Hiller,
Semjén, Kuncze és Dávid a pillangószívről
A
parlamenti pártok mindegyike reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök azon
bejelentésére, miszerint Polgári
Pillangószív Szövetség néven új népi kezdeményezést indított és a pillangószívet
a konzetvatív magyar jobboldal szimbólumává emelte. Az alábiakban ismertetjük
a pártelnökök hírügynökségekhez eljuttatott nyilatkozatait.
Az
Új Magyarország program részletesen tartalmazza a természet- és környezetvédelem
területére szánt jelentős ráfordítások tervezetét, továbbá pedig azon
erőfeszítéseket, amelyek révén a mezőgazdaságot is versenyképessé kívánjuk
tenni. Márpedig a magyar földműves tapasztalaira alapozva nagyon jól
és tudja - ezt történelemtanárként bizton állíthatom - hogy a lepkék
és pillangók, pillék és más repdeső rovarok lárvákból keletkeznek az
élet csodálatos körforgásának a keretében. A lárvák meg nem tesznek
mást - és ezt a szocialisták oktatási programjának köszönhetően ma már
minden általános iskolás tudja vagy tudni fogaj -, mint hogy bizony
megeszik a káposztát, bizony rágják a gyökeret és gumót, elemésztik
azt, ami az emberek szorgos munkája megteremtett. Ezért a magyar baloldali
politikai erők nem támogathatnak semmilyen lepkekultuszt és pillangólobbit,
a Magyar Szocialista Párt távol tartja magát az effajta kezdeményezésektől
és ezúton javasolja a Fidesznek, hogy konstruktív ellenzékként ne engedjen
szárnyra kelni semmiféle kártevőt.
A
magyar kereszténység fényes története a legjobb bizonyíték arra, hogy
a magyar pillangószív az évezredek során nemcsak vigaszt, hanem megtartó
erőt is jelentett a magyar nemzet számára, hogy átvészelje a történelem
viharos vérzivatarait. A hagyományokra és a nemzeti értékekre leselkedő
vészekkel szemben nem is lehet nagyobb és hatékonyabb erő a kezünkben,
mint a szárnyaló pillangó és annak forrón dobogó szíve, amely méltán
juttathatja eszünkbe az oly sok ábrázolásban megörökített szimbólumot,
az emberiséget megváltó Jézus Krisztus szívét. Ezért a Kereszténydemokrata
Néppárt üdvözli a Fidesz kezdeményezését és örömmel csatlakozik a Pillangószív
mozgalomhoz, egyúttal be is jelenti, hogy megalakítja az önálló kereszténydemokrata
Pillangószív frakciót.
A
magyar demokratákat mélységesen felháborítja Orbán Viktornak az újabb
akciója, amellyel ismét egy nemzeti szimbólum önző szándékú kisajátítására
törekszik. Szeretném innen üzenni, hogy ez nem fog neki sikerülni, mert
az SZDSZ hű maradt az elveihez, így aztán felkarol mindent, ami a magyar
liberalizmus eszméjével összeegyeztethető. S ha már itt tartunk, szeretném
jelezni, hogy Kovács Pisti maga is nagy rajongója a lepkéknek, az SZDSZ
emblémájában pedig ugyancsak két szárnnyal rendelkező élőlények találhatók.
A pillangószív ugyanúgy liberális érték, mint ahogy nem az, ezért nem
fogjuk engedni, hogy bárki kisajátítsa és gombostűre szúrja, hogy aztán
vitrinbe tegye a pártirodán.
A
Magyar Demokrata Fórum megalakulása óta mélyen elkötelezett híve a demokráciának
és a konzervatív nemzeti értékeknek, így teljesen természetes módon
és Antall József örökségéhez méltóan immár 17 esztendeje legfőbb mozgató
erőnknek tekintjük a nemzeti hagyományokat és a felemelkedést egyaránt
szimbolizáló pillangószívet. Ugyanakkor a Magyar Demokrata fórum nem
kíván asszisztálni Orbán Viktor újabb kiszorítási kísérletéhez, amellyel
a magyar jobboldal egyedüli képviselőjeként tör pillangóbabérokra. A
Magyar Demokrata Fórum kebelében is pillangószív dobog, de egészen más
ritmusban.
-------------
Lapzártakor
érkezett a hír, hogy miközben a pártvezetők nyilatkoztak, aközben Kósa
Lajos ujjára pillangó szállott. A részletekről rövidesen beszámolunk.
©
pillangosziv.balla.biz