"30 cm-re az anustól egy gigantikus székletkő"

"30 cm-re az anustól egy gigantikus székletkő"

Szia Csöng, most csak neked írok, merhogy Kolos, mint tudod, itthon van. Józsival éppen a kocsit bütykölik. Az utazás utáni javításra még csak most került sor. (Egyébként még jó, hogy nagyobb baj nem lett a motorral, ugyanis annyira túlbuzogtunk az elfolyó olaj pótlásával, hogy vagy 2 literrel többet öntöttünk bele a szükségesnél. A szintmérő állandóan a minimum alatt mutatott, ezért azt hittük, nagyok a veszteségek, közben csak többet kellett volna várni, hogy az álló motorban visszacsepegjen és reálisan mérhetővé váljon az olaj.)

Azt nagyon sajnálom, hogy mégsem te vagy az ungvári egyetem honlapján :)) (http://www.univ.uzhgorod.ua/), szerintem mégis eléggé hasonlít rád, még ha te nem is akarsz magadra ismerni. Meg mások sem. István bá' azt írta szellemesen, hogy "csak a kend Ő".

Ma délelőtti szórakozásomnál sokkal jobbat is el tudok képzelni. Történt, hogy P-zy doktor, tudod, aki nagyapát is kezelte, este felhívott, hogy van egy másfél oldalas cikke, amit ukránul írt, már le van fordítva magyarra, de nagyon csúnya a gépelet, be kellene hát szedni számítógépen és kinyomtatni. És persze sürgős. Kicsit szabódtam, hátha megúszom, más terveim voltak szombat délelőttre, de persze végül igent mondtam. Ugyan, másfél oldal, mi az, mondhatnád (és mondta anyád is), max. 15-20 perc. Na igen, normális esetben annyi. De nekem vannak bizonyos tapasztalataim. Például Béla barátom révén, aki szintén beállított már "kész" fordításokkal, aztán menet közben derült ki, hogy a hozott anyag még nyersfordításnak sem jó. De előfordult az is, hogy az előtte lévő ukrán szöveget "élőben", kapásból próbálta magyarul bediktálni, miközben kiderült, hogy az ukrán eredeti sem jó, így újra kellett fogalmazni az egészet. Ilyenkor aztán bizony nem a begépelésre megy el az idő.

A másik elrettentő példám szintén dr., tudod, Lacika, aki egy időben velem íratta a leveleit meg az életrajzát és az én gépemben vezette a publikációs listáját; ővele meg az volt a baj, hogy semmilyen nyelven nem tudott életképes mondatokat megfogalmazni, és amikor azt állította, hogy nekem csak le kell pötyögnöm, amit ő bediktál, akkor valami ilyesmivel indított: "Károly, akkor valahogy úgy kellene ezt a levelet megírni, hogy ott Debrecenben a prof, amikor majd olvassa, megértse azt, hogy én mit is szeretnék..." És ami ezután következett, abból a zavaros helyzet- és szándékismertetésből kellett nekem kihámoznom, voltaképp mit is akar Lacika levélbe foglalni.

No, Dr. P-zy is azzal kezdte, hogy elmodott egy kórtörténetet. Jó, hogy éppen előtte reggeliztem, mert utána biztos nem lett volna étvágyam. Az eset ugyanis egy bélelzáródásról szólt, illetve arról, hogy egy öregasszonyban 30 cm-re az anustól egy gigantikus székletkövet találtak, amelyről utólag kiderült, hogy epekő, és amelyet a "konzervatív" módszerekkel nem lehetett eltávolítani a bélből, ezért műtétre készültek, ám a bélzár váratlanul mégis távozott, hozták is a nővérek nagy örömmel, miután kikotorták a... No, ilyesmik. Az egészet azért mesélte el, hogy értsem, amit gépelni fogok, mondta. Utóbb kiderült, hogy az értésen túl azért másról is szó van.

A doki előbb a magyarított gépeletett vette elő, azt kezdte volna diktálni, de már az első mondatban stilisztikai aggályai támadtak a megfogalmazással szemben (holott ő, bár tűrhetően beszél magyarul, ebben a vonatkozásban mégse egy aranyjánosi klasszis). Hát igen, látta ő, hogy Sz.L. bácsi fordítása (ő meg tanított titeket az iskolában) csapnivaló, és éjszaka még megpróbálta maga lefordítani a rosszabbul sikerült bekezdéseket. Elő is vette a saját kézírását, és ettől kezdve hol innen, hol onnan vette a mondatokat, illetve időnként a két verzióból kellett egyett csinálnunk.

De ez még semmi. Eljött a pillanat, amikor már nem az orvosi kifejezések miatt nem értettem egy-egy mondatot, hanem azért, mert vagy hiányzott belőle az állítmány, vagy nem lehetett eligazodni a többszörös alárendeléseken. Remélve, hogy talán ezzel hamarább szabadulok, rákérdeztem: itt van az ukrán eredeti?

No, akkor már három forrással dolgoztunk: 1) ukrán eredeti, 2) Sz.L. gépírásos fordítása, 3) P-zy doktor kézírásos jegyzetei. Innen kezdve a "begépelés" hihetetlenül lelassult, az öreg egyre jobban elbizonytalanodott a saját szövegében és egyre hálásabb volt, ha akadályozó erőfeszítései ellenére nekem mégis sikerült nyélbe ütnöm egy épkézláb mondatot.

És ezt még mindig lehet fokozni! Eljött a pillanat, amikor kijelentette, hogy ezt a magyar szaknyelvben nem így mondják... Szerencsére, amíg rám várt (merthogy egy órával korábban jött a megbeszéltnél; 9 órát beszéltünk meg telefonban, mire ő rákérdezett, hogy Kijev vagy Budapest szerint értettem-e; sejtheted, hogy én erre mit mondtam, ennek ellenére ő mégis Kijev szerint jött reggel, vagyis 8-kor, amikor én még fürdőszobáztam), szóval amíg azt várta, hogy anyád felöltöztessen, addig nagyszüleiddel szórakozott, és nagyapád megmutatta neki azt a leletét, amit legutóbb Baján készítettek. Abban a leletben benne az a néhány szó, ami most ide kellene. Lement érte, felhozta, és akkor már 4 forrást variálva folytatta a "diktálást". A munka még jobban lelassult, azt hittem, sosem érünk a másfél oldal végére, mert az öreg végigízlelgette az összes variációt, elmormogott egy-egy félmondatrészt így meg úgy meg amúgy, aztán tanácstalanul rám nézett. Mindezt, hajlott korára és tiszteletreméltóságára tekintettel elég jól viseltem, egyetlen egyszer vesztettem el a béketűrésemet, de akkor is csak annyit nyögtem ki fájdalmasan: Doktor úr, akkor most mit írjak?

No, így lett a 15 percből röpke két óra. Be volt szedve a szöveg, de persze printelés előtt még együtt elolvastuk és itt-ott még javításokat tartott szükségesnek. Ez a fázis már valóban nem tartott 20 percnél tovább.

De fő, hogy megszültük az epekövet.

Végül is nem bánom a dolgot, hiszen okosabb lettem, úgyhogy most már tudom, a Buwere-szindróma nem egyéb, mint obturációs bélelzáródás, melyet epekövek okoznak olymódon, hogy belső biliáris sipolyok révén az epehólyagból a bélbe kerülnek. Eltávolításuk pedig... No de hátha te még étkezés előtt vagy.

Délben egyszerre hozta a posta két különböző Kárpáti Igaz Szót, a feketét és a zöldet. Hát eléggé cifra helyzet. Erről írtam egy cikket még a múlt héten, tengnap jelent meg a Népszabadságban: Kettő a magyar igaz-szó. Ja, a zöldben idéznek engem, a HVG-ben megjelent múltheti cikkemet (Verecke szent tehene) aminek nem igazán örülök, mert aki idézi, annak csak egyetlen megállapításom volt fontos. Lehet, mégis jobban jártam volna, ha beleegyezek, hogy az egész cikket leközöljék (Kőszeghy kérdezte, hozzájárulnék-e ehhez, de én nemet mondtam), amit épp azért nem akartam, mert elkötelezettséget jelentett volna az egyik oldalon (és a másik ellenében). Ami a HVG-ben egy független értelmiségi véleménye, az a zöld Igazszóban állásfoglalásnak hatott volna. No, így is az lett, mert Tóth Viktor persze csak arra utalt saját cikkecskéjében, ami beleillik a KMKSZ-ellenes koncepcióba. Hogy nekem a másik oldalról is ugyanolyan rossz a véleményem, és a konkrét példa után általában beszéltem a kárpátaljai magyar szervezetek visszaélésiről, az nem jött át. No meg persze úgy lenne jó, ha akkor is hivatkoznának rám, amikor az UMDSZ-t szidom erősebben, mint pl. itt: Ufó Kárpátalján.

Most már szombat délután van, várjuk Ildikóékat. Anyu szecsuáni csirkét készített, szerencsére lesz a hozzá járó rizs mellett külön nekem krumpli is, így én sem maradok éhen.

Csak eszembe ne jusson előtte a gigantikus bélzár.

Notebook monitor