virtuális Pánsíp Szalon irodalmi
szöveghely és interakciós színtér
Pánsíp Szalon képzetes szavak virtuális lexikonja
Szerzők (abc)

Billgejtizmus

BILLGÉJTIZMUS |

Ámerikában Billy Gates
virágos windowsán kinéz.
„(W)ebben segíts, baby:
háló, vagy nappaly,
vagy in csattrum -kedjünk vitéz?”
Bodor Béla

BILLGÉJTIZMUS | Kísértet járja be Eurázsiát, a billgéjtizmus kísértete, mondogatják nagyapáink, amikor valami olyas politikai helyzet áll elő, amelyben világhálómegváltónak tűnő ideák áradnak szét a virtuális mindenségben. A szó eredete és pontos jelentése a Mátrix előtti (M. E.) időszak homályába vész, sajnos már a jelenkori "régi öregek" sem tudják, mely idealógianak lehetett megnevezése.

Berka Attila

BILLGÉJTIZMUS | Billgéjtről, a hírhedt webanarchistáról elnevezett, a luddizmus nemes hagyományait folytató (számító)gépromboló mozgalom. Tagjainak célja, hogy a vezér által írt – a számítógépeket teljesen használhatatlanná tevő, vírusvonzó – szoftvert világszerte terjesszék, így téve tönkre a méregdrága komputereket.

Puskás Balázs

BILLGÉJTIZMUS | Az erős dioptriája miatt Vak Palinak csúfolt délvidéki újságíró, Grünberg Pál honosította meg e kifejezést a Moszatszegen még a múlt század negyvenes éveinek elején. Bill Gates (semmi köze az általunk ismert Bill Gates-hez) anadóliai orvos, útonbujdosó költő és gondolkodó volt, a moszatszegi élet és messzi földön híres hímzés szerelmese, akivel Grünberg a berni Wasserfee hotel teraszán ismerkedett meg 1941 tavaszán. Nevét moszatszegi mondások is őrzik, mint: Irul-pirul, mint a billgéjti rózsa. Magányos, mint a billgéjti gondolat. Az ide-oda pásztázó elmével küszködő, nyugtalan természetű magányos embert vidékünkön billgéjtnek nevezik. A billgéjtizmus a helyi lélektannak a most még itt vagyok, de nem tudom, holnap hol leszek állapot pszichés megnyilvánulásait tanulmányozó ágát jelenti, ma a van-nincs világban lebegés, kotorászás, páváskodás, csatrangolás, kutakodás, disputálás, kotyorászás, böllenkedés, fabulálás, hangtalan nagy szóval kiáltás szükségét és szenvedélyét!
    is jelzi, aminek szüleménye napi több millió
v ö r l d é c a...

Esther Fried

BILLGÉJTIZMUS | Századunk leghaladóbb eszmeáramlata. Előrehaladottságát és életrevalóságát jellemzi, hogy már a tőketerebesi kocsmába is behatolt, ahol is a becsületben elbutult idültek mellett feltűntek az új idea szótlan hirdetői, akik elrévült tekintettel, talpig monitorban nyitástól záróráig virnyíttatják a Zinternetát és csinálják a Trebi Showt.

Trebi Showman

BILLGÉJTIZMUS | nem tudom, mi az, de valami nagyon geil dolog lehet.

Robi

BILLGÉJTIZMUS | a gyógyíthatatlan elmebaj egy speciális formájának közkeletű elvezése. Tudományos neve: internetum exploreriensis. Kezdeti stádiumban a beteg mentálvégtagjain gennyes tályogok, ún. windózerek keletkeznek, amelyek fokozatosan megmerevítik azokat (=lefagyás). A beteg elveszti beszéd- és mozgáskészségét, végül egész lénye egy nagy windózerré válik. Utolsó stádiumban a beteg és a betegség már nem észlelhető, csak a helyén sercegő monitor tanúskodik az újabb áldozatról.
A betegség lefolyása a formatcé és a linux nevű készítményekkel lassítható.

Kertész Lehiny

BILL       Billog, megjelölés, jelzés, megbélyegzés
GÉJT      Magyaros kiejtéssel GATE mint kapu, ki/bejárat, szűk keresztmetszeténél fogva ellenőrzésre, dézsmaszedésre alkalmas hely
IZMUS  Tan, követendő irányzat, trend. Alkalmazzák a politika, művészet, filozófia területén valamilyen előszóval összekötve. Utóbbi határozza meg a trend jellegét.

BILLGÉJTIZMUS | Vallási szekta. A legelterjedtebbek egyike. Hódító szándékú, áltudományos, konspiratív módszerekkel feltétlen világuralomra törekvő számítástechnikai életfilozófia komoly nemzetközi gazdasági összefonódással a háttérben (hálózat). Utóbbit lásd még www, alias World Wide Net címszó alatt

Történelmi előzmény

Virtuália határán, vagyis kapujában álló cerberusok évtizedek óta minden önként befelé igyekvőre billogot sütöttek. Meglepően borsos áron. Ha úgy tetszik, ez a 20-21. századi dézsma. A jel alapján azonosíthatóak az ország polgárai, akik I. avagy Kapus Bill uralkodása alatt nyertek állampolgárságot. A jog elnyerésének előfeltétele többek között egy újfajta eszperantó, a májkroszoft nemzetközi nyelv vindóz nyelvjárásban való elsajátítása. Utóbbi az elmúlt 15-20 év során a modern gyarmatosítás kommunikációs eszközévé vált. Megjegyzendő: a későbbi idők során már nem beszélhetünk önkéntességről, mert I. Kapus Bill monopolhelyzetbe kerülvén kényszerhittérítést rendelt el.

Mai helyzet

Az újhitűek a billogos géjtek, akik egy szemlélet letéteményesei – vagy talán inkább úgy mondhatnánk, áldozatai –, amely az iszlám radikális változatához hasonlóan világuralomra törekszik erőszakos térítés által. Terjesztői felismerhetők a homlokukon hordott billogról. Ahogyan a fanatikus iszlám öngyilkos merénylők hisznek a rövidtávú paradicsomba jutásban, úgy a BILLGÉJTIZMUS felkent prófétái is nyilvánosan hirdetik különös, kívülállók számára összefüggéstelennek tűnő, álangol rövidítésekre satnyult nyelvükön az informatikai szebb jövőt. A tézis még bizonyításra vár, de ez őket nem zavarja. Már csak azért sem, mert a gazdasági összefonódások birodalmában a nemrég történt tőzsdekrach ellenére – lásd még mint New Economy – I. Kapus Bill királyi birtokai némi veszteségek árán továbbra is elegendő jövedelmet biztosítanak a vazallusok igényeinek kielégítésére.

Egy, csak egy legény van szerte a vidéken... Akarom mondani, egy ország, amely eddig ellen tudott állni a billogos géjtek hódításának: Linuxia még szabad föld. Hogy sikerül-e feltartóztatni a frappánsan egyszerű kötelékben szervezett spártai államnak a mindent elárasztó, netdzsetszet ellenfelet, az a jövő nagy kérdése. Az úgy ideológiailag mint gazdaságilag tehermentes linux társadalom előtt nagy jövő állhat, ha sikerül megnyerni a küszöbön álló történelmi csatát.

Pompéry Judit

BILLGÉJTIZMUS | Ez a le nem jegyzett monda még az ősi időkből ered. Bill Géj, akit a régiek számlabuzinak is csúfoltak kis farka miatt, nagyon szeretett kúrni. Kúrt itt, kúrt ott, kúrafiként viselkedett. Nem telt bele sok idő, elterjedt a híre Amiga szerte (a későbbi korok Amerigának, vagy tévesen Amerikának hívják), még a Komodorok földjén is hallottak róla, és a furcsa nemi betegségről, amit szexuális úton terjesztett. A furcsa nemi betegséget egy Géj farkából előbukkanó vírus okozta, ami Billt persze nem fertőzte meg, ő volt viszont a hordozó, egy flopi, egy szájkveszt lemez. Amikor már nagyon elterjedt ez a vírus és gyakorlatilag minden embert elért szerte az ősi kultúrban, na akkor Géj felszólalt, mint valami mártír, vagy a himalájai láma. Megigérte, amit meg kell és gyógyítás-projektjével, melyet a köznyelv vindózként ismer azóta, visszaszorította ezt a nagyon ravasz és kegyetlen, mellékhatásoktól mentes betegséget. Az emberiség és Amiga főleg így szabadult meg a kor kórjától, s észrevétlenül mégis beszopta, mert a vindózba Géj, akit tévedésből tisztelni kezdtek, belegyúrta a legdurvább vírust, amit az ősi népek valaha láttak és hallottak, a bátortalanabbak pedig tapintottak. A vírus sok néven létezik szerte a világon, közismertebb néven adatvesztésnek, vagy lefagyásnak hívják, annyi néven fut szerte a szá

Székelyhidi Zsolt

BILLGÉJTIZMUS | A billgéjt a jura kori homo sexualis leleteket kutató Medici Marcella ötórai teóriái szerint a fáradságot nem ismerő, billgnappalt billgéjtévé tevő leszbosziak - a „lesz boszorkány” balladé-körökben ismert rövidítése - élveteg passziójának megnevezése volt.
A mai billgéjtisták tistára olyanok, mint felmenőik: ugyanazzal a vindóz elnevezésű önkielégítő seggédeszközzel strapálják magukat, mint a korabeli szoftütők és szoftverők. (A fejlett vindóz olyan háromütemű hajtóművel bír, mely folyton szívást, sűrítést és kipufogást tud emelni a vindózt nem használók ellen. A billgéjtista macsók, más néven a fegyveres hardverők a jura korban gyakran olyan kórokozókkal fertőződtek meg, melyekből csak az ún. ön-mekintoszó kisiparosok gyógyíthatták ki őket. (A kúráló módszer ma már nem ismeretes: az ügyeletes mekintoszó saját lemondott, lefagyott esti programjait kiárulva, azokra rászervezve vírusölő hatású műsort nézetett a páciensekkel: amíg az ún. Önök kérték c. produkció többszöri megtekintése bámulatos módon gyógyító hatással volt a betegekre, az ápolók zavartalanul mekintosztak.)

Kun Marcella

BILLGÉJTIZMUS | A ~ kivételesen energiaigényes humán szaporodási stratégia. Az individuum egyéb lehetőségek híján igyekszik akkora vagyonra szert tenni, amellyel feltétlenül kiprovokálja legalább egy ellenkező nemű egyed – ipso facto nélkülözhetetlen – kooperációját. A fogalom névadójának esetében ehhez a világ legnagyobb magánvagyonára volt szükség.

Kőrös László

BILLGÉJTIZMUS | A hatodik világvallás. A tan egyik alapítója apostolizálódott, a másik belátott, és almába harapott. A hívek (beginnerjúzer, majd beavatás (újrainstall) után júzer, illetve az első, menet-közbeni (in situ) bios-chip kitépés után advancáltjúzer) köztudomásúlag, de el nem ismert módon hasonlatosak Béla (valahányadik, már ha) lányához, Margithoz, aki a Nagy Magyar Szigeten (nem, az anyámat nem… A másik) övre fűzött (ek)sünsertésekkel sanyargatta önnönmagát. Szimbólumai a Szentháromság (Alt+Ctrl+Del) és az Utolsó kenet (Alt+F4).

nagya

BILLGÉJTIZMUS | Főnév, egy lelki alkat és lelki állapot leírása, mely névadójának ismert vagy olykor csak vélt tulajdonságait hordja össze egy főnévben. Ennek lényege a megtámadhatatlanság illúziója, valamint a tény, hogy egyetemi végzettség nélkül olykor többre jutsz, mintha rendesen végiggürizted volna a kiszabott négy évet. Ehhez járul a konjunkturalovagság fogalma, adva Bill Gates sikerének közismert okát, tudniillik azt, hogy a híres-hírhedett „Microchip Forradalom” nélkül nem lehetett volna Microsoft Windows programokat írni, illetve íratni. A névadó alany tulajdonságaihoz tartozik az álszentség és a pszeudo-karitás. Hatalmas alapítványt létesített, de csakis a maga céljait előmozdító ügyekben, miközben magatartása nyegle, hányaveti, és azt szuggerálja, hogy ő találta fel a spanyolviaszkot. A „megkísértetés” fogalma is hozzá tartozik, mert a számítógép szakmán kívülieket is meg-megcsapja a kísértés szele: na vajon mennyiért állnék Bill Gates szolgálatába? Ehhez tartozik igen szorosan az önkéntes lefekvés és a szellemi prostitució fogalomköre. Aki „kint” van, erkölcsös, akit megbasztak, dícséri gazdáját.

Makkai Ádám

BILLGÉJTIZMUS | (perzsa-örmény: Billga-Te – Ablak a világra) - Valaki átsétált a vízen. Mondta Diomédes, a bithíniai orvos Titus diakónusnak, miközben baldachinjaik árnyékában sziesztáztak a forró akkád napsütésben. Hiába áltatod magad, nem a manicheisták, nem az Istár-hívők és nem a Fa-zeer-imádók fordítják ki tengelyéből az Universalis Columnát, a világoszlopot, nem miattuk hull haló hamvába intelmednek az ablaktalan világról szóló szava. Egy, a miénkhez alig hasonlatos világban, víz és föveny találkozásánál új hitet hirdet Billga-Te, a számok ismerője, ő mondja az új világ igéjét, miközben napsütötte tengerpart homokját pergeti ujjai között, jobbjával pedig az adakozók arany-unciáit gyűjti köpenye ujjába: már megdőlt az Axis Mundi, a Világtengely, s aki őt hallgatja, ablakok nyílnak előtte, és a Billga-Te-izmus hálójában ficánkol, mint az ebédre fogott ízletes sügér.

Ephemeria Silver

BILLGÉJTIZMUS | A ~ világvallás. Lekent főpapja személyesen a Bill nevü Géjtsz. Híveikre a 100%-os önellentmondás jellemző. Függőségük ellenére, liturgiájuk kizárólag szitokszavakat tartalmaz.

Spenót

BILLGÉJTIZMUS |

     1) A nominális pozíció vir(tu)ális, szétterjedő pragmato-kommercializmusa, amely a biomassza végső soron személytelen, aleatorikusság/társadalmi diszkurzus (Billgéjtsz) függő szélsőséges hálótendenciáit gyűjti egyetlen irányba, és így az általánosítás hamis-univerzalista, esszencialisztikusan terror-bizonyos elméleteinek a támadáspontjait állítja fel, amelyek szabadon megrohamozhatók.
     2) A szabad megrohamozás sohasem a szócikk sajátja/feladata, így a verbálisan mediált jelentés a (sikeres) Mesterkeresés már-beteljesült igyekezeteinek eredményeire támaszkodva, legfeljebb pejoratív szólamok hangoztatásába torkollhat, elhamvadva a pizsamáját épp magáraöltő Kedvestől véletlenszerűen megkérdezett/kapott, születő virtálfogalom fésűs netspirál megnevezés-jelének szemém-hőjétől, amely a köznapiság mindent fölértékelő rutinszertartásainak képzelhetetlen magasokban tartó, igyekvő elrugaszkodása. Akárcsak a földhöz vágot zöld-nyákos takony, függönybe kent kocsonyás geci.
FaZer Speed

Cyberpunk FaZer Speed holland kutató – hálóneuraszténiák legtöbbje kezelhető., imp, i8ll. libidónövekedés Neuralgiák kezelése.

BILLGÉJTIZMUS | A kényszeres jellegű hálófüggések leggyakoribb csoportja. (Lásd még: a cyberpunk és rokon jelenségek kezelésének sajátos módjai. In: E. Silver Protofibrillatív neutronok a gyógyászatban - Pánfütty Kiadó, 1997.: 243-289, valamint 311-426.)
A ~ nevét Billy Phuel őshonos amerikai polgár közismert keresztnevéről kapta (v. ö.: Jimmy Carter, Arni Svarci stb.). Jóllehet e betegségcsoport egyes kutatóinak véleménye szerint eredményesen kezelhető a Dr. FaZer Speed (Speedy Gonzales kábszerész nevelt fia) flamand (más források szerint holland) kutatóorvos és >>hálózatpederaszta (lásd ott) által kikísérletezett Vévévépont suppositoriummal (Részletesen lásd: >>Webkúp) kezelhető. A betegség újabb vírusai azonban már maguk is antivírusok, miáltal önirtó véglényekről lévén szó, többen kételkednek a ~ teljes gyógyíthatóságában.
A legújabb kutatások többnyire arra utalnak, hogy a ~ esetleg tényleg nem vírusok, hanem férgek útján terjed.
Korábban kitűnt, hogy anális úton történő kezelése mindkét nem tagjainál sokat változtat a nemi befolyásolhatóságon. Ez még nem tisztázott a kellő mélységben. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy akár függ a szilíciumvölgyi víruskolónia karanténja után elterjedt mutáns @ típusú férgektől is eredeztethető jelenség, azaz a neurosite néven is hírhedt (értsd: ’elhíresült’) tünetcsoport előfordulása, akár nem, akiben megtelepedett a kórnak valamely okozója, előbb-utóbb görnyedt lesz, vörös lében izgatottan sürgő szemeinek égő viszketegségére panaszkodik, majd elhalkul. E populáció elfelejt kézzel írni, később gép nélkül olvasni sem tud, majd leszokik az élőbeszédről, végül egyéniségétől függően vagy belebutul a ~-ba, vagy magát képzeli billgéjtnek. Mindkét változat tisztára söpri a férfiak merevlemezét, és a női szoftvert hardveresíti.
Egyes neoposztmodern kutatók vizsgálatairól elterjedt, hogy kimutatták, a ~ lényegileg mégsem betegség, hanem állapot. Az új, szilikondombokon dolgozó formalisták nyíltan megkérdőjelezik a hálón (mások szerint: ebédlőn) való vírus- vagy/és féregterjedés lehetőségét. Bizonyítékaik egyelőre nem ismertek.

szigy

BILLGÉJTIZMUS | Rasszista irányzat a XXI. század derekán, amely a számítástechnikában járatlan emberfaj megBILLogozásával és kiközösítésével járt. Az irányzat legszélsőségesebb képviselői később megalapították a Windowziánus Egyházat, amely „Programok és pogromok” jelszóval digitális háborút indított a megbillogozottak ellen.

Arabella Dolýk

BILLGÉJTIZMUS |

     1. Nyílászáró szerkezetek megtervezésére, kivitelezésére és eladásának üzletpolitikájára kialakult új, marketingfilozófiai irányzat
     2. A szochálóba beleakadt Bill Géjt (kar)izma, aki az erőlködéstől, hogy kivegye, olyan izmus lett, hogy csak na!
     3. Billit, a géjt istenítő homosexuális cyberáramlat
     4. Max WEBer hatalomelméletéből kinövő tendencia a XX. század végén
Hajdú Mónika

BILLGÉJTIZMUS | - a nemzetköziség új formája. Lásd: "Világ internetezői, egyesüljetek!"

(Gergely)

2003. okt.

ENGEDJÉTEK HOZZÁM A SZAVAKAT!