Megjelent a hiányos magyar ügynöklista. Egyike voltam annak a közel százezer netezőnek, akik az első félórában ide kattintottak: ügynöklista. A dolog érdekessége, hogy engem ez igazából nem érdekel, de akkora volt a szenzációkeltés körülötte, hogy ezúttal úgy cselekedtem, mint aki azonnal megveszi a legújabban reklámozott fogpasztát.

Nahát! A minap füstölögtem, hogy a pozsonyi Szabad Újság megkérdezésem nélkül közölte (még ám alaposan lerövidítve) egy cikkemet anélkül, hogy utalt volna a megjelenés eredeti helyére. Erre tegnapelőtt mit találok az Illyés Közalapítvány honlapján? Ugyanezt a cikket, ugyanúgy megcsonkítva. És bár nyilvánvaló volt, hogy ők meg a Szabad Újságból vették át - erre nem találtam semmilyen utalás. Ha egy "hiba" egyszer útrakél, nincsen, ami megállítaná. No, azért tettem egy próbát, írtam a honlap szerkesztőségének, hogy egy általam illegálisnak tekintett szövegközlést vettek át, szeretném, ha inkább az eredetit közölnék, a megjelenés helyének és a forrás címének a feltüntetésével. Meglepetésemre másnap, a munkanap elején már meg is jött a válasz, amelyben a szerkesztő tájékoztatott, hogy kicserélték a szöveget (lásd). No, ilyen hamar teljesüljön minden kívánságom! (Hogy a Szabad Újságban megjelent-e a helyreigazítás, nem tudom; az új szám még nincs fenn a neten, de ha fenn is lesz, ilyen apróságot akkor se igen tesznek ki, ha a nyomtatott váltotatban esetleg meg is jelent.)

Más egyebet is találhat az ember az Interneten - önmagáról/tól. Tegnap a Google kereső különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban...), most is inkább csak "a végét" néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásom szövegére. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a netre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok...). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az "idegen" honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az UngPartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrácós anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján - Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27. (A résztvételemről szóló hírt kis keresés után megtaláltam a NEWSágban is, lásd.)

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a "portré", a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet... 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki...
Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágókép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes a rendszeren belüli konyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni - fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem... Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát - az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám.

*

Az archívumban legfrissebben rendezve: Lengyel Tamás oldalai. Megjelent: Tejmozi, 1 rész