Balla D. Károly - webnapló 2005. febr. 23.

A híd tövében

Fotók - Ungvár

Tegnap ígértem fotókat az ungvári gyalogjáró híd "túloldaláról", de Csönge estére jött meg, akkor már nem akartam szétszedni a tegnapi napló-oldalt, így inkább képezzék a mai alapját.

Írtam, hogy a számomra leginkább mocska miatt emlékezetes és versben is megénekelt (lásd) helyszín mára meglehetősen megváltozott, tisztább, rendezetteb lett, és ez a mostani hókásás-saras időben készített fotókon is látszik.

A folyamatos bűzellátást a város kis számú nyilvános vécéinek egyike szolgáltatta. Az intézmény most is működik, de kis épületet állítottak fölé (korábban ugyanitt le kellett menni a föld szintje alá - lépcső vezet az ékes latrináig -, de gyakorta már a lépcső is járhatatlan volt a trutyitól. A belső helyiségek közvetlenül a felszínre szellőztek). Felteszem, hogy mostanában rendesebben takarítják és a szellőzését is megoldották, Csönge szerint csak nyáron, forró melegben érezni néha kellemetlen szagot.)

Továbbra is elmaradhatatlan szereplői a helyszínnek a koldusok.

A mindkét oldalon álló-ülő, és asztalkákról, tábori székekről, ládákról vagy a földre terített fóliákról portékáikat kínáló árusok hosszú sorát egyetlen popcorn-árus váltotta fel, a "standok" helyét pedig padok foglalták el -

- télvíz idején persze ezeken nem sokan ücsörögnek. És hogy azért szotyolahéjtól most se legyen mentes a körlet, arról a sor utolsó padján gondoskodik egy zugárus. Ha rendőrt lát közeledni, összeszedi a motyóját, odébbáll, aztán, ha elvonult a szerv, visszajön.

A háttérben egy gyümölcsárus bódé azért megis ide néz, a hídfő "sétánya" felé - a többinek csak a teteje látszik, ezeket a mélyebben fekvő ellen oldalról lehet megközelíteni. Valaha kb. itt kezdődött a könyvárus-sor: hosszú faasztalok, fóliával, viaszosvászonnal, "ponyvával" letakarva, azon a nagyon vegyes kínálat. A rendszerváltás után a fantasztikus, ezoterikis, erotikus és vallási könyvek képezték a kínálat javát.

Hogy a környéket valamennyire tisztán és rendben tartják, abban nyilvánvalóan üzleti szempontok is közrejátszanak. Hiszen a hítfőtől balra étterem üzemel, jobbra pedig a város legelegánsabb szállodája nyílt meg.

A híd tövében. Balla D. Károly: Ungparty Manzárd - webnapló 2005. febr. 23. - BDK napló. Kárpátalja, Ungvár.

Google helyezés javítása

Weboldalak keresőtalálati helyezésének javítása keresőmarketing eszközökkel - Honlap optimalizálás - SEO - organikus Google helyezések javítása.

Optimalizációs programok 2018-ban: Télikert építés ára Budapesten - Üveg terasz beépítés - Google első hely

Számítástechnika - hardver eszközök javítása garancia után. Dell laptop szerviz Budapest, Acer notebook alkatrész javítás - a legjobb laptop márkák

A laptopszerviz.eu és a laptophardware.hu üzleteiben Asus laptop akkumulátor töltő vásárlás honlap seo szakértő javaslatára.

Manzárd BDK - Bp. - Tartalommarketing: szövegírás laptoppal a teraszon - virtuális notebook szalon