Hogyan lehetne megállítani az agyelszívást? Nem másképpen, mint a minden problémát megoldó univerzális csudafegyver bevetésével. Alakuljon egy új bizottság. Ezúttal akadémiai és határon túli. És akkor majd minden rendben lesz. Legalábbis az MTA elnöke szerint.

Mielőtt erre a következtetésre jutna, Vizi E. Szilveszter siránkozik az Inforádióban: "Igenis elszívunk más országokból", mondja némi bűntudattal, és roppant sajnálatosnak tartja, hogy egyre több tudós jön át Magyarországra Erdélyből és Ukrajnából, kutatónak. Ez azért szomorú, mondja, mert pl. az erdélyi magyarság sorsa megpecsételődik, ha értelmiség nélkül marad, s ez érvényes minden más határon túli területre is. Bár nem jön el mindenki, de ez erősödő tendencia, mondja.

A Magyar Tudomás Akadémia elnökétől persze elvárható, hogy felfedezéseket tegyen. Az ellenben kissé meglelő, hogy ezirányú munkássága ezúttal a spanyolviaszt eredményezte.

---------------------------
Az Inforádió vonatkozó riportjának részlete: vizi.mp3

A Inforádió cikke: Mégis kinek az agya

Mindezt tehát újra végiggondoltam ősszel, miközben azóta sem folytatott, önéletrajzinak szánt regényem első fejezetét írtam.

Most meg azt olvasom, hogy Gizi néni 95 éves lenne. Valóban!

A Kárpáti Igaz Szó mai számában megjelent személyes hangú kis szösszenetében egykori tanítványa, Horváth Sándor emlékezik meg az örök pedagógusról. Hogy írása nem szánt túl mélyre, az talán a terjedelemből következik, az ellenben zavaró, hogy az évek számlálását eltévesztette. Jegyzete középtáján arról ír, miként igazította el őket Gizi néni:

»"Ne gatyázzatok a szavakkal, hanem kapjátok el a lényeget, az értelmet" - ezt akkor suhintotta felénk, amikor mi, a tizenéves lázongók sehogyan sem tudtuk-akartuk megérteni Juhász Ferenc egyik prózaversét. Ő, aki akkor vagy hetven lehetett."«

Nos, a "vagy hetven" arról tanúskodik, hogy a szerző fejből nem tudja, utána pedig nem nézett, hogy kedvenc tanára éppen hetvenévesen, bő három hónappal 70. születésnapja után halt meg 1981 agusztus 28-án. Gizi néni tehát már csak súlyos betegen érte meg a "vagy hetven"-et. Az epizód azonban jóval, akár 8-10 évvel korábban, a szerző iskolás éveiben történhetett. De ha feltesszük, hogy érettségi után, a dolog akkor is sántit, mert Hotváth Sándor, velem egy évben születvén, 76-ban volt utoljára tizenéves, amikor is tanárnőnk még csak 65 volt.

Hölgyek esetében pedig felfelé kerekíteni az évek számát - nagy illetlenség.

---------------

(Na jó, egy picit csúsztatok. Én téli vagyok, Sanyi őszi, Gizi néni pedig májusi. Ha ez eset 1977 nyarán történt, akkor a szerző még éppenhogy  tizenéves volt, a tanárnő pedig már betöltötte a 66-ot...) 

-----------------

És ha már a pontatlan dátumoknál tartunk: Csanádi György összefoglaló könyvében - Régi beregszásziak -, vagy legalábbis annak az MEK-ben található anyagában Drávai Gizella halálának éve rosszul szerepel, 1981 helyett 1991: lásd. Ugyanez a szöveg a Kárpátinfó honlapján is megtalálható, ott ellenben nincs hiba, lásd ezt is.  

Elkártyáztam a gyenge szivem,
suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szeliden,
megháglak nehezen, halkan.

(Hell István: Hajnali ének; részlet)

Az orosz ember két dologra érzékeny. A hazájára és a vodkára. A nagy orosz lélekben ez a kettő nagyjából ugyanazt jelenti: a haza ott van, ahol a vodka – és fordítva. Vodkában az otthonosság, otthonban a vodka; hogy is lehetne másképp!

Az abszcinens orosz ember nem is igazi orosz, eleve gyanús, megbízhatatlan figura, idegenszívű, idegenlelkű, kiközösítésre érdemes. Aki nem iszik vodkát, az hazaáruló.

Ám az orosz ember nem abszinens és nem hazaáruló, imádja a hazáját és imádja a vodkát. Mindkettőért bármikor és gondolkozás nélkül odaadja az életét. Mert úgysem tudna egyik nélkül sem élni. Ha nincs vodka, nincs haza sem. Ha nincs vodka, szomjan hal az orosz lélek.

Mindez most azoknak a híreknek (Orosz alkoholpolitika, Moszkva a vodka ellen) az olvastán jutott eszembe,  amelyek arról szóltak, hogy Oroszország főegészségügyésze (az orosz nemzet orvosa?) háborút hirdetett a Vodka ellen. El fogja veszteni. Mint ahogy nagyon gyorsan elvesztette annak idején Andropov és hosszabb küzdelemben szintén csúfosan elvesztette Gorbacsov. (Tudnék vodkás történeteket mesélni azokból az időkből.)

Az orosz ember becézi a vodkát, a fővárosáról, nemzeti hősökről és az államelnökökről nevezi el... Büszkébb rá, mint a Kremlre. Jobban szereti, mint a szexet, mint a munkát, autót, családot. A feleségéről nem is beszélve.

Ha a vodkától nem tudsz dolgozni és a családoddal élni, akkor hagyd ott a munkádat és hagyd ott a családodat, mondja az orosz ember. 

Az orosz ember azért iszik vodkát, mert a vodkában benne van a történelem, benne van az igazság, benne van az élet. Az egyszerre elviselhetetlen és gyönyörű élet. Amelynek elviselhetetlen gyönyörűsége és gyönyörű elviselhetetlensége csakis a vodka révén és által ismerhető meg.

A vodka a megigazulás. A vodka a végső abszolútum, amelyben eggyé válik a nép, amelyben egyesül a nemzeti eszme.

Aki ezt nem tudja, az semmit sem tud az oroszokról.

-----------

Hell István, a cikkezdő vers szerzője felfigyelt a közleményre. A főleg szájhagyomány útján terjedő szövegben pontatlanságokat talált és volt szíves elküldeni az adekvát szöveget, amellyel helyettesítettem a korábbit. Ezúton köszönöm meg figyelmességét!