Meg kell előbb kicsit betegednünk ahhoz, hogy később ne legyünk nagyon betegek. A korai hőemelkedés óv meg a kései halálos láztól. Ha idejekorán megmártóznunk a fertőben, utóbb nem fulladunk bele. Szomjaznunk kell, hogy ne haljunk szomjan. Meg kell élni a magányt, ha nem akarunk remetévé válni. Gyűlölnünk kell, hogy ne váljunk gyűlölködővé. Csak szenvedélyek árán kerülhetjük el, hogy valamelyiknek rabjává váljunk. Csak a megélt élet tesz immúnissá az élhetetlen élettel szemben. Élesen csak az láthat, aki a vakság ellen hunyorgással oltatja be magát.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok köré szerveződött BDK vegyes műfajú könyve. Az első ciklus novellisztikus történetei különös helyen játszódnak: egy olyan moziban, ahol felváltva némafilmeket és vakfilmeket vetítenek siket és világtalan látogatók számára, akik aztán kölcsönösen elmesélik egymásnak élményeiket [VakCiNéma]. A második ciklus szabadvers-szerű szövegeket tartalmaz, amelyek szerkezeti keretét a V-alakban vonuló darvak elhelyezkedéséből következő esetlegesség képezi [V-akcidencia]. Záró ciklusában a szerző vallomásos esszéit tette közzé; ezekben leginkább saját gondolkodásának fejlődéstörténetével foglalkozik. Bőven utal a szűkebb és tágabb környezetében átélt társadalmi eseményekre, szól a rá nagy hatást gyakorolt személyekről, elemzi következetesen végigvitt tévedéseit. Bemutatja, kudarcainak sorozatából hogyan állt össze sikertörténete, halmozott hátrányai hogyan vezettek oda, hogy mára páholyból nézheti az életet – és beavatódásának mértékében hogyan vált ellenállóvá mindenfajta beavatottsággal szemben [VakCina].