Nov. 6., hétfőn hármasban indultunk a nagy útra, Csöngét kitettük Budán a kollégiumánál (előtte kis ügyintézés a Belvárosban), estére már Pécsen voltunk, elfoglaltuk a szállásunkat.
7-én, kedden koraestig leginkább csak kényelmeskedtünk, ötig semmi dolgunk nem volt. Pécs belvárosa egyik kedvenc előfordulási helyem, a Király utca oda-vissza most sem maradt ki. Véletlenül (tényleg!) összefutottunk a könyveimet kiadó Pro Pannonia vezetőjének, Szirtes Gábornak a feleségével, Évával, vitt is minket ebédeltetni (csak csipegettünk, nem voltunk még éhesek).
Öt után a Művészetek Házába mentünk (a főbejárat előtt kitéve a nagyon szépre sikerült plakát), a szokásosnál bonyolultabb technikát állítgattuk, megtettük a többi előkészületet. Illetve nekem még az interneten is volt frissíteni valóm, azt akartam, 
hogy egyes dolgok csak kevéssel az est kezdete előtt váljanak elérhetővé az erre az alkalomra készített pécsi performance bemutató oldalról. A számítógépbe bemásoltam a vetítendő anyagokat, beüzemeltük a projektort és a mikrofont. Időben megjött El Lobó is a laptopjával, rácsatlakoztunk mindketten az netre. Volt még idő arra is, hogy Balogh Robival egyeztessünk pár apróságot. Halmai-Nagy Robi, az est szervezője közben szétrakta a székekre azt az 50 cédulámat, amelyekre 1-1 aforizmámat nyomtattam ki előre.
Ezután én szerettem volna még a kezdés előtt beköszönni a megfelelő topikokban a virtuális résztvevőknek, de erre nem maradt időm, mert jöttek a pécsi a tévések (operatőr + egy igen kedves, csinos és okos riporterlány; utánam még Robit is meginterjúvolták), előtte és utána pedig sorra érkező és rég látott barátaim jöttek oda pár szóra. Kis késéssel aztán csak elkezdtük, miután Robi bemutatott, én a terveknek megfelelően leadtam a "műsoromat". De nem ám a voltaképpeni szövegperformansszal kezdtem, hanem azzal a felfedezésemmel, hogy a Művészetek Házának a honlapján olvasható, Dalít bemutató szöveg néhány mondatát három évvel ezelőtt én fogalmaztam meg először (erről itt írok).
Maga a bemutató, úgy érzem, elég jól sikerült, de a kivetítőn megjelenő szövegekhez túl sok magyarázatot fűztem, minél többet el akartam mondani három fontosnak gondolt irodalmi szövegprojektumomról, így a nagyjából fél órásra tervezett szövegperformance állítólag közel ötven perc lett (gondolom, a bemutatással és a Dalí-résszel együtt - de így is sok, pláne a tévések miatt adódott késve-kezdést is ide véve).
Ezután következett a beszélgetős rész, Balogh Robi eléggé pörgőssé tette, rövideket, de éleseket kérdezett, ezzel alaposan próbára tette a reagálókészségemet, de ez csak inspirálólag hatott rám, úgy érzem, közösen sikerült ezt a műsorrészt is élvezhetővé tenni. Hogy legyen valami jéték ebben is, a válaszaimat úgy fogalmaztam meg, hogy egy-egy mondatomban benne legyen az előre magam elé készített kis fehér szövegkártyákra nyomtatott szó, szószerkezet, mondattöredék. A beszélgetés végére ezekből összeállt egy újabb aforizma, az est voltaképpeni mondandóját összefoglaló: "Az irodalom a kreatív intellektus kísérlete arra, hogy szövegeket helyezzen olyan hiányokba, amelyek éppen a belehelyezett szövegektől válnak igazán feltűnőkké."
Viszont az eddigiekkel eltelt közel két óra, a közönség sajnos jócskán megfogyatkozott, így a helyszíni interakciókhoz az időt túlságosan előrehaladottnak, a jelenlevők számát pedig túl kicsinek gondoltam. Az előadás menetéről élő blogot író El Lobo kétszer is megszólíttatott, jelzéseit úgy értelmeztem, hogy jó sokan (közel kétszázan) látogatták meg aktuális blogoldalát, de igazán érdemi kérdés vagy hozzászólás az internetről csak néhány érkezett; ezeket szóban megválaszoltam, El Lobo pedig közvetítette. Futólag még bemutattam pár képversemet, egyik szövegfraktálom felolvasásával pedig le is zártam az estet. Úgy tapasztaltam, mindenkinek tetszett, mindenki érdekesnek találta azt, amit a kimerítő, de nagyon kellemes bő két órában produkáltam.
Nekem persze sorra az is eszembe jutott, mit felejtettem el, mit hagytam ki a műsorból, mi mindent mulasztottam el megtenni vagy elmondani... Itt kérek elnézést azokról, akiknek ezzel csalódást okoztam, és köszönöm meg minden szervezőnek, közreműködőnek, valós és virtuális résztvevőnek, hogy hozzájárult az est sikeréhez.
Bár nem számítottunk rá, roppant jólesett, hogy El Lobóék meghívtak vacsorázni, így négyesben még kellemesen le is csengethettük, meg is beszélhettük a történteket. Lobó felesége is szakmabeli, magyartanár, így külön is értékes volt számomra elismerése.
8-án, szerdán - ugyancsak sietség nélkül - Veszprémbe indultunk. A honlapomon ennek az alkalomnak a beharangozására már nem volt időm: az itthonról indulásunk előtti estén konkretizálódott a meghívás, kicsit még esetlegesnek is tűnt, csak a másnapi telefonhívások győztek meg arról, hogy nem valami bizonytalanba ugrom bele. A gyors szervezés ellenére a találkozó elég jól sikerült, nem utolsó sorban a szakmai közönségnek is köszönhetően (javarészt írók, szerkesztők, újságírók, kiadós kollégák, tanárok...).
De előtte még tettünk egy kis kerülőt, elugrottunk Bajára, hogy Bátyuval találkozzunk, kicsit beszélgessünk, megkávézzunk (egy szűk óránk jutott erre).
Veszprém belvárosában, az Utas és holdvilág nevű, igen kellemes antikváriumban volt a találkozó, külön öröm, hogy Bogár Edit vezette (a nyelvészeket én többre tartom az irodalmároknál). Hagyományos író-olvasó találkozóként zajlott, időnként a közönséggel folytatott jóízű beszélgetésbe csapott át (sok rég látott ismerősünk jött el), kényes témák is felmerültek, kénytelen voltam érinteni a kárpátaljai irodalom neuralgikus pontjait, én ezt csak kicsit bántam, azt már jobban, hogy akadt, aki csak a maga egyoldalú szempontjait tudta hajtogatni, ráadásul láthatóan nem sok fogalma volt arról, amit váltig állított. (Pl. azt szajkózta, hogy Balla László hidat képez Illés Béla és Kroh László között - ami több, mint szamárság.) Ettől eltekintve jól sikerült a találkozó egésze. Búcsúzkodás után a vendéglátónk, az antikvárium tulajdonosa szállásunkra kalauzolt minket, együtt vacsoráztunk; esténknek ez a része enyhén szólva ambivalens érzéseket keltett bennünk, de erről többet nem akarok mondani.
9-én, csütörtökön reggel - mivel a találkozón privát társalgásra alig volt alkalom - nemrégiben megismert kedves barátunkkal, az Ex Symposiont szerkesztő Bozsik Péterrel töltöttünk egy szűk órácskát, szállásunkra jött el, ahol is kávézgatás közben nagyon kellemeset beszélgettünk.
Hazafelé meglátogattuk Gátiékat, ott ebédeltünk, este 9 körül értünk haza.
Ahogy ilyen nagyobb utazások után az lenni szokott, én egy napig - 10-én, pénteken - munkaképtelen voltam; de most már éledezem.
