Balla D. Károly ungvári író 2004. februárjának elején levéllel fordult barátaihoz, írótársaihoz, amelyben az iránt puhatolózott: hajlandók lennének-e beszállni egy szellemi játékba, amelyet ő maga folytatna le, de a többiek hathatós segítségével. Kérése így hangzott: „magyarul még meg nem jelent, idegen nyelvű kortárs irodalmi prózaműből saját választásuk alapján egyetlen mondatnyit műfordítsanak számomra, ezt küldjék el nekem, és én ezeknek a mondatoknak a felhasználásával novellát írok, úgy értve, hogy valamennyit beépítem a saját szövegembe. Ebben az alkotói gesztusnak is szánt, multi-kulti kreatív játékban – természetesen a világnyelveken alkotók mellett! – külön hangsúlyt szánnék a szomszéd népek kortárs irodalmának, így a régióban használatos nyelveken írókat és magyar ismerőiket-fordítóikat is meg szeretném szólítani.”.
     A puhatolózó levélre 40-nél is többen jelentkeztek, néhányan – be nem várva a feltételeket is tartalmazó felkérés végleges szövegét – azonnal elküldték a mondataikat is. Sőt, már címjavaslatok is érkeztek...
     A válaszolóknak Balla D. Károly – a továbbiakban: bdk – elküldte a végleges felhívást, majd annak szövegét közzétette írói honlapján, bizalommal nyitva az oldalt felkeresők felé is. Ízelítőül néhányat ismertetünk a feltételekből: A kiválasztott mondat ne tőmondat legyen. * Ne haladja meg a 720 karaktert (12 szabvány sort). * Szerzője kortárs író legyen, magyarul még nem publikált prózaművében szerepeljen a mondat. * Lehetőleg kerüljük el a kettős fordítást, azaz eredetiből, és ne közvetítő nyelvből történjen a magyarítás. * Lehetőleg ne legyenek a mondatban személy- és helynevek. * Ne fiktív, hanem létező szerzők létező műveiből származzanak a mondatok, és minden fordító saját nevén szerepeljen a játékban.
     Az ötletgazda úgy döntött, a projektet a teljes nyilvánosság előtt fogja lefolytatni, vagyis közzéteszi esztétikai szándékainak részletes ismertetését és megokolását, ugyanakkor állandó frissítésben elérhetővé tette a beküldött mondatok teljes adatbázisát, a fordítók nevével együtt. A beküldési határidő, 2004. március 25. letelte után bdk az alábbiakat jegyezte be a kollektív novella munkanaplójába: Ha jól számolom, 30 műfordítót sikerült mozgósítanom, akik 18 nyelvből 43 szerző 53 mondatát (szövegrészét) tolmácsolták számomra. Ez, azt hiszem, elég szép eredmény, én legalábbis elégedett vagyok, főleg, hogy mind a szomszédos népek nyelvei, mind a nagy világnyelvek szerepelnek a 18-ban, plusz még néhány „egzotikusabb”. És a mondatok többsége is egészen kitűnő, bár roppant nehéz lesz mindegyiket változatlan alakban beépíteni a leendő novellába. Kicsit most „pihentetem” az anyagot, jövő héten kezdem majd olvasgatni, rendezgetni.
     Mivel mi magunk is tevőlegesen beszálltunk a játékba, kitüntetett figyelemmel követtük az elképzelés sorsát. Az érintettségen túl (Marin Preda, Ana Blandiana, Romulus Rusan prózájából emeltünk ki egy-egy, általunk jelentésesnek vélt részletet, s biztosítottuk általuk a román irodalom jelenlétét az irodalmi kalandban) érdekesnek és mindenekelőtt tanulságosnak találtuk a nem mindennapi műhelygyakorlatot.
     Az alábbiakban bdk munkanaplójának részletei révén ismertetjük a kollektív novella születésének főbb fázisait.
     Április 9. Több mint két hét „pihentetés” után tegnap olvastam el először az interakciómra beérkezett mondatokat, és, bizony, kicsit megrémültem. Úgy találtam, ezt az ötvenvalahány szövegrészt teljes képtelenség egyetlen novellába beletenni. No de: minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb izgalom eleget tenni neki... Mára újraolvastam és újrarendeztem az egészet, és – amint ezt várni lehetett – elkezdett bizseregni a tenyerem, és nagyon megkívántam a munkát. Előbb erőt vettem magamon, és még nem fogtam hozzá, de aztán estére mégis megugrattam a lovat.
     Április 16. 7600 karakternyi szöveggel készültem el eddig, ebbe 5 kapott mondatot sikerült azon természetességében beépítenem. Lassan haladok, mert mindképpen kerülni igyekszem az erőltetett és olcsó megoldásokat, pl. „egy találomra leemelt könyvben azt olvasta, hogy...”; vagy: „a szomszéd szobából beszélgetés foszlányai hallatszottak:...” – ezzel a módszerrel akár néhány oldalra beépíthetném az összes idézetet, de ez ellenkeznék a projektum alapelvével és azzal a szándékommal, hogy egységes egészet hozzak létre, olyan textust, amely a lehető legnagyobb mértékben szervesíti a vendégmondatokat.
     Ezért... úgy alakítom a saját mondataimat, hogy egy bizonyos ponton a beékelni szándékozott citátum, mint természetes folytatás, teljességgel a sajátomnak hasson, ne lógjon ki se értelmi, se stiláris jegyei alapján...
     Ez rendben is lenne, épp csak ezzel a módszerrel és tempóval bő két hét alatt a munka egytizedét sem végeztem el, és kis további számolással könnyű arra az eredményre jutni, hogy ha mind az 53 mondatot beépítem, és a felhasználás „hatásfoka” ugyanez marad, akkor legalábbis kb. 80 000 karakternyi lesz a teljes szöveg..., azaz se nem novella, se nem hosszabb elbeszélés, hanem: kisregény. Ezzel pedig nemcsak az a baj, hogy eltér eredeti szándékomtól, hanem hogy ezzel a tempóval őszre leszek készen vele... A megoldáson tűnődve a következőket határoztam el:
     1. Időről időre közölni fogom az elkészült, és nagyjából már véglegesnek látszó szövegrészeket. Az első publikációra már április végén szeretnék sort keríteni.
     2. Munkám megkönnyítése és gyorsítása érdekében apró változtatásokat engedélyezek magamnak a kapott vendégszövegekben: ez a változtatás semmi más nem lehet, csak minimális húzás, kihagyás, azaz továbbra sem nyúlhatok a mondat jellegéhez és értelméhez, nem változtathatom az egyes számot többesre, az első személyt harmadikra, a jelen időt múltra, sem fordítva; nem írhatok bele, nem cserélhetem ki szavait; de egy-egy ritka alkalommal, a nagyon „problémás” mondatok esetén vághatok az elejéből vagy a végéből, egy-egy kirívó esetben kihagyhatok közbeékelődő (lényegtelen) megjegyzéseket.
     Április 18. A bedolgozott vendégmondatok száma 10-re emelkedett, miközben alig léptem túl a tízezer karaktert. És talán a szöveg sem rossz.
     Május 15. Több mint három heti (remélhetőleg termékeny) hanyagolás után ma újra elővettem az egymondatos novellát. Előbb csak „visszaolvastam magam” a saját szövegembe, no meg felidéztem a még beépítendő 43 idézetet. Aztán megírtam 1 (egy!) bekezdést...
     Május 16. Ma egészen jól haladtam! Kb. egy hagyományos kéziratoldalnyi újabb szöveggel készültem el, és a tegnapival együtt négy újabb vendégmondatot építettem be. Azt hiszem, jó hatásfokú munkarészhez jutottam: olyan szituációt teremtettem, amely 5-6 további idézet szinte egymásutáni felhasználását teszi lehetővé. Ezzel most hónap végéig el is akarok készülni; legalább ahhoz a munkarendhez igyekszem tartani magamat, hogy őszre bemutathassam a szinte kisregény-terjedelmű novellát.
     Május 23. Elég jól meglódultam a szöveggel... Az elmúlt 3 napban aztán kb. tíz vendégmondatot sikerült beépítenem, így összesen huszonvalahánynál tartok. Most még 4-5 további citátumnak látom előre a helyét. Ám ezután helyszínt, időt kell váltanom, mert a hátramaradó kb. 20 további mondat így kívánja. Ezekben egyelőre csupán egy vagy két értelmes „szöveghaladványnak” a lehetőségét látom, így félek, a végére majd csupa olyan idézetem marad, amelyek kedvéért egyenként kell külön-külön kitérőket tennem... Tegnap egyébként nem-filosz vendégeinknek meséltem erről az egész akcióról, nagyon belelendültem, éreztem, ahogy egyre lelkesebben ecsetelem a munka menetét, a nehézségeimet, az örömöt, amikor sikerül egyik mondattól a következőig érnem.
     Június 26. Mindig így, a hónap vége táján térek vissza, most már harmadszor, a Tejmozihoz. Ilyen lassú tempóban még soha nem írtam kisprózát, bár ez nem is olyan kicsi, azt már mostani terjedelme mutatja.
     Június 27. Majdnem egész nap írtam. Öt újabb idézet találta meg a helyét. Ez rendben is lenne, de más „baj van”. Most jutottam olyan elágazásokhoz, most vett a novella olyan fordulatokat, most kezdtem beleírni olyan mellékszálú epizódokat, most vettem olyan látványos búcsút a lineáris történetmondástól – hogy mindez már visszahat a korábban elkészült részekre. Szerkezete kezd lenni a dolognak, s hogy az egyes szerkezeti elemek fel ne borítsák a konstrukciót, szinte bizonyosan vissza kell nyúlnom az eddig megírt epizódokhoz, s ha nem is magukat a szövegeket kell megváltoztatnom, de elébük-mögéjük kell illesztenem bekezdéseket, olyan részeket, amelyek egybefogják azt, ami mai munkám után szétesőnek látszik.
     Június 28. Ha csak estére is, de sikerült még ma feltennem ide a délutánra befejezett 3. műhelyszöveget.
     Július 20. Most már állandósult munkaritmusommal, háromheti pihentetés után ma fogtam újra hozzá a Tejmozihoz. Délelőtt az eddig írtakat olvastam és javítgattam. Kisebb szórendi igazítások, ismétlések szűrése, pontosabb szinonimák, pár fölösleges magyarázó mondat kiiktatása – ilyesmik. Délután hatezer karakternyi tűrhető szöveg, mindössze 2 beépített idézettel. Most már azokkal a citátumokkal dolgozok, amelyek kedvéért külön kisnovellányi kitérőket kell tennem.
     Július 29. Ma közzéteszem a negyedik műhelyszöveget. Ugyan csupán 7 idézetet sikerült ebbe a részbe beépítenem, és már csupán 4 vendégszöveg maradt felhasználatlanul – de ez utóbbiakat, most így tervezem, a végmunka, az egybeszerkesztés során fogom beilleszteni. Ez előtt még meg kell írnom a novella végét is. Ebben, azt hiszem, nem lesznek citátumok: a fejben már kidolgozott záróképekbe sehogyan sem illenek...”.

     (folytatjuk)

CSEKE GÁBOR