Már csak így van ez: a jó és a rossz együtt jár.

Kolos sikeresen zárta a vizsgaidőszakát, a közepes jegyek mellett egy négyest és egy ötöst is kiérdemelt. Hazafelé a Latorca IC-n elaludt. Ketten voltak a fülkében, mikor felébredt, már csak egyedül. Záhonyban vette észre, hogy, alighanem még Bp. és Szolnok között, zsebéből kihúzták a tárcáját, benne némi kp, jogsi, bankkártya, diákigazolvány. Szerencséjére az útlevele más zsebben volt, így haza tudott jönni, és másutt volt a mobilja is, így Csapról telefonálhatott a közelben lakó barátjának, hogy jöjjön érte, mert ott áll késő este, pénz nélkül. (Máskor Éva megy elébe kocsival, de most olyan havazás volt, hogy én nem mertem elengedni.) Minket már a salamoni barátjától hívott fel. Hát nem lettem túl vidám, úgy leteremtettem szegényt, ahogy talán meg sem érdemelte. Szerencsére ott még van térerő, így a mobiljáról letilthatta a bankkártyáját. Így remélhetőleg az anyagi kár nem túl nagy, bár a jogosítvány újrakiváltása nem lesz olcsó mulatság.

A salamoni barátja hozta be Ungvárra (a dombunkra persze nem tudott felhajtani: ezért is nem akartam Évát elengedni: ha nem tud feljönni, valahol a városban kell hagynia a kocsit, ami több, mint kockázatos.) Kolos fejét persze alaposan megmostuk, talán túlságosan is. "Hát máskor hová tegyem a tárcámat, a gatyámba", fakadt ki, mire én azt mondtam: "Igen, pontosan oda!" - És elmeséltem, hogy valahányszor a nagyapja hosszabb vonatozásra kényszerült, mindig azt az alsóneműjét vette fel, amekyre előzőleg zsebet varratott anyámmal, és bizony a tartalék pénzét abba tette.

*

Előzetes meghívás nyárra, a Könyvhét alkalmából Leányfalura (és esetleg más helyszínekre is). Kedves szentendrei barátaink jelentkeztek a Pest Megyei Könyvtárból, ők lesznek a szervezők. Az utóbbi években nem találkoztunk, pedig azelőtt vagy 10 éven át majdnem évente lehettünk a vendégeik; mindig amolyan csillagtúrát szerveztek számunkra: Szentendrén volt a főhadiszállásunk, és innen vittek minket minden nap más-más helyszínre, ahol is a helyi könyvtárban találkoztunk az olvasókkal. Nagyon kellemes alkalmak voltak, remek házigazdákkal, jó társaságban.

*

Tegnap elkezdtem írni valami nagyobb lélegzetűnek szánt dolgot. 3 óra hosszat írtam az első 3 mondatot, mindegyiket 30× újrakezdve. Hm. Ami ennyire nem megy, azt talán nem lenne szabad erőltetni.

*

Az Éva könyvéről írt igen alapos két Holmi-béli kritika közül az elsőt ma tettem fel a megfelelő helyre (lásd) (köszönet Várady Szabolcsnak a pdf-ben elküldött anyagért). Ezt a hosszabbikat én is csak most olvastam el (tördelés közben) és eléggé bámulatosnak tartom, mennyire beleláttak Éva világába, alkotásmódjába, mennyire "belülről" voltak képesek értékelni szövegeit. Rátapintottak az erős és a gyenge pontjaira, felfedezték a rejtett összefüggéseket és utalásokat, egyszersmind "leleplezték" az effajta írásmódnak a veszélyeit. Ilyen kritikákból van mit tanulni. Pedig egyikben sem szerepelnek az érvényesnek tekintet kritikusi kánon olyan kulcsszavai, mint recepcióelmélet, kontextualitás, önreflexió, hermeneutika. Hogy is lehettek meg nélkülük! Holnap felteszem Nagy András recenzióját is - ez, ha lehet, már csak tömörsége miatt is, még lényegre látóbb. Egy biztos: most már nemcsak azért irigyelhetném Évát, hogy milyen jól ír, hanem azért, hogy róla milyen jókat írnak.