Az idén korán költöztettem a virágokat a teraszról (nem erről!) a pincébe. Eléggé lehangoló foglalatosság, csak Csoki örült neki, tekergett a lábam körül, minden kornyadozó növényt megugatott. Még a jázminbokrot is, amely mögött Ukrajna prágai nagykövete lakik, legalábbis az évnek azon ritka napjain, amikor rövid látogatást tesz otthonában. Kutyánk csaholása nyomán nőtt ki a kerítésből Szergej Ivanovics házvezetőnője, akit még soha nem láttam kornyadozni, sőt, kicsattanó tenyeres-talpas, Kolos szavával kezeslábas, szóval minden belefér, s ő maga mindenben benne van, elmehetne akár a gazdája helyére nagykövetnek, észre sem vennék a cserét. Mindig az időjárással indít, mintha egy unalmas angol diplomata házvezetőnője lenne, de én a harmadik mondatánál fogva visszaráncigáltam Prágába, ahonnan még ködösíteni is izgalmasabb. Éppen elhelyeztem az utolsó ládát, amikor újra átkiabált, és átnyújtotta az ilyentájt esedékes kosár diót. Juliska néni diófájáról, odabenn a BDK-szülők csak így hajlandók birtokba venni, hiába a többszörös tulajdonoscsere, hiába kegyelmezett meg Szergej Ivanovics ennek az egy fának. Igaz, új szomszédunkat a rosszmájúak (?) legtöbbször árvíz idején emlegetik, azt beszélik, előző pozíciójában megyei elöljáróként ő vágatta ki a hegyekben a fákat, s azóta annak a levét isszuk. Fanyüvő természetét mi akkor tapasztalhattuk meg, amikor kopaszra nyíratta újdonsült kertjét, kivágatott cserjét és bokrot, szerintem a földet is elhordatta, ahogyan olajszennyezés után szokták, aztán piros-fehér-zöld csíkozású zsákokban földet, tujákat, fenyőket és kertészt – utóbbit eredeti csomagolás nélkül – hozatott a zsebkendőnyi területre.
Az a szegény importált ember néhány napon át mást sem művelt, mint hordozta a tujákat egyik sarokból a másik sarokba. Letette a növényt, amennyire a kert mérete engedte, eltávolodott tőle, csípőre tette a kezét, hosszan nézte, mint egy festményt, mi meg őt bámultuk az ablakból, s szurkoltunk a diófának, hátha megússza a nagy tervezési lázat. Lábunk alatt éreztük gyökereit, bősz természetvédőként igyekeztünk kellőképpen ránehezedni, ha valakinek eszébe jutna eltávolítani, ki ne bírja húzni alólunk. Az elmúlt néhány évben tovább terebélyesedett. Most éppen akkora, mint maga a kert, lombja alatt sárgulnak a tuják, az ezüstfenyők, a bukszusok, a virágok, a nagykövet. Ha hazajön Prágából, kizárólag a diófa árnyékában hajlandó inni, a vendégeit fogadni és velük is inni. Az asztal körbejár a kertben, megérjük még, hogy felmászik a fa tetejébe, mármint az asztal, s merő ragaszkodásból utána kúszik a prágai nagykövet, előfordulhat, hogy le se jön többé, beáll diónak. Mi meg ilyenkor kiülünk a kopár teraszra (nem erre!) Csokival és törjük. De micsoda vacak kemény és vastag héjú, ráment a délután nagy része, meg a kutyánk álkapcsa. Jó párszor kiakadt, különben a rövid szünetektől eltekintve Csoki pofájának két oldalán folyamatosan csörgedezett a dióhéj, azzal a kevéske béllel nem sokat kellett szöszmötölnie. A végére csonthéjas kutya lett belőle, egészen bekeményedett. Ha Kolosból mégis kertészmérnök lenne, merthogy erre a szakra is sikerült a felvételije, begyűjthetné. Csodájára járnának. Csakhogy a fiam nem akar kertészmérnök lenni, nem kívánja kiszárítani és felmutatni ezt az egyetlen egyedi darabot. Majdnem mondott egy csúnyát: pinus nigra! (Feketefenyő, Mediterráneum, Balkán félsziget, egyivarú, egylaki). Meg kellene tanulnia 130 növénynevet latinul, s eddig még csak ezt tudja, no meg azt, thuja (biota) orientalis (keleti tuja, életfa, Kína, Belső-Ázsia). Ezt tulajdonképpen megértem, azt viszont senki se thuja, hogyan eshetett meg a dolog, de estére az egész kert diós palacsintává gömbölyödött. Ne higgye senki ezentúl, hogy csonthéjas kutyából sosem lesz dióspalacsinta. >> A teljes Terasz-napló
Aztán a nyár közepén értesítés nélkül megérkezett, félénken álldogált egy darabig az udvaron a régi kút bedeszkázott kávájánál, zavarában kezét dörzsölgette, szerencsétlenül vigyorgott, mint aki örül a viszontlátásnak, csak kicsit fázik. Összekoccantak fogai, vette volna elő szőrmekabátját, sálját, pedig tombolt a nyár, legszívesebben azonnal indult volna vissza, nem illetlenségből, önvédelemből hagyta fején prémes usánkáját, így a sapka fülével nem hallhatta tisztán az el nem hangzott vádakat, Szeréna néni egyetlen kegyetlen fejrándítással azt üzente ki, nem kívánja, nem kívánják látni, menjen vissza a hideg északra ahhoz az asszonyhoz, a kölykeihez, menjen, amilyen gyorsan csak tud. >> a teljes novella: Berniczky: Blasztula
Tudja mindenki, hogy számtantanár, ezért nem igen csodálkoznak azon, ha megszámolja, hány szemet terem a kertjében egy-egy gyalogbab bokra. Nagy kupacokba csoportosítja a tarkát és a fehéret, aránypárokat állít föl és órákon át képes dadogás nélkül beszélni, a különbségekről, összegekről. Angéla költő úrként szokta emlegetni, azt mondja, egyszer látott egy filmet, abban egy hasonszőrű figurát, mint Makuk Ignác. Pricsinyi nem érti, mi ebben a költői, féltékenységében inkább hülyeségnek nevezné ezt az egész számolós hóbortot. Nagy marha ez a Makuk. Nem tudja felfogni, mit eszik rajta Angéla, aki kultúros, mégsem babnak nevezi a babot, hanem paszulynak. Szóval Makuk Ignácot kellene meginterjúvolni, ha ártatlanságot keresnek. Csakhogy a tévéseknek olyan ember kell, aki sejti, mi az ártatlanság, de azt is, mi a bűn. Makuk nézne rájuk csodálkozva, hogy kérdezhetnek ilyet dologidőben. Hogy elkerülje a dadogást, megszámolná a stábot, mint a babszemeket, megállapítaná, milyen rossz az arány beszélők és hallgatók között. Többet aligha kezdhetnének vele, mert kereken kijelentené, ezzel az egyoldalú faggatózással istentelenül zavarják. Ő-ő-ő-őemerenciát különösen nehezen viselné el – akinek ilyen kimondhatatlan a neve, az megszámolhatatlan. >> Körzeti szerelmek műsora (kert)
Hosszú időbe tellett, amíg kitanulta az észrevétlenség mesterségét, amíg avatott ismerője lett az eltulajdonítás legegyszerűbb technikáinak. Nehéz volt és meglehetősen körülményes idegenektől ellesnie a rafinált fortélyt, hogyan tehet sajátjaivá idegen kakasokat, vagy a fordítottját, hogyan idegenítheti el magától a sajátjait, de megérte. Általában nem hibázott. Azt gondolta, csakis tőle függ a precíz időzítés. A legjobbkor indul és érkezik vissza. Az eszébe sem jutott, hogy az ablakból lesik, mikor kanyarodik be élettelen madaraival a varroda repedezett boltíve alatt. >> A fű kinő (ablak)
