Egyszer már össze kellene számolnom, vajon hány új kapcsolatot, ismeretséget, barátságot köszönhetek az internetnek. Bár pontosabb így fogalmaznom: a saját internetes jelenlétemnek. Hiszen azért általában nem arról van szó, hogy két árva lélek kóvályog a cybersztrádán, aztán váratlanul elindulnak egymás felé és találkoznak, hanem arról, hogy valaki felfigyel egy írásomra, aztán elindul a linkeken, "megismerkedik velem" és ingere támad arra, hogy megszólítson, beír a fórumba, kommentálja a cikkeimet, levélben szólít meg... Az esetek többségében persze az ilyesmiből csak távolságtartó levelezős kapcsolat lesz, sokuk néhány üzenetváltás után ki is fullad. Máskor tartós kontaktus alakul ki, kisebb-nagyobb rendszerességgel jönnek-mennek a mailek, közös témák és ügyek keletkeznek. A legritkább az, amikor személyes találkozásig és barátságig jutunk; az évek során erre is szép számmal adódott példa Gáti Istvántól Baittrok Miklósig, Beszédes Istvántól Mika Róberten át Liszka Jóskáig, Spenóttól és Nagyától Csönge Attiláig (és elnézést azoktól, akiket kihagytam, vannak még jó néhányan).

És persze arra is van példa, hogy nem engem találnak meg, hanem én találok meg valakit. Most éppen ez történt. A statisztikámban felfedeztem, hogy egy fórumból időnként átkattintanak a Manzárdra, ami csak úgy lehetséges, hogy ott be vagyok linkelve. És valóban. Egy ismeretlen fórumozó a Magsztárról írt posztjaimat ajánlotta. Beleolvastam a topikba és láttam, hogy éppen Boogiról folyik a társalgás. Gondoltam egyet és rákérdeztem: nem tudnának-e tanácsot adni, hogyan juthatnék hozzá Someday Baby nevű sajátos felállású bandájának az új CD-jéhez (korábbi rádiófelvételeiket már letöltöttem, és az igencsak tetszett). Meglepetésemre levelet kaptam egy fórumozótól, aki felajánlotta, elküldené nekem postán a kérdéses CD-t, mivel neki kettő van belőle. Ez igazán jólesett. Nagyot akkor néztem, amikor azt is elárulta, milyen nicknéven szerepel hozzászólóként az én oldalaimon! Így már mint régi ismerőst üdvözölhettem, akivel nemcsak zenei ízlésünk hasonlatos, hanem sok más egyebet is szinte azonosan ítélünk meg. No, megírtam, hogy a posta jó, de nem a legjobb megoldás. Ha Csöngével össze tudnának hozni egy randevút, a hét végén már hallgathatnám e remek blúzokat. Tegnap délutánra már össze is telefonálták a találkozót és mindketten beszámoltak az akció sikeréről. (S hogy azért valamit picit sajnálhassak is: ha Csönge csak szombaton indulna haza, akkor dedikált CD-t kaphattam volna.)

Sokadik szembesülés az ismert jelenséggel: én írok egy tárgyilagos, tényekre alapozott és szerintem logikus következtetésekre kifutó írást, szokás szerint közszemlére teszem és módot adok a hozzászólásokra, hogy másokkal is megvitathassam azt a jelenséget, amelyet elemezni próbáltam, ütköztetni akarom a véleményemet másokéival, érdekelnek az ellenérvek meg persze a kiegészítések, továbbgondolások - erre mindig jön egy-két hozzászóló, aki nem a dologgal, hanem velem akar foglalkozni, és minimum azzal vádol: az egyik tábor pénzel engem, hogy a másikról ilyesmiket írjak. Nem mindig tudok legyinteni és mosolyogni ezen, most is egy kicsit talán túlreagáltam, holott tudhatnám, senki sem lehet olyan szamár, hogy feltételezze: a kemény kritikát bármelyik oldal honorálná nekem. Épp elég kemény szavakat használok mind a KMKSZ, mind az UMDSZ tevékenységét illetően, szerintem közel azonos mértékben gyűlölnek mind a két oldalon, így annak feltételezése, hogy bármelyiküknek is fizetett embere lennék, egyszerűen ostobaság. Ha valaki mégis ezzel vádol, az vagy nagyon primitíven gondolkodik, vagy egyszerűen "csak" rosszindulatú, és mivel valamely számára is fájdalmas igazságot sikerült kimondanom, így most megtorolja az őt ért sérelmet.

Ha bánt a dolog, akkor azért bánt, mert az ilyen beírogatók kicsit mindig kedvemet szegik: ugyan miért is teszem közszemlére a dolgaimat, s ha már kitettem, miért nem tiltom le a hozzászólásokat. Másrészt viszont inspirációt is kapok ilyenkor és kibújik belőlem a virtuális népoktató: hátha sikerül egyszer elérnem, hogy ne arra haragudjanak, aki szóvá teszi a bajokat és elemezni próbálja okait, hanem azokra, akik létrehozták őket. Továbbá meg anyagi érdekeltséget inkább a megélhetési hivatásos magyaroknál keressenek és az ő valóban fizetett embereiknél, ne pedig annál, aki évek óta lassan szóba sem tud állni egyetlen volt barátjával sem amiatt, hogy szüntelen megfogalmazza velük és az általuk védett-képviselt szervezetekkel szembeni kritikáját, aki nagy erőfeszítéssel és sok munkával, de szinte egyedüli kárpátaljai (köz)íróként elérte, hogy egyik csapat kegyét se kelljen keresnie, hanem egyszerre fordulhasson szembe mindkettővel. Nehezen kiküzdött függetlenség ez, és miközben én mindennél többre becsülöm, egyesek épp ezt vitatják el tőlem.