o

---

"még életemben bekerültem az irodalmi múzeumba bentlakónak"

Hát sziasztok, végre itthon vagyunk. Ma még egész nap kornyadoztam, dolgozni sem igen sikerült.

Nem sokkal azután, hogy tőletek elváltunk, megjött Lengyel Tomi és Bagu Laci, eredetileg pókerpartiról lett volna szó, de már a telefonegyeztetésből kiderült, hogy ők (is) inkább beszélgetni szeretnének. Pedig a szállásunk a PIMben ideális volt, jó nagy szoba fotelokkal és alacsony politúros asztallal (azon csúszik jól a lap). Persze elsütöttem nekik azt a tréfát, amit másoknak is: mégiscsak nagy költő vagyok, hogy már életemben bekerültem a Petőfi Irodalmi Múzeumba bentlakónak. Ha csak két éjszakára is.

A zsuga helyett tehát inkább beszélgettünk, fél nyolctól éppen éjfélig. Rólatok is kikérdeztek minket, mi meg érdeklődtünk az ő kicsi gyerkőceik felől. Lengyel Tomi mesélt ausztráliai útjukról (édesanyja ott talált rá a testvérére) is. Meghát persze az irodalom dolgait is meghánytuk-vetettük, és a kárpátaljai helyzet sem volt kerülendő téma.

Másnap nem kapkodtuk el az indulást, ráérősen készülődtünk, ennek ellenére semmit sem felejtettünk a szálláson. Nem sokkal ébredésünk után István telefonált, hogy a házuk előtt, ahol előző nap parkoltunk, találtak egy szép kis olajfoltot; ellenőrizzük az olajszintet. Jó, hogy ilyen szemfüles és hogy szólt, mert bizony a szint a minimum alatt volt a kocsiban, így aztán útközben vásároltunk pár litert és 100 km-enként megálltunk, anyu hozzátöltögette. Baj nélkül hazaértünk, holnap jön a szerelő, hogy bekukkantson a kocsi alá.

A határ elég jó volt, a magyar oldalon hipp-hopp átjutottunk, aztán a híd után szokás szerint képződött egy kis káosz, de 20 perc alatt azon is túl lettünk. Vacsoraidőre már itthon is voltunk; a három öreget is rendben találtuk. Hamar lefeküdtünk.

És hiába keltünk elég későn, én még nem hevertem ki az utazást. Ráadásul egész nap a net is szarakodott, alig lehetett normálisan böngészni. Nagyon elegem van abból, hogy mindent kétszer-háromszor kelljen frissíteni, mire egyszer rendesen betöltődik. Nem tudok beletörődni, hogy itt Ungvár központjában elérhető áron ne lehessen egy elfogadható kapcsolatra szert tenni. Most már lassan nemcsak azt mondogatom, hogy addig nem halhatok meg, amíg nem épül Ungváron krematórium, hanem úgy sem akarok meghalni, hogy ne élvezhessek előtte egy szélessávú korlátlan internetet. (Lehet, hogy terveim ellenére hosszú életűnek kell maradnom?)

Na, beszámolhatnék még nektek a nélkületek töltött pesti időnkről, a szombat esti író-kimittudról (remek volt), az én vasárnapi szereplésemről, amit te, Kolos, nem láttál (nem sokat vesztettél...) avagy arról, hogy anyátok a családi papírok mai rendezgetése és selejtezése közben tudta meg, hogy nagyapátoknak nem is József volt az eredeti keresztneve. De ezt majd inkább szóban.

És hogy igazoljam, Csönge, a gyanúdat, hogy amióta ti elutaztatok, mi "állandóan bulizgatunk", jelentem, hogy szombatra Ildikóék jönnek hozzánk.

De addig még biztosan írok.