem kínoz
                       csak sajog

nem kényszer
                       csak szokásból
nem örökmécs
                       csak gázspór
nem torzó
                       mert nyomorék
szárnyak helyett
                       buborék

nem stigma
                       csak piszok
nem átok
                       csak szitok
nem megrendít
                       csak hiszed
nem kereszt
                       csak viszed

nem ítélet
                       csak rossz vád
Isten helyett
                       az ostyát

(1985)

Folytatása következikAZ ÁLOMMÁS, 16. / Micsoda képtelen helyzet, szögeztem le továbbindulva, miközben egyáltalán nem volt kedvem megbarátkozni a gondolattal, hogy eltévedtem. Hátam mögött a szőlőhegy, előttem a sík – előbb-utóbb valahol kereszteznem kell az országutat, biztattam magamat.

A meggyőződés bizonyosságát azonban újra és újra kikezdte a távlatok esetlegessége. Visszhangtalan mikrokozmoszomat szinte gyanakvó idegenséggel vette körül az egyre misztikusabbnak látszó kontúrtalan messzeség, a távolság mint fenyegetés vált mind érzékelhetőbbé. A semmi közepén hasztalan elszántsággal lépdelő alakomat úgy kezdtem látni, mint valami ostoba tévedést, mint a dimenziók pókhálóján fennakadt és mindhiába kapálódzó áldozatot, aki képtelen szabadulni a még fel sem ismert csapdából, azt hiszi, hogy közeledik valamely megoldáshoz, nyugtatgatja magát, hogy helyzete egyáltalán nem súlyos, de közben mindinkább belegabalyodik az elveszejtő fonatokba.

Ahogy haladtam, ismeretlen eredetű, nyúlós szorongásom amorf darabkái minden lépésemmel konkrét félelemmé szemcsésedtek. Bár teljesen tisztában voltam azzal, hogy az imént még kellemes borzongásom pillanatokon belül hideglelős rémületté fog válni, érdekes módon azonban nem tettem ez ellen semmit, ellenkezőleg, mintha sürgettem, kívántam volna, hogy végre beteljesedjen rajtam a rettegés, kerítsen hatalmába a páni félelem, nem bánom, csak megtudjam végre, mit akar tőlem ez a csillagtalan téli éjszaka.

Ahelyett azonban, hogy...

Folyt. köv.

2005. november. 30. Balla D. Károly: Manzárd


Balla D. Károly, BDK: Webnapló. 2005. november. 30. Manzárd blog.

A kárpátaljai magyar író alkotói műhelye. Laptop hardver szerviz - honlap content - Laptop, hardver, szerviz, seo honlap, Kárpátalja, kárpátaljai, Ungvár, határon túli, magyar, Ukrajna, google blog, irodalom, webnapló, Balla D. Károly, BDK

FRISSEK:

 


© Balla D. Károly 2001-2005. Az oldalaimon közölt tartalmak szerzői jogvédelem alá esnek.
Ajánlott kondíciók: felbontás: 2024×768; szövegméret: közepes; karekterkódolás: Central European (Windows 1250); böngésző: Internet Explorer 6.0