o

---

"Megtetszett ez az Emmirulez"

Szisz! Ma elég nyüzsis napunk volt. Délelőtt egy rakás emailre kellett válaszolnom (tegnapiak és újak), és mire valami munkába belelendültem volna, kaptam a telefonhívást: megjött az USÁból Koncz István, és ahogy hetekkel ezelőtt levélben megbeszéltük: találkozni szeretne velem. Feleségével érkezett és egy munkácsi csávó kísérte. Hívtam őket, jöjjenek fel délután egy kávéra, de valószínűleg nem igazán volt mit csinálniuk addig, háromra pedig máshová kellett menniük, így azt mondták, inkább ők hívnának meg minket ebédre; ahová mi ajánljuk. Anyátokkal tanácskoztunk: ám legyen, ha egy órát tudnak ránk várni. Tudtak. A helyet is megbeszéltük, azt a vendéglőt ajánlottuk, ahol (majd' egy éve) Báthoriékkal voltunk, valami Kráter vagy mi a neve, tudjátok, a Munkácsi utcán jobbra, nem sokkal a vasúti átkelő előtt. Kibróbált hely, csak egy lépcső van, és az ajtón is befér a tolószék.

Összekészültünk. Öltözködés, lift, kocsikiállás, átülés, tartozékok a csomagtartóba - kellett is az egy óra.

Nagyon kedves emberek, több mint két óra hosszat dumáltunk és kajáltunk. A dolog érdekessége, hogy ennek a Koncz Lajosnak, aki nyugdíjas orvos Bostonban, tisztes-őszes öregúr, én az apjával kezdtem levelezni valamikor 1990 táján; a Hatodik Síp 3 amerikai előfizetője közül volt az egyik - közel kilencvenévesen. Azóta meghalt, és a fia a hagyatékában találta meg a régi lapokat meg a leveleimet - és megkeresett az interneten.

A családjuk Beregszászból származik, minden ősük ott pihen a temetőben. Ha jól értettem, a papa a csehek alatt egyetemistaként került át Magyarországra - és már nem jött vissza. Aztán 47-ben először Németországba "disszidáltak", az akkor gyerek Lajos Passauban járt magyar (!) gimnáziumba. Aztán valamikor kivándoroltak az USÁba. A Boston-környéki magyarságnak voltak afféle szervezői, összefogói. Sok érdekes dolgot mesélt; nem részletezem. Rengeteg közös ismerőst találtunk, nyugati írókat főleg.

A munkácsi kísérője is orvos, egy magánklinikán (!) dolgozik, nagyon szimpatikus figura. Ő és Konczné főleg anyátokkal beszélgetett, én meg az Öreggel.

Na és mit gondoltok, mit ebédeltem? Nyert! Pisztrángot.

*

Alig jöttünk haza, bejelentkezett Tamás, mármint a kisöcsétek. Beszedte a számítógépükön és floppyra mentette az osztálynévsort és az órarendet, azt szerette volna kinyomtatni. "És magának van printere?" :) Volt.

Elment Tamás, jött Sándor, a jazzrajongó vállalkozó, tudjátok, akinek bútorasztalos cége van. Legutóbb összeírtuk, mit kellene neki CD-re venni a zenéim közül. Most hozta az üres RW-ket, és azt mondta, hogy legutóbb nem vettük fel a listára, de azóta hallotta a rádióban, és bizony neki nagyon megtetszett az "Emmirulez", másoljam ki azt is.

Apropó zene. Csönge, írod, hogy elég vad volt a Kispál és a Borz koncertje, és hogy "Kispál kicsit be volt rúgva". Tudnod illene, "Kispált" úgy hívják, hogy Lovasi András.

No, koraeste lett, mire újra dolgozni lehetett volna, de akkor meg egy Bp-i kolleginának küldtem bizonyos anyagokat és adatokat egy cikkéhez, amiket persze előzőleg meg kellett találni. Hiába tudtam, mit hol keressek, de a mi villámgyors netünkkel jó lassan ment. És még közben meg is szakadt egy fél órára a kapcsolat. Mivel nem állt helyre magától, telefonáltam a szolgáltatónak. És képzeljétek, este 7-kor nemcsak felvette egy ügyeletes, hanem meg is nézte, mi lehet a gond, és bejelentette, hogy "vszjo jászno", 2 perc múlva lesz netem. És lőn. Vannak még csodák.

Legyen nektek is hasonlókban részetek.