Hétfőn: koraeste Zelki János látogatása. Az Ésben figyelt fel Éva írásaira, és mivel Ungvárra készült új doku-filmjéhez néhány anyagot felvenni, e-meilen jelentkezett, hogy szívesen találkozna Évával. A dolog nagyon szerencsésen össze is jött, és vagy 2 kellemes órát végigbeszélgethettünk. Érdekelte, hogy-mint élünk, mivel foglalkozunk. Mi is kikérdeztük munkájáról. Állandó rádiós munkája mellett most Holocaust-dokumentumfilmet készít, valamelyest eltérőt a megszokottaktól: egyetlen, eddig érdekes módon került témát dolgoz fel: annak a 3 napnak a gyötrelmét, amit az elhurcoltak a levegőtlen marhavagonokban töltöttek étlen-szomjan, összepréselődve. Ungváron is talált négy túlélőt, velük készített interjút. Csak röviden, és csak két epizódot mesélt el a hallottakból, de mindkettő egyszerre volt megdöbbentő és megható. Valóban, ahogy ő is mondta: ilyet nem lehet kitalálni.

Kedden: megkaptam a Cyberbookstól első e-bookom kiadói tiszteletpéldányát. Hamarosan a kereskedelmi forgalomba is bekerül (ebben kisebb fennakadások adódtak), addig is a dedikált tiszteletpéldányok szétküldését fogjuk lebonyolítani.

Gergely Tamás anyagot kért a KÁFÉba. Váratlan ötlettől vezérelve 2 képverset küldtem. Füzi László pedig a Forrás felhívására emlékeztetett (egy újabb lexikonhoz írnak a felkért szerzők címszavakat), nagyon jól tette, mert ki is esett a dolog a fejemből. Most az eredeti felhívást is megtaláltam. Mindenképpen szeretnék pár címszót írni, a 2002-es hiánylexikonban való résztvételem után ez szinte kötelező, annál is inkább, mert innen jött az ötlet, hogy ilyen szómagyarázatokat a hiányregényembe is beépítsek.

Bizonyos ügyben felhívtam Grigora Évát, aki most a szöllősi járási művelődési osztály helyettes vezetője (korábban a zeneiskola igazgatója volt, szerepet játszott abban, hogy a tanintézet Bartók nevét felvehette). Ezer éve nem találkoztunk, nem tudom, utoljára nem akkor-e, amikor ifj. Bartók Bélát kalauzolta, s nálunk is voltak. Mint mindig, most is roppant kedves volt és segítőkésznek mutatkozott.

A keddi KISZóban hosszú beszámoló a lap 85. évfordulójáról; volt ott minden, ami szem-szájnak ingere, Szállj, száljj sólyomszárnyon-tól Mert a haza nem eladó-ig. A beregszászi színtársulat meghívóban meghirdetett előadása azonban, úgy tűnik, elmaradt. Ugyanebben a számban a szerkesztőség nyílt levele a KMKSZ elnökségének. Arra reagálnak, hogy utóbbi szervezet, mint lapalapító, kezdeményezte Kőszeghy menesztését. Ez valóban visszatetsző volt (írtam is róla), de ez a mundér becsületét védő cikk sem semmi. Különben is nagyon bírom, amikor a főnökkel függelmi viszonyban állók hűségesküt tesznek vezetőjük mellett. A "hagyjanak minket békén" lényegű levél a legfontosabbra azonban nem reagál: a KMKSZ-nek arra a vádjára, hogy a választások előtt és alatt egyoldalúan tájékoztatták az olvasókat. Aki olvasta akkoriban a lapot, pontosan emlékezhet arra, hogy cikkeikkel nyíltan és a legkeményebb hangon kampányoltak az egyik oldal mellett és a másik oldal ellenében - pontosan úgy, mintha pártlap lennének. Erről azonban egy árva szó nem esik a nyílt levében. Nyilvánvalóan: elismerni szégyen, cáfolni hazugság lenne.

Ezen a napon kétszer is bocsánatot kért Gyurcsány Ferenc. Hát igen, nehéz dolog egyszerre lenni showmannek és miniszterelnöknek. Ellenben aki a politikai ellenfelének azt üzeni, hogy fogja be a száját, annak a sajátját se lenne szabad kinyitnia. (Olyan stiláris fonomságokba pedig bele sem merek menni, amit az eredeti mondattal kapcsolatban megfogalmazhatnék: "fogja be a száját akkor, amikor a költségvetés világáról beszél" - magyarán: beszéljen befogott szájjal? Hm.)

No persze Orbán Viktor faluparlamentje sem akármilyen ötlet. Lehet, rátapintott a lényegre: ez alighanem jobban megfelel majd neki, mint a fővárosi.

Ma, szerdán: Az UngParty anyagainak rendezésében az egyik kedvenc szerzőmhöz, Körös Lászlóhoz jutottam. Két év alatt igazán sok remek jegyzetet közölt nálam, és bár naplónak, blognak tüntettük fel, írásainak többsége igazi közéleti publicisztika, szerintem országos napilapokban sok gyengébbet olvashatni. Ezúton is megköszönöm, hogy ezeket a kis remekléseket az UngPartynak ajánlotta fel. (Lásd) Mindezt neki is megírtam, amire az alábbi képpel és szöveggel válaszolt:

Fantasztikus orvostörténeti dokumentum!
Az Úristen és a Führer visszanövesztik egy jobb lábra az ellőtt katonát

Holnap, csütörtökön: Kovács Géza tévés szerkesztő-riporter újabb látogatása: a korábban felvett anyaghoz kis kiegészítésre lenne szükség, és rövid portréfilm lehet belőle. Regényemből fogok pár bekezdésnyit felolvasni. Kérte, hogy 3 verset is válasszak ki, szerencsére ezeket nem én fogom interpretálni. Azt is kérte, hogy keressem már elő a József Attila-díjamat (legutóbb ezt elhárítottam), hiszen ez mégiscsak egy portréfilm lesz. Nem fér a fejembe, miért olyan fontos ez. Ezen felül pedig hálistennek fogalmam sincs, hogy hol van a csúnyácska plakett, bő négy év alatt egyszer elő nem vettem.