A magam mentségére

Kedves Barátaim,

tíz szonettet sikerült írnom költői játékunk keretében. Ez ugyan sokkal kevesebb, mint amennyit eredetileg vállaltam, de, ahogy az már lenni szokott, a kitűzött cél elérésének megvoltak az objektív és szubjektív akadályai. Talán túl szigorú szabályokat állítottam fel. Ezek egy része játékostársaim dolgát nehezítette meg: mindössze 7 rímből választhattak, és ezeket szigorú ötös és ötödfeles jambus-sorok végén kellett elhelyezniük (lásd a felhívás szövegét). Talán ezért történt, hogy „mindössze” százharminc-egynéhány verssort kaptam, s ezek között, bizony, száznál is kevesebb olyat találtam, amelyek minden szempontból megfeleltek a feltételeknek.

Súlyos követelményül szabtam a magam számára, hogy tizennégy-sorosaimban nem lehet több a saját szövegem, mint a hozott anyag, így mindegyikben legalább 7 „idegen” sort kellett felhasználnom. Mint íratlan szabályt, betartottam azt is, hogy egy-egy versben a vendégsorok ne egyazon szerzőtől, hanem minél többtől származzanak, s ha valaki mégis több sorral szerepel, ezeket ne abban az egymásutánban használjam fel, mint ahogy őnáluk sorjáznak. (Több játékostárs, némileg félreértve a játék lényegét, kész szonetteket küldött; ezeket szigorúan feldaraboltam, és elemeiket egymástól elszakítva használtam.) Ugyancsak feltett szándékom volt olyan szonetteket alkotni, amelyeknek nyitó és záró sora – azaz hangütése és záradéka – nem tőlem származik (a 10-ből 9 esetében ennek meg is feleltem). Talán ennél is nehezebb volt úgy variálni és úgy kiegészíteni a rendelkezésemre álló anyagot, hogy formailag a lehető legkorrektebb szonettek jöjjenek létre, és ezen felül tartalmilag is mindegyik ne csak „épp hogy megfelelő” vakszöveg legyen, hanem minél értelmesebb, tartalmasabb, egységes hangulatú és jelentésű. Ez, úgy érzem, a legtöbb esetben eléggé jól sikerült. Mind a 10 szonettet végig lehet skandálni nagyobb döccenők nélkül és mindegyiknek van jól megragadható „költői világa”… Külön örülök annak, hogy az elkészült darabok nagyobbik fele mulatságos-pikáns felhangokat kapott, és szinte mindegyikük „poénosra” sikerült – ehhez a kapott sorok szolgáltattak megfelelő inspirációt akkor is, ha néhány esetben bizonyára erősen eltértem a szerzők által elképzelt vagy megalkotott kontextustól. A játék épp ettől vált izgalmassá, illetve attól, hogy 16 szerző 75 sorát sikerült felhasználnom 10 új mű megalkotásához anélkül, hogy bármelyiket akár egyszer is megismételtem volna. Úgy ítélem, ezzel kimerültek az anyagban rejlő variációs lehetőségek, ha újabbakat erőltetnék, azok már nem a felszabadult játék, hanem a görcsös igyekezet bizonyítékai lennének.

10 szonettből áll tehát Zynthanova új utcája, a Szonett-sor…

Kedves Barátaim, köszönöm, hogy eleget tettetek meghívásomnak, köszönök minden ajándékot, és ezúton kérem elnézéseteket azért, amit házigazdaként soraitokkal műveltem…

Kezdődjön hát a házavatás, az utcabál, a szonett-karnevál – jó szorakozást!

Balla D. Károly
2004. jan. 28