szabad fórum  |  hozzászólás

No kérem, vége a dalnak, konyec filma, tessék hazamenni.

A helyzet a következő. Csöngét hiába vették fel az ELTE szociológiai karára 137 ponttal, ami bőven meghaladja az állami finanszírozású oktatásra jogosító ponthatárt, mert határon túli diákként ösztöndíjra, tandíjmentességre, kollégiumra és más kedvezményre csak akkor jogosult, ha a helyi (vagyis jelen esetben kárpátaljai) Ösztöndíjtanács ezt számára megszavazza. Ez utóbbi azonban 70 pontnál húzott határt, Csöngének pedig az itteni, kissé talán furcsállható pontszámítás szerint csupán 69 pontja lett. (Azt feltételezni nem is merem, hogy előbb megnézték, mennyi pontja van a Balla-gyerekenek és aztán állípították meg a ponthatárt, mint ahogy azt sem, hogy a pontszámítás mikéntjét eleve egyes kiválasztottak paramétereihez szabták. Nem, nem, ilyesmi nálunk meg nem történhet!)

No, a lényeg, hogy mindez azt jelenti, Csönge a 137 felvételi pontja, tiszta jeles érettségije és aranyérme, megyei vetélkedőkön elért helyezései, angol nyelvvizsgája ellenére nem kap ösztöndíjat, nem jogosult kollégiumi elhelyezésre, ellenben fizetnie kell az évi 250.000 Ft, azaz negyedmillió Ft tandíjat. (És ennél még lenne nagyobb tétel is, tekintve, hogy a folyamatos budapesti tartózkodás albérlettel, étkezéssel, közlekedéssel igen szép havi összeget eredményezne - a lakhatásban szerencsére jó barátaink máris segítségünkre siettek, ellenkező esetben Csönge valószínűleg el sem tudná az idén kezdeni a tanulást, mivel Kolos csak jövőre végez, és persze neki sincs ösztöndíja, ellenben fizet tandíjat, albérletet; igaz, ő már költségeinek egy részét meg is keresi, de saját lábra mégis csak diplomázás után, vagyis jövőre fog állni.)

Mi már előtte számbavettük lehetőségeinket, de bárhogy osztottunk-szoroztunk vagy bármilyen más műveletet végeztünk (én még a logaritmálással is próbálkoztam), mindenhogy az jött ki, hogy ha Csönge a kárpátaljai Ösztöndíjtanács döntése értelmében elesik az ösztöndíjtól és egyéb kedvezményektől, akkor bizony a magas tandíj és a bp-i megélhetés árai miatt jelentősen át kell alakítanunk családi költségvetésünket, a kiadásokból le kell faragni, továbbá több és új bevételi forrást kell megcélozni. Teljesen logikus döntésként kínálkozott, hogy vagy a kocsink használatát kell megszüntetni (benzinpénz, biztosítás, szervízköltség stb. megtakarítása), vagy fel kell számolni a havi 60 dollár kiadással járó internetelőfizetésünket. Az előbbi esetben családunk szinte megbénulna (nálunk egyre szaporodik azok száma, akik saját lábon már nemigen közlekednek). A 24 órás internet (még ha modemes keskenysávú is) azonban mégiscsak valamiféle luxus, ami nélkül meg lehet lenni. Levelezésre és kéziratok küldésére megteszi egy percdíjas éjszakai díjcsomag, takarékos, minimális időfelhasználással. (Szerintem napi fél óra erre bőven elég.) Így azonban természetesen honlaprendszerem fenntartása lehetetlenné válik, és szó sem lehet napi frissítésekről - ezért aztán ez a napló, az UngParty Manzárd megszűnik.

És itt nem is csak az internetszámláról van szó. Az utóbbi években sok-sok, összességében rengeteg hasznos munkaórát töltöttem digitalizálással, a sokrétű honlaprendszer kiépítésével, mások és saját anyagaim folyamatos publikálásával, szerkesztéssel, a világhálós irodalmi interakciók szervezésével és lebonyolításával, netes kommunikációval. Mindezt a kezdetektől teljesen ingyen végzem, és bár eleinte bizonyos költségeimet pályázati úton elnyert néhány kisebb támogatással mérsékelhettem, 2002 óta nem vettem igénybe semmi effajta lehetőséget. (Ja, igaz, a felszerelésem néhány szerényebb, mára elavult darabját is támogatásként kaptam.)

Ugyanígy, a magam örömére (és mások bosszantására??) írtam ezt a naplót. 2002 szeptemberétől, azaz éppen három éve átlagosan kétnapi rendszerességgel, nem ritkán 1-1 nagyobb újságcikk terjedelmében. Ez több mint félezer jegyzet! Mindig elég sok időt fordítottam az írásra, mert igyekeztem színesen, érdekesen beszámolni a számomra fontos (vagy idegesítő) dolgokról, az őszinteség és szókimondás mellett mindig ügyeltem a szöveg nívójára, soha nem korlátozódtam puszta eseménymondásra, hozzátettem a gondolataimat, a véleményemet, az egyéninek remélt meglátásaimat. Összeszámolni sem merem, hány órát töltöttem ezzel. Azt meg végképp nem, hogy ezalatt vajon hány olyan tárcát, cikket, novellát, verset, esszét írhattam volna, amelyek publikálása jövedelemmel járt volna. EZ AZ IGAZI LUXUS, amit ezentúl már nem engedhetek meg magamnak.

Végezetül talán még egy megjegyzés.

Most már több mint 10 éve annak, hogy különböző fenntartásaim miatt módszeresen elkezdtem kivonulni a kárpátaljai köz- és kulturális életből. 2000 tájékán ezt a folyamatot felgyorsítottam, így aztán mára nagyjából elértem a remeteség mértékét. Ezzel egyenes arányban egyre rosszabb lett a véleményem mindarról, ami Kárpátalján "magyar vonalon" történik, és itt most meg sem kísérlem felsorolni, mi mindennel van bajom.

Nem akarom eltitkolni, hogy bár mostani döntésemet anyagi megfontolásokból hoztam, azért benne van az is a dologban, hogy az utóbbi hónapokban kiéleződött, eltetvesedett, végképp betegessé vált viszonyok és eddig ilyen mértékben nem tapasztalt visszataszító jelenségek miatt végtelen mértékben elegem lett mindabból, ami környezetemben történik. Így hát az interneten kialakított kényelmes pozícióm feladása bizonyos fokig halk protestálás a jelen viszonyok ellen is, egyfajta önkéntes és az eddiginél is véglegesebb szellemi emigráció. Már nemcsak részt venni nem akarok abban, ami körülvesz, hanem írni, foglalkozni sem kívánok vele, legkevésbé buzgó napi rendszerességgel.

Így hát legyetek meg most már nélkülem, vége a dalnak, game over, konyec filma, finita la comedia, the end. Tessék hazamenni.